A hatalmas antik komódon temérdek bekeretezett családi fotó. Mindegyik képről boldogság sugárzik: egy-egy emlékezetes pillanat a múltból. Ám a lakás csinos tulajdonosa egyedül lakik, három gyerekéből kettő külföldön él.
„A fiamék Ausztriában, a nagylányom Japánban. Csak Szofi maradt itthon, de tőle még nem született unokám” – árulja el a négyszeres nagymama, aki ma is arra vágyna, hogy nagycsaládban éljen.
Hiányoznak a gyerekek
„Szolnokon nőttem fel a szüleim és a nagyszüleim szerető ölelésében. Egyke voltam, de sosem éreztem magam magányosnak. Hozzánk mindig jöttek a rokonok, élettel teli volt az otthonunk. Felnőttként is hasonlóan meghitt körülményeket szerettem volna teremteni a gyerekeimnek. Rák jegyű tyúkanyó vagyok, aki akkor boldog, ha másokról gondoskodhat. Volt egy álmom egy gyerekzsivajtól hangos kertes házról. A vágyott ingatlant sikerült megvenni, de a svájci hitel végül elvitte… így kerültem ebbe a lakásba 12 évvel ezelőtt” – meséli. A hatalmas ablakokból a városmajori fák lombkoronáit látni, lenyűgöző a panoráma, de nem kárpótolja a távolban élő családtagok hiányát.
„Az unokáim, Noemi (7), Naoto (6), Marin (5) és Elena (1,5 éves) már külföldön születtek. A Badenben élőkkel szorosabb a kapcsolatom, hiszen Ausztriába könnyebben jutok el, csak felszállok a vonatra, és néhány óra múlva már ott is vagyok. Sajnos Japán 10 ezer kilométerre van, szerencsés esetben évente egyszer találkozunk. A pandémia miatt három év kimaradt. Az időeltolódás 8 óra, heti rendszerességgel skype-olunk. Anyák napja és gyermeknap környékén különösen fáj a távollétük. Milyen jó lenne együtt kimenni a városligeti játszótérre, megnézni egy előadást a bábszínházban, vagy csak közösen ebédelni nálam a konyhában! Egyetlenegyszer voltam a legnagyobb unokámmal, Noemivel kiállításon, a mai napig emlegeti, hogy milyen érdekes volt.”
A szőke néni a tévéből
Ilona alapvetően optimista, ám magán tapasztalja, hogy a lélek hiányérzetei betegségeket okoznak. Vágyik az ölelésre, arra, hogy része legyen az unokái mindennapjainak. „A szeretet az én üzemanyagom. Persze vannak barátaim, akikkel tartalmas programokat csinálunk, színházba, moziba, kiállításokra járunk, jókat beszélgetünk, de az ember máshogyan szereti a társát, a gyerekét, az unokáját, a barátait. Ezek az emberi kapcsolatok nem csereszabatosak.” Büszke a gyerekeire, Tamásra, Petrára és Szofira, akiknek szép életük és párkapcsolatuk van.
A siker, a népszerűség Bayer Ilonának is megadatott. Évtizedeken át az egyik ikonikus arca volt a Magyar Televíziónak. Vezette a Híradót, az Ablakot, a Stúdiót, a Civil kurázsit, mellettük sok külföldi forgatása is volt, többször kísérte Göncz Árpádot államfői útjain.
„Munkakutya voltam, de imádtam a műsorvezetést, a riporteri, szerkesztői munkát. Ma már elképzelni sem tudom, hogy sikerült három gyereket felnevelnem” – teszi hozzá nevetve. A tévénézők szerették a közvetlenségét, a mai napig felismerik az utcán.
„Gyakran megszólítanak, az én korosztályomnál jóval fiatalabbak is, és elmesélik a velem kapcsolatos korábbi élményeiket. Mondják, hogy a nagyszüleikkel együtt nézték a tévét, én voltam számukra a kedves, szép szőke néni. Erre azt válaszolom, igaz, hogy szőke voltam, de szépnek sosem tartottam magam” – mondja öniróniával. Pedig hetvenen túl is vonzó asszony! Ad a külsejére, igényes magára. „Nem veszek drága ruhákat. Szívesen öltözöm turkálókból, gyönyörű darabokat találni, csak keresni kell.”
A talmi csillogásnál a műveltséget és az emberi értékeket többre tartja. Nyugdíjasként sem tétlenkedik, író-olvasó találkozókra jár, kulturális programokat szervez, beleegyezik, ha a munkamániás nagymama jelzővel illetem. „A negyedik könyvemet írom, az internetes társkeresésről szól. Aktuális téma, aminek az illemtanát most tanulgatjuk. Elképesztően rossz tapasztalataim vannak. Bővebbet majd a könyvemben…”
Házi lekvárral jutalmaz
Amikor a jövő kerül szóba, nem tudja, mi lesz néhány esztendő múlva. „Egy évre látom előre az életemet. El kell adnom ezt a lakást, túl nagy lett nekem. Megfordult a fejemben, hogy idősebb éveimet valamelyik gyerekemmel töltsem, de melyik ujjamba harapjak? Ha elköltözöm a lányomékhoz Japánba, az Európában élő családtagjaim lesznek távol, ha itthon maradok, kis szamurájomnak én mindig csak egy kedves rokon maradok.”
Pedig milyen gondoskodó nagymama lenne! Hogy miből gondolom? Mielőtt eljövök Ilonától, észreveszem a konyhaszekrény tetején lévő befőtteket, házi lekvárokat. „Minden évben teszek el a gyümölcsökből. Még Japánba is szoktam vinni belőlük. Szívesen adok magának is egy üveggel. Tudja, akkor vagyok boldog, ha adhatok.”
Sikerkönyvet írt
Anyós lettem Japánban című könyvét Ilona élete egyik legfontosabb munkájának tartja. A könyv gyönyörű, és a siker sem maradt el. „Az élményeimet és a hétköznapokat írtam meg a felkelő nap országában. Tervezem, hogy jövőre három hónapra ismét kiutazom, egy roppant izgalmas dokumentumfilmet szeretnék készíteni” – árulja el.
fotó: Fülöp Dániel, privát
