Bár a széria eseményei nyolc évadon át pörögtek, és a nézők imádták, az egyik egykori forgatókönyvíró szerint kész csoda, hogy egyáltalán sikerült napról napra tető alá hozni a forgatást. Szerinte ugyanis állandóan teljes káosz uralkodott, a szereplők közül pedig néhányan ki nem állhatták egymást. A közös szövegolvasásnál mindenki igyekezett kerülni Teri Hatcher tekintetét, hogy ne vonja magára a figyelmét.
„Az sosem szült jó vért” – írta visszaemlékezéseiben Patty Lin. Ez a pletyka nem új keletű, de vajon – mint a forgatókönyvíró állítja – miért kerülték a stáb tagjai egy emberként a Susan Mayert életre keltő színésznőt? A szőke Edie-t játszó Nicollette Sheridan nemes egyszerűséggel annyit mondott, Teri a legaljasabb nő a világon – igaz, mások meg róla mondták, hogy nem könnyű vele együtt dolgozni. A tűzrőlpattant Gabrielle Solist alakító Eva Longoria viszont alighanem Teriről beszélt, amikor felidézte, hogyan kóstolgatta őt a forgatáson állandóan egy meg nem nevezett kolléga, annyira, hogy már utált dolgozni menni – míg a többiek végül helyre nem tették az illetőt.
„Az összes kolléganőmmel, Marciával, Felicityvel és másokkal jó barátnők lettünk, mindig mindent megbeszéltünk. Egyedül Terivel nem, ő magának való alak” – summázta Eva. A sorozat egyik készítője is név nélkül mesélt arról, hogy a show egyik női sztárja mennyire kibírhatatlanul viselkedett.
„Mindenki mindent megpróbált, hogy kijöjjön vele, de egyszerűen lehetetlen volt. Az illető egy idő után már nem is beszélt a kollégáival.” Teri maga is megszólalt az ellenségeskedésről, és annyit mondott: ő minden tőle telhetőt megtett a sorozatért és tiszta a lelkiismerete.
Marcia Cross: Segíteni szeretne a gyógyulásban
A háziasszonyok gyöngyét, a perfekcionista Bree-t alakító alabástrombőrű színésznő most márciusban lesz 63 éves. Férjével, Tom Mahoney-val húsz éve együtt vannak, ikerlányaik, Eden és Savannah a napokban lettek 18 évesek. Marciánál hét éve végbélrákot diagnosztizáltak, de szerencsésen meggyógyult belőle, azóta igyekszik maga is felvilágosító kampányt folytatni a betegséggel kapcsolatban.
Teri Hatcher: Remekül megvan társ nélkül
Tavaly decemberben töltötte be a 60-at. Húsz éve elvált, és nagyon régóta nincs férfi az életében, de sokszor elmondta, hogy nem is hiányzik neki társ. Talán, mert kislányként molesztálták, a szerelem és a testi intimitás mindig is idegen maradt a számára. Egyedül van, de nem magányos – nagyon közel állnak egymáshoz egy szem lányával, a 26 éves Emersonnal. Teri főleg tévés produkciókban játszik, a hatodik X-en túl is bomba formában van, és imád utazni.
Eva Longoria: Egy szem fia lassan iskolás
A bájos, kissé könnyűvérű Gabyt alakító 49 éves színésznő nem tűnt el annyira a reflektorfényből, mint a társai, elég sokat forgat, és évek óra rendez is filmeket. Két zátonyra futott házasság után 2016-ban ment hozzá jelenlegi férjéhez, Jose Bastonhoz. Tőle született egy szem csemetéje, Santiago, aki idén lesz hétéves, és akivel elválaszthatatlanok. Eva élénken érdeklődik a politika iránt, a latino nők és a bevándorlók jogait különösen a szívén viseli.
Felicity Huffman: Parkolópályára tette a börtön
A 61 éves színésznő életében nagy törést jelentett, amikor 2019-ben lebukott, hogy korrupt módon, csalással próbálta bejuttatni egyik lányát az egyetemre, és 11 napra börtönbe kellett mennie emiatt. Azóta nem sok munkát kapott. „Mintha eltörölték volna a régi életemet, és kicsit meghaltam volna” – mondta keserűen. Most a londoni West Enden tér majd vissza egy színházi szerepben. Férjével, William H. Macyvel a megpróbáltatások dacára már 40 éve együtt vannak, és 26 éve házasok. Két lányuk már felnőtt, Sophia 23, Georgia 21 éves.
A cikk eredetileg a Story Tavaszi különszámában jelent meg 2024-ben.
fotó: profimedia