Csaknem két hónapja, hogy elveszítettük őt, aki hajdanán a nemzetközi operettvilág egyik legnagyobb sztárja volt. Karrierje kezdetén itthon nem ismerték el, a nagy primadonnák mellett csak másodhegedűs lehetett, ő azonban ebbe nem törődött bele. Hitt önmagában, a tehetségében, aminek az lett az eredménye, hogy megnyíltak előtte a világ színpadjai.
Irigykedett rá Honthy Hanna
Első komoly sikereit színésznőként Szegeden érte el, onnan került később Budapestre, az Operettszínházba, ahol akkoriban csalódások sora érte.
„Szegeden a társulat olyan volt, mint egy nagycsalád, de a fővárosban más világ fogadott – emlékezett a színésznő egy interjúban. – Vidéken mindenki egy célért dolgozott, amíg ott zsíros kenyereztünk az előadások után, addig Budapesten egy kasztrendszerbe csöppentem. A próbákat az akkori sztárok hanyagolták, a főpróbán találkoztam először művésztársaimmal, már azzal, aki eljött. Honthy Hanna volt a színház primadonnája jó és rossz értelemben. Honthy mint Cecília, Rátonyi Róbert pedig Bóni gróf szerepében voltak már a színen, s akkor Edvin karján érkeztem meg menyasszonyként. Megjelenésemet nyílt taps jutalmazta, mire Honthy elvörösödött, nem tudta elviselni, hogy a jelenlétében egy fiatal kollégájának sikere legyen. A felvonás végeztével behívott magához, és azt sziszegte: hogy merészelsz, te kis senki, olyan színpadon, ahol az ország első primadonnája és táncoskomikusa áll, tapsot kapni? Higgadtan feleltem, hogy kedves művésznő, ez nem nekem, hanem a csinos fehér ruhámnak szólt… De azért titkon reménykedtem, hogy a szerény személyem és az előadásmódom miatt kaptam a közönség dicséretét.”
Honthy Hanna becsmérlése csak megerősítette Tiboldi Máriát abban, hogy a pályán a helye. Hatalmas átéléssel játszotta Szilviát, aminek híre ment, és egy évvel később kizárólag őt hívta meg a moszkvai operett a Csárdáskirálynő-bemutatóra. Ott azonnal elnyerte a nemzetközi érdeklődést, és egyre-másra kapta a külföldi lehetőségeket. Játszott Japánban, Izraelben és német nyelvterületeken is.
Édesapja fiúnak várta
Máriának élete során bőven akadt küzdelme a férfiakkal. Kislányként az édesapjával kezdődött, mivel ő fiúnak várta. „Közvetlenül a születésem után, a szó szoros értelmében belepottyantam a zenébe – mesélte. – Ez szokatlanul történt: apám fiúörököst várt, és amikor világra jöttem, olyan boldogtalan volt, hogy sírva vigad a magyar módjára három napig húzatta a cigánnyal. Ez a szerencsétlen kezdet később olyan oldhatatlan kötődéssé szelídült, ami végigkísérte az életemet a korai haláláig. Bohém természetű ember volt, remekül zongorázott, én meg közben örömömben ugráltam a kiságyamban.”
Később, az emlékezetes első moszkvai fellépése idején édesapja volt a kísérője, büszkén állt mellette, és mindenkinek elmondta, aki szembejött, hogy Mária milyen derék lány. Ezt így gondolta külföldi férje is, csakhogy nem akármilyen elvárásai voltak vele szemben.
„Egy évtizedet töltöttem a hazámtól távol, Németországban. Férjhez mentem, kisfiam született, és mindent megtettem, hogy új otthonra leljek. De ez nem lehet elhatározás kérdése, belső érzelmeimnek nem parancsolhattam. A férjem nem engedte, hogy magyarul megszólaljak, mivel perfekt németté kellett válnom, így édesanyámmal sem beszélhettem az anyanyelvemen.”
Mindez nagyon megviselte a színésznőt. „Meghasonlottam önmagammal, hiszen a magyar kultúrán nevelkedtem, szerettem a nyelv szépségét, a magyar szó hiányzott. A sikerek ellenére boldogtalannak éreztem magam, az énektanárnőm egyszer meg is kérdezte tőlem: miért nem mosolyog, legalább egyszer? Hazatérve, a második fiam születésével már visszatért a mosoly az arcomra” – árulta el a színésznő.
Nem vakította el a hírnév
Máriát a tízéves távollét után immár örömmel fogadta vissza a szakma. Neve végérvényesen összefonódott a Kálmán Imre-operettekkel, állandó repertoárján volt a Csárdáskirálynő, A cirkuszhercegnő és a Marica grófnő is. Szinte minden létező elismerést megkapott – végül a Halhatatlanok Társulatának tagjai közé is beválasztották. Pályája tipikus példája annak, hogyan értékelődik fel valaki, miután külföldön szerencsét próbál, és sikerrel jár. Tiboldi Máriát azonban nem vakította el a hírnév. Lélekben megmaradt annak a kislánynak, aki annak idején a padláson kincsekre lelt egy régi bőröndben.
„Temérdek színészfotót rejtett – emlékezett. – Délutánként fellopództam a kincseimhez. Szeleczky Zita, Karády Katalin, Jávor Pál mosolygott rám a portrékról. Ekkor ötlött fel bennem először a színpadi szereplés gondolata, amit gondosan titkoltam, mivel a polgári családunk más pályát képzelt el nekem.” Végül a kis Mária színésznő lett, így lehettünk tanúi a nem mindennapi pályájának és életének.
Forrás: 24.hu, új szó • Fotó: Fortepan/Bojár Sándor, Mti, Archív
