Mindig boldog volt, ha mesélhetett az életéről és a pályájáról. Büszke volt az aranylemezeire és a családjára, akiknek fotóit a dolgozószobája falára is kitette. Szívesen nosztalgiázott a múlton, mert a gyökereit sosem feledte.
„Édesapám jó nevű szabómester volt”
„Mivel nem volt saját műhelye, a lakásunk konyhájában dolgozott. Többek között Latabár Kálmán felesége és Bárdy György is az ügyfélköréhez tartozott. Apám azt szerette volna, ha beállok mellé segíteni, és kitanulom a szabó szakmát, de az első napon rájött, nincs hozzá szorgalmam és tehetségem” – idézte fel nevetve az énekes, akinek egy terézvárosi bérházból indult a pályája.
„A második emeleten, egy szoba-konyhás lakásban nőttem fel, lavórban mosakodtunk, a WC-re pedig a körfolyosóra kellett kimenni. Az előadói karrierem előtt egy töltőtolljavító ktsz-nél helyezkedtem el, de már akkor is inkább énekelni szerettem, és boldogan léptem fel a vállalati rendezvényeken.”
„A kollégáim biztattak, hogy képezzem a hangomat”
– mesélte.
Két asszonytól két gyereke született

Laci az ötvenes évek végén tette meg első lépéseit a világot jelentő deszkák felé, de az áttörést az 1963-as Tessék választani! könnyűzenei verseny hozta el számára, ahol a Még ide-oda húz a szív című dalával megosztott első helyezést nyert. Ettől kezdve pedig sorban jöttek a slágerek.
A 60-as évek közepére már Aradszky-lázban égett az ország. A rádiók éjjel-nappal az ő dalait játszották. Az Isten véled, édes Piroskám! című kislemezéből több mint százezer példányt adtak el, amivel Aradszky László lett a magyar könnyűzene történetének legelső aranylemezes előadója.
Ezt követték az olyan nagy slágerek, mint a Pókháló az ablakon, az Annál az első ügyetlen csóknál vagy a Nem csak a húszéveseké a világ. Az énekes már túl volt a táncdalfesztiválos sikereken, amikor a saját lakásába költözött.
„33 éves koromig a Szondi utca 79. volt az otthonom. Ha azok a falak mesélni tudnának! Jóképű srác voltam, imádtak a lányok. Amikor a szüleim elmentek a rokonokhoz Békéscsabára, én ott fogadtam a szebbnél szebb hölgyeket… Az agglegényéletmódról a 60-as évek közepéig nem is mondtam le. Akkor találkoztam a későbbi feleségemmel, Évával.”
„A közös barátunk, Antal Imre mutatott be minket egymásnak”
– árulta el.
A szépségéről híres Márky Éva sminkesként dolgozott a Magyar Televízióban, így tisztában volt azzal, hogy milyen könnyelmű a művészvilág, hiszen közelről ismerte a korszak legnagyobb sztárjait. Miközben Laci és Éva már az esküvőjüket tervezték, váratlan fordulat szólt közbe az életükbe.

Az énekes korábbi párja bejelentette, hogy gyermeket vár tőle. Éva arra biztatta Aradszkyt, hogy becsületből vegye feleségül a nőt, és vállalja a születendő gyermek apaságát. Azokban az időkben még botrányosnak számított, ha valakinek házasságon kívül született gyermeke, a férfinak illett elvenni a megesett nőt. Aradszky is így tett.
Csupán papíron, formailag volt házas az első gyermeke, Adrienne édesanyjával, de ahogy lehetett, el is váltak.
Majd két év után Laci újranősült, egybekelt élete nagy szerelmével, Évával, aki 1973-ban fiúgyermekkel ajándékozta meg. A házaspár 47 évig élt együtt nagy szeretetben és boldogságban, közös fiukra, az ügyvédként dolgozó Zsoltra pedig rendkívül büszkék voltak.
Ez is érdekelhet
Feketelistára tették itthon
A 70-es években Aradszky karrierje hirtelen megtorpant, miután szembekerült dr. Erdős Péterrel, a Magyar Hanglemezgyártó Vállalat mindenható urával. Erdős a saját kedvenceit menedzselte, a „régi gárda” tagjait, így Aradszkyt is szándékosan háttérbe szorította, nem engedte nagylemezt készíteni.
„Erdős irodájában ültem, és ő elkezdte magyarázni, hogy kinek kellek én. Mondom, tudod, kinek magyarázz, majd felálltam, kimentem, és puff, rácsaptam az ajtót” – mesélte az énekes, akinek az incidens után 17 évig nem jelenhetett meg lemeze.
Aradszky feketelistára került, azonban nem tört meg: külföldön élő magyarok előtt lépett fel, és kivárta, amíg a közönség újra felfedezi itthon. A 90-es évek végén, a retróhullám hátán a fiatalabb generációk is megismerték az örökzöld slágereit, koncertjein pedig már együtt buliztak a nagymamák és az egyetemisták.
Álmában ment el
A mindig derűs művész 80 évesen váltott életmódot.
Orvosai tanácsára áttért az egészséges ételekre, rendszeresen szobabiciklizett, letette a cigarettát és felhagyott az alkoholfogyasztással. A háromszoros nagypapa célja az volt, hogy lássa felnőni az imádott unokáit: Marcit, Olíviát és Zsoltit, de a sors másképp rendezte. A sztár egy évvel az egészségtudatos életmódváltás után, 2017. október 8-án hirtelen szívmegállás következtében hunyt el.
Lacit az otthonában, álmában érte a halál. Özvegye, Éva öt évvel élte túl imádott férjét.
Fotó: Olajos Piroska, Fortepan/Aradszky László, Archív



