Csöndes, sokat gondolkodó emberként ismerték őt, mások mégis köré gyűltek, mintha csak egy meleget adó kályha volna. Akkor is a társaság középpontja volt, ha nem akart az lenni, és a ma már szintén színész fia, ifjabb Andorai Péter azt meséli, kamaszkorától ő is csak úgy itta a szavait. Elmerült édesapja korai filmjeiben, a polcán sorakozó ezoterikus könyvekben és a nem mindennapi világlátásában.
Amerikába szökött az éj leple alatt
„Négyéves voltam, amikor a szüleim elváltak, és ezt követően édesanyámmal éltem – meséli ifjabb Andorai Péter. – Ettől függetlenül szoros maradt a kapcsolatunk, rendszeresen látogatott, és én is mentem hozzá. Arra a pillanatra, amikor tudatosult bennem, micsoda tehetség és milyen különleges ember, ma is határozottan emlékszem. Tizenévesen merültem el igazán a munkásságában, és kezdett nagyon foglalkoztatni a személyisége. Gyakran értem jött, elmentünk presszózni, majd rendszerint éjfél körül elkeveredtünk egy videotékába, ahol beszereztünk jó kis horror- és akciófilmeket. Végül pizzát rendeltünk, és napfelkeltéig beszélgettünk. Ezek az apa-fia programok nagyon sokat adtak nekem, kárpótoltak, amiért apukám kis koromban a rengeteg munkája miatt olyan keveset lehetett velem.”
Andorai Péter sokat mesélt a fiának azokról az évekről, amikor ő még nem született meg. Például arról, hogyan lett világsiker Szabó István filmje, a Bizalom, és hogyan változtatta meg az ő életét.
„A film főszereplőjeként szeretett volna jelen lenni az Oscar-díjátadón – meséli Péter. – Már az ő édesapja is vándorszínész volt, és rengeteget álmodoztak együtt arról, hogy egyszer eljutnak Amerikába. Miután a nagypapa elhunyt, apukám nagyon nehéz időszakon ment keresztül, jött egy lehetőség, és úgy döntött, ideje kipróbálnia magát a tengerentúlon. Úgy szökött el, hogy még az édesanyjának sem szólt. A testvérei az éj leple alatt dobták utána az ablakon át a bőröndjét, ő pedig meg sem állt Bécsig. Onnan Berlinbe, majd New Yorkba, végül Los Angelesbe vezetett az útja, ahol képviselte az Oscar-jelölt filmet a vörös szőnyegen. Csakhogy aztán az amerikai álom visszájára fordult. Egyrészt nyelvi problémái voltak, másrészt az ottani mentalitás sem tetszett neki. Egy év után hazatért. Én ennek a fordulatnak köszönhetem az életem.”
Nagyon készült a nagypapaságra
A színész a hazatérése után megismerte Ábrahám Editet, házasságukból született ifjabb Andorai Péter. A házaspár néhány év után elvált, de egy életen át közeli barátok maradtak.
„Nagyon fontos volt számukra, hogy békében, szeretetben nőjek fel, de nem volt ebben semmi erőlködés. Természetesnek tűnt, hogy ők jóban vannak, és mi egy család vagyunk. Apám, ahogy idősödött, egyre inkább kereste az élet, a létezés értelmét, és egyre jobban lekötötték őt a szerettei. Az unokája, Léna érkezését is nagyon várta. Sajnálom, hogy a lányom születése után ő már csak egy évet lehetett velünk, viszont igyekszem arra gondolni, milyen jó, hogy még ebben a dimenzióban találkozhattak. Léna egyébként nagyon hasonlít a nagypapájára. Ugyanaz a tekintet, dac, szenvedély és öntörvényűség. Ráadásul emlékszik édesapámra, ami nagyon különös. Előfordult, hogy egyszer csak minden bevezetés nélkül megszólalt: ha majd ő is felmegy a mennyországba, akkor meggyógyítja a nagypapát! Ez hátborzongató, ugyanakkor nagyon megható pillanat volt.” A kislány jelenléte az egész család számára megkönnyítette a gyász elviselését.
„Tudtuk, hogy édesapám beteg, és azt is, hogy ennek az útnak mi lesz a vége. Nekünk sokat jelentett, hogy ő nem félt az elmúlástól. Kíváncsisággal és várakozással töltötte életének utolsó hónapjait.”
Álmaiban jelenik meg az édesapja
Ugyan Andorai Péter megszámlálhatatlanul sok színházi előadásban játszott, a fia leginkább filmekben látta őt. Mint mondja, az ő színészi ambícióit ezek az alkotások ébresztették fel, de messze nem tartja magát olyan elhivatottnak, mint legendás édesapja volt.
„Hatszor felvételizett a színművészetire, mire végre felvették. Én tudatosan más utat választottam. A Madách Stúdió növendékeként végeztem, azóta dolgozom színészként, mellette énekelek és civil foglalkozásom is van. Édesapám egyetlen hivatásnak élt szenvedélyesen, én több lábon állok. Ebben nem hasonlítunk, másban viszont nagyon is. Rengeteget mesélt nekem az életfilozófiájáról, arról, milyen helyzetben mit tett, hogyan viselkedett, én pedig számos tulajdonságot átvettem tőle. Amit pedig nem, azt tudatosan levetkőztem” – nevet.
Péter féltve őrzi édesapja hajdani személyes tárgyait. Többek között a régi borotváját, amit felújított, és a mai napig használ. Papája az álmaiban is megjelenik. „Ezek az álmok mindig pozitívak, ezért hiszem, bárhol is legyen most, jól van és vidám. Nagyon erősen hitt az ezotériában, ahogyan én is. Szerintem így tartja velem a kapcsolatot” – árulja el Péter, aki két hónapon át látogatta elmenni készülő édesapját a kórházban. „Azt hiszem, mindent sikerült megbeszélnünk, ami fontos volt. Méltó búcsút vettünk tőle. Mostanra feldolgoztuk, hogy nincs már velünk, ettől függetlenül nagyon hiányzik.”
fotó: Németh Gabriella, Schumy Csaba, Archív
