Nem titkolja, hogy spirituális beállítottságú, és úgy gondolja, hogy nincsenek véletlenek. „Ahogy mentem előre az életben, úgy kezdtem egyre nyitottabbá válni a spiritualitás, a természetfeletti erők iránt. Sok könyvet olvastam erről a témáról, és úgy vélem, a jelenlegi sorsom is csak egy állomás az előző és a következő életeim között. A szellemi fejlődésem alapján jöttem valahonnan és tartok valahová. Nem titkolom, hogy régebben asztrológus segítségét is kértem, amikor valamiféle fogódzkodóra, útmutatásra volt szükségem, de egy ideje már nem kérdezem meg, hogy mi vár rám, inkább figyelem a jeleket, hogy mit kínál még nekem a mostani életem. A sors adott és elvett, mikor mire volt szükségem a fejlődéshez. Egyébiránt az élet néha többet adott, mint amit vártam” – árulja el Bencze Ilona.
Talán egy kastélyban is élt
A napokon belül 76 éves színművésznőtől tanulni lehetne a nőiességet, az ápoltságot és az eleganciát. „Pedig paraszti és munkás felmenőim vannak. Vidéken nőttem fel. Édesapám a vasútnál dolgozott, édesanyám háztartásbeli volt, öt gyerekről gondoskodott. Az anyai nagyszüleim földet béreltek, nagyapám szőlőgondozást is vállalt. A közgazdasági technikum után én is egy zákánytelepi aszalóüzemben voltam három műszakban segédmunkás. A színművészetin azonban, ahogy rám adták a középkori jelmezt, rögtön viselni tudtam. A kisebbik húgommal gyakran mondjuk, amint belépünk egy gyönyörű korabeli kastélyba, mindketten otthon érezzük magunkat benne. Hogyan lehetséges ez? Talán az előző életünk valamelyikében ilyen körülmények között éltünk?”
Ilona azt mondja, szereti maga körül a szépet, a rendezettséget, de a külső számára nem központi kérdés, csak egy adottság.
„Vannak nők, akiknek a külső nem számít, mégis nagyszerű emberek, mert a belső szépség árad belőlük. Jó embernek lenni számomra többet jelent, mint egy csinos arc vagy egy lenyűgöző forma. Bármilyen hihetetlen, én csak annyit foglalkozom a külsőmmel, hogy a koromnak megfelelően nézzek ki. Az idő múlásával átértékelődnek bizonyos dolgok, hogy mi az igazán lényeges az életben. Nem törekszem erőszakosan fiatalabbnak látszani.”
Az első tányér leves az időseké
A színésznő jelenleg a Madáchban és a Turay Ida Színházban játszik. Korábban rendezett, két könyvet írt, és játékmester is volt, ami annyit tesz, hogy betanította a második, harmadik szereposztásnak mindazt, amit a rendező maga prezentált az első szereposztásnak.
„Ez utóbbi munkából már egyre kevesebbet vállalok, nagyon belefáradtam. Most csak annyit dolgozom, amennyi számomra megfelelő. Nem akarok minden este színpadon lenni, megvolt az az időszak is fiatalabb koromban. Például a Macskák című musicalt három évtizeden át, folyamatosan játszottam. Nekem megadatott, hogy olyan legendákkal dolgoztam együtt, mint például Tolnay Klári, Psota Irén, Márkus László, Haumann Péter… A közös munka során ők csak erősítettek engem. Nagy becsben tartom az együtt töltött időt, az emlékeinket. Mindig tiszteltem az idős embereket. Nagyon szimpatikus az a társadalom, amelyik azt mondja, az első tányér leves a család legidősebb tagját illeti. Fontos megbecsülni az elődeinket. Az idősek tapasztalatára nagy szükség van. Nem értek egyet azzal, ahogy a jelenlegi korszellem, a fiatalság okán időnként félreállítja a tapasztaltabb öregeket, és azt mondja: mi ezt jobban tudjuk! Amikor a hétéves, második osztályos unokám azt mondja nekem: »Nagyi, én ezt már tudom!«, mindig azt válaszolom neki: »Nagyon ügyes vagy, de nem tudhatod, viszont szívesen megtanítalak rá, ha figyelsz rám és meghallgatsz«. Szerintem ártunk vele, ha ráhagyjuk a fiatalokra, hogy mindent jobban tudnak, mint mi. Legfeljebb bizonyos dolgokat. Lehet, hogy az okostelefont és a számítógépet ügyesebben kezelik, de összességében nincs meg az élethez való tapasztalatuk.”
Csodálatos ember lett a lányából
Ilona egy szem lánya, Gabriella közel két évtizede Görögországban él. Görög származású férje miatt költözött Dél-Európába. „Én is átmentem azon az érzésen, amin több százezer magyar édesanya, amikor a gyermeke a külföldi élet mellett döntött. Nem könnyű, hogy távol vagyunk egymástól, nem tudok csak úgy átszaladni hozzájuk. Elfogadtam, hogy Gabinak ez a sorsa. Számomra az a fontos, ami a lányomnak jó. Ritkábban találkozunk, de majdnem mindennap beszélünk telefonon. Büszke vagyok rá, csodálatos ember lett. Van benne bátorság, erő. Az unokámat, Alexet is fantasztikusan neveli. Én az édesanyámtól a kitartást, az erőt örököltem, édesapámtól a szelídséget és az alázatot. Ezeket a tulajdonságokat igyekeztem a lányomnak is átadni. Szerintem sikerült, mert ha akarnék, sem kívánhatnék jobb gyermeket a sorstól.”
Szívesen találkozna az egykori osztálytársaival
Ilona csapatjátékos és közösségi ember. Érdekelné az egykori színművészetis osztálytársainak sorsa. „Nagyon összetartó csapat voltunk, de szétszóródtunk. Nyolcan kaptunk diplomát 1972-ben. Hárman sajnos már nincsenek közöttünk, Nagy Gábor kivételével a többiekről pedig nem tudok semmit. Jó lenne újra találkozni!” – árulja el a színésznő.
fotó: Olajos Piroska, Schumy Csaba, Mti, privát
