Kedves, gondoskodó természetű asszony volt, akiből ösztönösen áradt a jóság. Sosem felejtem el, évekkel ezelőtt, amikor utoljára nála jártam, hideg tél volt, és ő úgy ítélte meg, nem öltöztem elég melegen. Tíz kabátot, bundát vett elő a szekrényéből, hogy neki ezek már úgysem kellenek, nem jár el sokat, választhatok kedvemre, ne fázzak meg hazafelé. Persze a bölcs gondolatain és az élettörténetén kívül nem hoztam el tőle semmit, de a figyelmességét és a jóságát örökre az emlékeimben őrzöm.
Elveszítette egyetlen gyermekét
Azt mesélte, a magánélete sosem volt boldog, mégis úgy érezte, ez az út rendeltetett neki. Még a nyolcvanas éveiben is játszott, de bántotta, hogy egyre fogynak a barátai, a pályatársak, és olykor sajnálta, hogy nincsen családja. „Ilyenkor kisírom magam, majd kinézek a napsütésbe, és jót mosolygok azon, hogy azért van még minek örülnöm” – mondta akkor a színésznő, aki idős éveiben a cicájával kettesben, a budai hegyek lábánál, saját bevallása szerint túlságosan is elszigetelt életet élt.
Ennek ellenére nosztalgiázni nagyon szeretett. „Fiatalon mennyit dolgoztam, micsoda művészek között! – sóhajtott. – Az első darabot, amiben játszottam, Gobbi Hilda rendezte. Gyönyörű évek voltak. Akkoriban ismertem meg az első férjemet, Szendrő Józsefet is. Részemről nem volt az a lángoló szerelem, inkább az intelligenciája, a háttere, a magabiztossága fogott meg, s hogy úgy vigyázott rám, mint senki azelőtt.”
A férfi akkoriban a pécsi színház igazgatója volt, de nem kényeztette el szerepekkel a feleségét. Nagyon ügyelt arra, nehogy a kollégák részéről szó érje a ház elejét. „Szerettük, tiszteltük egymást – fogalmazott Máthé Erzsi. – Csak valahogy mindig éreztem, nem értjük a másikat, és képtelenek vagyunk kimutatni az érzéseinket egymás felé. Aztán, amikor jött a tragédia, végképp szétsodort bennünket a sors, noha a halála napjáig barátok maradtunk.”
A tragédia, amit a színésznő említett nekem, az volt, hogy született egy gyerekük, aki csupán egy évet élt. Agyhártyagyulladás vitte el. Erzsit a színházban, előadás után érte a hír, hogy míg ő a színpadon játszott, a kisfia elment. „Azóta is azon töprengek, vajon jó édesanya válhatott volna-e belőlem? Talán az anyaság nem az én területem, a színházról bizton tudtam, hogy az enyém. Beletemetkeztem a hivatásomba, hogy ne érjek rá beleőrülni a fájdalomba.”
Nagy szerelmei viszonzatlanok maradtak
Ettől kezdve rengeteget dolgozott, Pécsről hamarosan a Nemzeti Színházhoz szerződött. Számos jelentős szerepet kapott: lehetősége nyílt megmutatni és kibontakoztatni a tehetségét. Filmeket is forgatott, és a 80-as években a Szeszélyes évszakok televíziós műsor humoros jeleneteiben is gyakran feltűnt Tábori Nórával.
„A munka mellett még egyszer férjhez mentem – mondta nevetve. – Méghozzá egy mérnökhöz, Kéri Lászlóhoz. Külföldi kiküldetésbe került, s én is vele tartottam Marokkóba, de csak egy évig bírtam távol a színháztól, az itthoni megszokott közegtől. Attól kezdve távházasságban éltünk. S milyen a távházasság? Természetesen semmilyen.” Az érzések kihűltek, de a frigynek végül nem ez vetett véget, hanem az, hogy Kéri László elhunyt. Erzsit a veszteségekért kárpótolta a hivatása, de idős korában, az emlékezés éveiben rengeteget gondolkozott azon, miért volt hozzá ilyen kegyetlen a sors a magánéletben.
„Voltam én szerelmes, csak éppen minden alkalommal viszonzatlanul – árulta el. – Mondogatom is magamnak vigasztalásul: az élet nem adhat meg mindent.
Színészkollégáit a családjának tekintette
A Kossuth-díjas színésznő idős napjai – amikor még nem kényszerült állandó ápolásra – azzal teltek, hogy emlékezett. Előszeretettel nézte a régi filmjeit, a forgatásokon készült fényképeket, olvasgatta a szövegkönyveket. „Fájó, hogy a legtöbb szeretett embert, akik fontosak voltak nekem, már nem hívhatom fel – mondta szomorúan. – Tábori Nóra barátnőm és Raksányi Gellért barátom például nagyon hiányoznak. Akkora szeretet, összetartás volt mindig is a színészkollégák között! Nekem ők voltak a családom.” A művésznő nehezen fogadta el az elmúlást, ami végül őt is utolérte. A 96. születésnapja előtt néhány nappal, május 8-án este csöndesen elaludt. Gobbi Hilda korábban azt mondta róla, hogy mindent el tud játszani – ma már együtt játszanak az égi színpadon.
fotó: Archív, Mti, Fortepan/Hunyady József
