Címlapsztori Sztárok

Szandi a hosszú házasságról: „Csabival kapcsolatunk olyan, mint egy leander, nem hagyjuk, hogy betetvesedjen”

Az énekesnő hisz a hagyományok összetartó erejében, most is lelkesen készültek a húsvétra. És azt is elárulta nekünk, miért hasonlítja harminc éve tartó párkapcsolatát egy trópusi növényhez.

(Szandival még húsvét előtt beszélgettünk, a cikk eredetije a Meglepetés magazin 2023./14. száméban jelent meg az ünnep előtt, ezért tartalmaz még a húsvétra is vonatkozó elemeket – a szerk.)

Amikor eljön a húsvét, Szandi vigyázva, óvatosan veszi elő a nagy becsben tartott ünnepi étkészletet, amit még férje, Bogdán Csaba szülei annak idején nászajándékba kaptak. Szó szerint remeg a keze, miközben kicsomagolja, áttörölgeti, nehogy egy darab is megsérüljön. Amikor a különleges teríték az asztalra kerül, és a hétköznapi kávé helyett teaillat száll a levegőben, a család apraja-nagyja – talán még Maszat kutya is tudja –, hogy megérkezett a tavaszi ünnep.

Blanka online lesz velük

„Nálunk a húsvét legalább olyan fontos, mint a kará­csony – meséli Szandi. – Hagyomány, hogy nagypénteken Jézus életéről szóló filmet nézünk, és beszélgetünk, miről szól valójában a húsvét. Nagyszombaton a feltámadást ünnepeljük hagyományos menüvel: hidegtál, sonka, kaszinótojás, franciasaláta. A tormát frissen reszeli a férjem. Ilyenkor tulipán is kerül az asztalra. Vasárnap együtt reggelizünk, aztán elmegyünk a szentmisére. Miután hazaérünk onnan, jó látni, hogy a kertben elrejtett ajándékokat, csokitojásokat ugyanolyan izgalommal keresik a gyerekek, mint amikor még kicsik voltak. Hétfőn a fiúk locsolkodnak, Csabi a család minden nőtagjának, még Maszat kutyának is személyre szabott, kedves és humoros locsolóverssel készül.”

Az énekesnő a gyerekeivel, Domival, Blankával és Csabussal

Ekkor varázsütésre megjelenik mellettünk Csabi, mert közben előkereste, és most felolvassa nekünk a tavalyi, kutyájukhoz írt költeményt, mely így szól: „Egyre szebb a drága szuka, meglocsollak, kis Maszuka.” Mindannyian nevetünk.

„A mi életünkben nagyon fontos a humor, és ezt a hozzáállást szerencsére átvették a gyerekeink is – meséli a háromgyerekes édesanya. – Ez a második húsvétunk, amit fizikailag nem töltünk teljes létszámban együtt, hiszen a lányunk, Blanka immár másfél éve Amerikában él, de lélekben együtt vagyunk. A kilencórányi időeltolódás ellenére is megoldjuk, hogy a legfontosabb családi pillanatokban velünk lehessen.”

Szandi mindig nagyon szoros kapcsolatot ápolt a lányával. Most sincs ez másként: videóhívásban minden áldott nap beszélnek. „Akár egy olasz mamma, igyekszem a távolság ellenére is összetartani a családot. Fontosnak érzem, hogy a testvérek is rendszeresen beszéljenek egymással, szeretném, ha tiszta, őszinte és jó kapcsolat lenne köztük.”

Szorgalmasak a gyerekeik

Szandi és férje, Bogdán Csaba, mióta egy családként élnek, odafigyelnek arra, hogy a gyerekeikből talpraesett felnőtteket neveljenek. A küldetés sikeres: Blanka, Domi és Csabus már kamaszként fontosnak tartotta, hogy saját pénzt keressenek, és diákmunkát is vállaltak.

„Csabival bevezettünk néhány egyszerű szabályt, és ezekhez követke­zetesen tartottuk magunkat. Ilyen volt például az, hogy az alapigé­nyeiket, úgy­mint élelmiszer, öltözködés, iskolai felszerelés és a többi, finanszíroztuk, viszont ha ezek mellett valamit szeretnének – egy okosórát vagy -telefont –, azt a saját pénzükből kellett fizetniük. Így kezdett Blanka már kiskamaszként bébiszitterkedni, Domi pedig dolgozni egy gyorsétteremben. A szorgalmuknak köszönhetően elég korán megtanulták becsülni a pénz értékét, és rájöttek arra, ha el akarnak érni valamit az életben, azért tenniük kell. Persze biztosan az is sokat számított, hogy Csabival világéletünkben rengeteget dolgoztunk és dolgozunk is az elért sikereinkért. Sokszor az éjszaka közepén is lent vagyunk a stúdióban, ha épp egy új dal készül. Emellett a családunkban kíméletlenül tükröt tartunk egymás elé. A kritikán nem megsértődünk, hanem elvárjuk, és elgondolkodunk rajta, mert tudjuk, hogy a másik jót akar. Ahol a szőnyeg alá söprik a problémákat, és nincsenek kibeszélve, ott egy idő után megoldatlan konfliktus keletkezik. Mi eddig sosem jutunk el. A gyerekekkel a legkisebb nézeteltéréseket is megbeszéljük, nem halmozzuk a feszültségeket. Így van ez Csabival a párkapcsolatunkban is. Idejét sem tudom, mikor kiabáltunk egymással utoljára.

A boldog család titka

Napjainkban egyre kevesebb a harmonikus, boldog család. Szandi azt mondja, Csabival az együtt töltött harminc év alatt köztük is voltak problémák, de rengeteg beszélgetéssel megoldották ezeket.

Szandi és Bogdán Csaba esküvője 1999. június 18-án volt

„Kéz a kézben, olykor nevetve, máskor sírva ugrottunk át minden akadályt. A kapcsolatunk olyan, mint egy leander. Ha nem törődnénk vele, és hagynánk, hogy betetvesedjen, kiszáradjon, előbb-utóbb elpusztulna. Így viszont, hogy szépen ápoljuk, és megadunk neki mindent, amire szüksége van, évről évre virágba borul. Ezért a gyönyörű növényért együtt dolgoztunk meg” – meséli, majd hozzáteszi: A mai világban nagy divat az önszeretet hangsúlyozása. Mindenki azt szajkózza: szeresd magad, szeresd magad, szeresd magad! Ezt azonban nagyon sokan félreértik, és már az emberi kapcsolataikban is csak magukra, a saját igényeikre figyelnek, mindennemű lelki munka nélkül várják, hogy a boldogság sült galambja a szájukba repüljön. Közben elfelejtik, hogy az önszeretet átcsap önzésbe. A boldog párkapcsolat és család közös munka. Mindannyian beletesszük a magunkét, attól ragyog” – magyarázza az énekesnő, aki karrier ide vagy oda, mindig a szerettei érdekeit helyezte előtérbe, és nyugodt attól a tudattól, hogy hamarosan kirepül a családi fészkükből három kiegyensúlyozott, élettel teli fiatal felnőtt.

„A gyermekeinket nem láncolhatjuk magunkhoz. Az élet rendje, hogy előbb-utóbb el kell engednünk a kezüket” – mondja bölcsen, végül huncut mosollyal az arcán így búcsúzik: „Azért arra kíváncsi vagyok, mikor lesz unokám. Blanka négyévesen azt mondta, ő innen nagyon messze fog szülni. Meglátjuk, igaza lesz-e.

Húsvétkor a tévében is láthattuk

Az énekesnő versenyez a VIASAT3 Ide süss! című produkciójának húsvéti különkiadásában, és a Troll a konyhában, valamint a TV2 Ütős ötös vetélkedőjében is látható lesz. Emellett rengeteg fellépése van országszerte, mind látványában, mind hangzásában minőségi műsorral koncertezik. A háttérben zenészként és menedzserként a férje segíti. Ahol csak lehet, igyekeznek meglepni a közönséget valami újdonsággal.

Fotó: Bognár Bogi, privát

Smink, haj: Szabó Lilla • Stylist: Tóth Rita Linda • ruha: H&M, Judit Folkor, Massimo Dutti, Mohito, Parfois, Reserved, Zara

Köszönet a helyszínért a Szabadtéri Néprajzi Múzeumnak!

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete