A közismert angol színészbabona szerint olyan jelmezt, kelléket is tilos más darabban használni, amely egy Macbeth-előadásból származik. Aki pedig olyan meggondolatlan volna, hogy a baljóslatú színdarabból idéz más előadáson, az biztosan a fejére vonja az átkot.
Az első előadás után betiltották
Shakespeare komor történetének címszereplője, egy skót nemes, Lord Macbeth sötét erőket idéz meg, hogy trónra jusson.
- A művet 1606-ban mutatták be először I. Jakab király udvarában, ám az előadás estéjén az egyik színész, Hal Berridge belázasodott, és még aznap éjjel meghalt. A király – aki rögtön az átoknak tulajdonította a történteket – betiltotta a mű előadását.
- Hetven évvel később újra színpadra került, és folytatódtak a megmagyarázhatatlan esetek.
- 1672-ben az amszterdami előadáson a Macbethet játszó színész véletlenül igazi tőrrel támadt darabbeli ellenfelére, aki a közönség szeme láttára halt meg.
- 1703-ban Londonban adták elő, amikor kitört az angol történelem legpusztítóbb vihara, amely romba döntötte a színházat.
- A baljós hírű dráma Amerikában sem hozott szerencsét. 1849-ben, New Yorkban a nézőtéren zavargás tört ki, s a kivezényelt rendőrök egy téves parancsra az emberek közé lőttek.
- 1934-ben, Londonban Malcolm Keen játszotta volna Lord Macbethet, ám nem jött ki hang a torkán. Abban a pillanatban, hogy írásban visszaadta a szerepet, visszanyerte a hangját. Utódja kis híján belehalt egy fertőzésbe.
A szavak ereje
Az 1950-es években szintén Londonban, egy másik Shakespeare-mű előadásán az egyik színész egy, a Macbethben szereplő mondattal akarta érdekesebbé tenni a játékát. Még be sem fejezte, amikor leszakadt egy díszletelem a mennyezetről, és három színészt súlyos sérüléssel szállítottak kórházba. A színházból kilépő művészt egy autó gázolta halálra.
A londoni Új Színházban egy musical alatt egy jegyszedőnő idézett az elátkozott darabból a színház előterében. Odabent leszakadt a színpad mennyezete, és Claude Jones színészen már nem tudtak segíteni.
Véletlen lenne mindez? – teszik fel sokan a kérdést. Senki sem tudja, ám egyvalami biztos: a „skót darab” cselekménye tele van gyilkossággal, boszorkánysággal, fekete mágiával. Feltételezik, hogy azok a szavak, amelyek ezekről szólnak, mantraként idézik fel a sötét energiákat.
(Forrás: Getty Images)
Halottidéző boszorkányok
A legfélelmetesebb híre a negyedik felvonás első jelenetének van: a hiedelmek szerint ez a rész okozza az átkot. Három boszorkány – „a Végzet Banyái” – megidézi három, rég halott király szellemét, és mindeközben valódi, a korabeli mágiában jól ismert, állítólag működő varázsigéket mormolnak.
A babona szerint tehát maga a szerző idézte elő a későbbi rémségeket. Shakespeare állítólag a babonaság ádáz ellenfele volt, azzal akarta nevetségessé tenni, hogy ország-világ előtt kimondatta a színészekkel a legféltettebb bűvös szavakat.
I. Jakab király viszont a misztika, az alkímia, sőt egyesek szerint a tiltott kelta tanok híve volt. Valószínűleg megértette a veszélyt, mert parancsot adott, hogy írják át ezt a jelenetet. Az irodalomtörténészek szerint a Macbethnek ezt a részét nem az eredeti formájában tartalmazza a mostani szövegkönyv, korábban még félelmetesebb lehetett. Az átok tompítása viszont sajnos nem sikerült maradéktalanul.




Még többet olvasnál ezotériáról? Ezek most a legolvasottabb cikkeink
A kelta druidák tanítványa
Mások viszont úgy vélik, hogy a baljós esetek gyökere nem is igazán a színdarab, hanem maga Macbeth személye. A férfi, aki Mac Bethad mac Findlaích néven, 1040 és 1050 között ült Skócia trónján, állítólag az ősi kelta druida mágia elkötelezett híve volt.
Úgy tartják, a gyakorlatban is foglalkozott varázslással, s ennek során a kelták Végzet-istennőinek hódolt. Ők hárman voltak, s az ősi angol mitológia szerint megjelenhettek gyönyörű nőként, de félelmetes külsejű banyaként is.
Bár nem gonoszak, a kelta vallás hívei közül sokan ma is úgy vélik, hogy haragosa. Főként, amiért ősi titkaikat Shakespeare olyan „léha” célra akarta felhasználni, mint a nézők szórakoztatása. Ezért mutatják meg időről időre pusztító hatalmukat a próbák, előadások során.
A boldogság oldja fel
Az sem lehetetlen azonban, hogy elhárítsuk az átkot. A londoni színészek szerint a sötét erőknek a legjobb ellenszere a boldogság, a nevetés, a vígjáték. A babona szerint, ha valaki magára vonná a Macbeth átkát, még elkerülheti a bajt, ha hangosan idézi egy másik Shakespeare-darab következő sorát:
„Sok szép gondolat és boldog óra várjon!”
A hatás pedig még növelhető, ha az illető megpördül maga körül, egyet köp a válla fölött, majd hármat koppint valamin, ami fából készült. Mindezek pedig tökéletes összhangban állnak a mágia, a misztika tanaival. Utóbbiak szerint ugyanis bármiféle átkot vagy végzetet azonnal eloszlatnak a „szép gondolatok”, a „boldog órák” – azaz a derűs és pozitív gondolkodás.
Itthon is pusztított
Úgy tűnik, a Macbeth-átok a magyar színészeket sem kímélte.
2011-ben Kálloy Molnár Péter Székesfehérváron színpadra állította a darabot. Ennek kapcsán a Macbethet alakító Csizmadia Gergő egy interjúban elmondta: több kollégáját is érték kisebb-nagyobb szerencsétlenségek a próbák során. Az egyik színész megbotlott, és ínszalagszakadást szenvedett, míg ő maga vezetés közben elvesztette az uralmat az autója felett. Szerencsére azonban nem történt nagyobb baj.
Fotó: Getty Images, Profimedia, Vörösmarty Színház



