Címlapsztori Sztárok

Féltékenység, szerelmi sokszögek és a siker átka: jé, ezek a sztárok egykor házasok voltak!

Régen elfelejtett, vagy a közelmúlt ködébe vesző romantikus történeteket gyűjtöttünk össze, melyek szép esküvőkkel és nagy reményekkel indultak, de sajnos válással értek véget.

Tarján Györgyi, Horváth Charlie és Sztevanovity Zorán: Mindkét férjhez túl fiatal volt az ara

A csodaszép színésznő háromszor ment férjhez, először Horváth Charlie-hoz. Két évig éltek együtt, de túl fiatalok voltak a házassághoz. Végül Charlie adta be a válópert, ahogy mesélték, mert ő volt a bátrabb. A következő férje Zorán lett, vele négy és fél évig volt együtt, 1977-től. Így mesélt a kapcsolatuk elejéről Györgyi:

„A szertartáson örömükben zokogtak a mamák. Nagyon szerettem Zorán szüleit, az édesapja olyannak fogadott el, amilyen akkoriban voltam. Vadnak és vagánynak…” De Györgyinek hatalmas volt a szabadságvágya, menni akart. Azt mondta, felsétáltak a Szabadság-hegyre, nézték a várost, miközben ő könyörgött a férjének – akit imádott –, hogy egy kicsit legyenek szabadok. Úgy érezte, előtte áll még az élet, de megígérte Zoránnak, hogy egyszer később, amikor valóra váltak az álmai, újra hozzámegy. Ebből nem lett semmi. Györgyi 1990-ben az Egyesült Államokba utazott, ahol szép sikereket ért el, és harmadszorra is férjhez ment. Zorán pedig ma Hegyi Barbara férje.

Pokorny Lia és Csányi Sándor: Jó barátok maradtak

Már kétéves volt a fiúk 2006-ban, amikor Pokorny Liáék a válás mellett döntöttek. Sokak szerint azért, mert a férj akkor népszerűbb sztár volt, mint a felesége, s ezt Lia nehezen viselte. Mások szerint pedig azért, mert Csányi életében megjelent egy új szerelem, Erdélyi Tímea. Mindezeket a színész tagadta, s azt mondta, egyszerűen nem működött a házasságuk.

„Timinek nem volt köze a szakításhoz. Hat évig voltunk együtt, és most is jóban vagyunk. Az a cél, hogy barátságban legyünk, és hogy a gyerekünk minél kevesebbet érezzen meg ebből. Azért is gondoltam, hogy most beszélek, hogy később, ha nagyobb lesz, ne lásson mindenféle butaságokat az újságokban. Hogy rólam mit írnak, az nem érdekel, csak nem szeretném, ha a gyereknek rossz érzése lenne ezzel kapcsolatban” – mondta akkor Csányi, és igaza is lett, Lia és ő ma is jó barátok. A Poligamy című film sztárja 2012 óta Tenki Réka színésznő férje.

Kocsis Judit és Józsa Imre: Munkakapcsolatból lett szerelem

A Drága örökösök című sorozat sztárja a diplomaosztó után a József Attila Színházban helyezkedett el, itt ismerte meg Józsa Imre színművészt is. 1985-ben házasodtak össze. 16 év alatt azonban elmúlt a szerelem.

„Imre csodálatos, sokoldalú művész volt, szárnyalt, ámbár mint férj, eléggé vaskalapos volt, mindig tudni akarta, hol vagyok, mikor érek haza. De ez nem zavart, szerettem, és csodálatos éveket töltöttünk együtt. Ő akart volna gyereket, én azonban nem. Aztán amikor látszott, válás lesz a házasságunk vége, már én erőltettem a babát, talán menteni akartam a menthetőt, de éreztem, hogy ő nem ezt akarja” – mesélte a Storynak Judit. Józsa Imre később Létay Dórát vette feleségül, akitől kislánya született.

Erdélyi Tímea és Szente Vajk: Beindult a karrier, bontóper lett a vége

Két évvel a megismerkedésük után fogadtak egymásnak örök hűséget. 2012-t írtunk ekkor, 2016-ot pedig akkor, amikor külön költöztek. „Nekem épp a házasságunk elején kezdett beindulni a munkám, rendezések, műsorvezetés, darabok írása. Ami az én saram abban, hogy ez így alakult, hogy a munkában nem fékezek. Egyszer csak azt éreztem, rabolom Tímea idejét, és nem tudok vele minőségi időt együtt tölteni. Az ő személyisége olyan, hogy ezt a helyzetet sokáig nem tolerálja, és nem is tette” – mondta Vajk arról, miért ment tönkre a házasságuk.

„A szeretet és a szövetség mindig összeköt majd minket. Szeretjük egymást, az életünk összefonódott szakmailag és emberileg is, barátként támogatjuk egymást” – fogalmazott 2017-ben a színésznő.

Bencze Ilona és Maros Gábor: Két tehetség sok volt egy fedél alatt

A hetvenes években lettek mindketten országosan ismertek, és akkor szerettek egymásba. A színésznőnek és a színművész-operaénekesnek egy közös gyermeke is született, Gabriella. Hogy miért ment tönkre a házasságuk, arról nyilvánosan soha nem beszéltek. Jóval a válás után Maros Gábor a Drága örökösökből is ismert Fekete Györgyi férje lett, és közös gyermekük is született. A férfi 2022 őszén, 75 esztendősen hunyt el. Bencze Ilona nem ment többet férjhez, a színészetnek és a lányának élt. Magánéletét mindig óvta a nyilvánosságtól, és ez olyan jól sikerült neki, hogy bár később hosszú éveken át volt Vajtó Lajos kedvese, soha nem került nyilvánosságra közös kép róluk.

Valamikor ők is férj és feleség voltak

Földi Teri színésznő Varga József felesége volt, de a televíziós bemondó jobban szerette a munkáját.

Ferrari Violetta és Básti Lajos között túl sok volt a 19 év korkülönbség.

Uhrik Teodóra táncművésznő Pécsen, Bálint András Budapesten dolgozott. Szerelmük nem bírta ki a távházasságot.

Domján Edit nagy szerelme, Szécsi Pál előtt, 15 éven át Kaló Flórián felesége volt.

Fotó: Csibi Szilvia