Nemcsak a magánéletben, a színpadon is remek párost alkotnak. A Mr. és Mrs. előadásukat tizenhárom éve játsszák nagy sikerrel. „Amikor Linda elkezdett darabokat keresni, tartottam tőle, hogy ugyanazon a színpadon együtt játsszunk, hiszen bárhogyan elsülhetett volna. Féltem, hogy akaratlanul felülkerekedik az egónk, és megbántjuk a másikat. Még akkor is próbáltam ellenkezni, amikor a feleségem először olvasott fel a darabból, de nyert a női erő, és milyen jó, hogy így alakult. Szeretünk együtt lenni és játszani. Az a nap a miénk, a pihenőnapunk, az előadás előtti és az utáni órák is rólunk szólnak. A kettesben töltött időt ajándéknak tekintjük” – árulja el Pindroch Csaba.
Őszintén kritizálnak
A darab által saját magukról és a kapcsolatukról is sokat tanultak. „A kritikát nem viseljük jól egymástól. Általában elsőre nem is fogadjuk el, de aztán lecsapódik, és rájövünk, hogy a legjobbat szeretnénk a másiknak. Azt is meg kellett szoknunk, hogy senki nem szól olyan őszintén, köntörfalazás nélkül hozzánk, mint a párunk” – mondja Verebes Linda, aki a gyerekek születése után fokozatosan tért vissza a színpadra. Legkisebb gyermekük, Mór másfél éves.
„Szeretek itthon lenni a gyerekekkel, ezért nem érzek égető hiányt a munka miatt. Jelenleg még csak Mr. és Mrs.-t játszom, és mellette tanítok. Ez a havi néhány alkalom a gyerekeknek észrevehetetlen, nekem pedig jólesik. Kicsit csilloghatok mint színésznő, érezhetem, hogy nem csak anya vagyok. Ha több évre kiálltam volna a munkából, lehetséges, hogy begolyózom, de a mai napig vegyes érzések kavarognak bennem, amikor előadásra készülök. Egyrészt örülök neki, másrészt nehéz a lelkemnek, hogy nem Mórral vagyok itthon. Amikor elkezdődik majd az óvoda, más lesz a helyzet: onnantól kezdve neki is jót tesz a gyerektársaság, és én is le tudok válni rövid időre.”
A családfő az engedékenyebb
Négy gyerekük van. Azt gondolhatná az ember, hogy már nem érhetik őket meglepetések a gyereknevelés terén, erre azonban Linda és Csaba is rácáfol. „Mindig jön újabb kihívás, soha nem szabad hátradőlni, ezt már megtanultuk. Minden gyerek más, mindenkinél másképp tudunk motiválni, nyitni, szülőként ez egy örök tanulási folyamat” – mondja az édesanya.
színdarabban
„A gyerekek önálló egyéniséggel születnek, mi csak testőrök, edzők, barátok, olykor szigorú egyének vagyunk, akik feltétel nélküli szeretettel szeretik őket. Állandóan monitorozom őket, és tanulok tőlük. A lányomban, aki már kamasz, tükröt látok, rajta keresztül megértem a szüleimet, a tanáraimat és rengeteg dolgot megbocsátok. Próbálunk minél több »miidőt« kiszakítani, hogy családostul együtt létezzünk. A házunk úgy lett kialakítva, hogy már az unokákra is gondoltunk, nálunk a gyerekeink vannak az első helyen. Figyelünk rá, hogy szociálisan érzékenyek, kedvesek, tisztelettudók legyenek, álljanak két lábbal a földön. Próbáljanak meg az itt és mostban létezni, ne bántsanak másokat, ugyanakkor magukat se hagyják elnyomni” – mondja az édesapa, aki szülőként engedékenyebb, mint a felesége.
„Én vagyok a következetes, aki a szabályokat felállítja és betartatja. Nem engedek csak azért, hogy szimpatikusabb legyek, viszont emellett folyamatos figyelmet kapnak, és mindig a legnagyobb szeretettel fordulok hozzájuk. Csaba hajlamosabb az engedékenységre” – teszi hozzá Linda, aki színészcsaládban nőtt fel.
„A szüleim mindent megtettek, hogy ne legyek színész, mégis az lettem. Reáliskolába jártam, és matematikát tanultam emelt szinten ahelyett, hogy a színészi képességeimet fejlesztettem volna. Okultam belőle, nem szeretném ugyanezt a hibát elkövetni. Hagyom, hogy a gyerekeink meghozzák a saját döntéseiket. Mi pedig támogatjuk őket, és titkon reménykedünk, hogy kiszámíthatóbb hivatást választanak. Ha pedig mégsem, imádkozunk, hogy szeressék, ami mellett döntöttek, mert az a legfontosabb” – véli Linda.
Egy kapcsolatot ápolni kell
Házasságuk példaértékű, ami annak is köszönhető, hogy nem veszik természetesnek, hanem tesznek érte.
„Szívügyünk, hogy kiálljunk a házasságért, és megmutassuk, színészként is lehet szépen élni és kitartani a szövetség mellett” – árulja el Linda, akinek szavait Csaba is megerősíti.
„Szerencsés vagyok, hogy Lindát hozzám sodorta a Jóisten. Hívő emberek lévén, a gondviselésben és a szabad akaratban hiszünk. Az, hogy találkoztunk, egy lehetőség és ajándék. Egy kapcsolatot ápolni kell, nem úgy van, hogy megkaptuk, és természetesnek vesszük. Annyi szerencsénk van, hogy vágyjuk a másik társaságát, egyikünknek sem jó külön. Nem járok horgászni, vadászni vagy sörözni, mert nincs igényem rá. Nem szeretők vagyunk, akiknek csak a boldog pillanatok jutnak, hanem vannak hullámvölgyek is. De az életünk nagyon kerek, nincs olyan, amit nagyon hajtanánk. Engem nem az anyagiak motiválnak, hanem az együttlét, a közösen töltött idő a legfontosabb. Odafigyelünk arra, hogy a gyerekek életében ténylegesen jelen legyünk. Ezenkívül nem is akarunk nagyon mást.”
Szöveg: Somlai-Kiss Tímea
Fotó: Dfp, Mti
