Marsi Anikó
A TV2 híradósának egy huncut csíny van meg első emlékként. Így mesélt róla: „Kétéves lehettem, és apukám nyakában ültem, kezemben a kis öntözőkannámmal. Nem szép dolog, de azzal szórakoztunk, hogy a levelesládákba egy kis vizet töltöttünk úton hazafelé.”
Törőcsik Franciska
A Dancing with the Starsban tavaly harmadik helyen végzett színésznő egy meglepően korai emlékét tudja felidézni kristálytisztán. „Féléves koromban mentünk ki Amerikába a szüleimmel, Pittsburghben éltünk. Emlékszem egy babaházra az egyik parkban, illetve, hogy zöld volt a vécénk és a kádunk. Később megkérdeztem anyukámtól, hogy jól emlékszem-e, és azt mondta, igen.”
Till Attila
A műsorvezetőnek nem egy konkrét emlék, hanem a családi nyaralások ugranak be elsőként. „Arra emlékszem, hogy a Balatonnál töltöm a nyarakat. Mi alapvetően Balatonszemesen voltunk nagyon sokat, az anyám vállalati üdülője révén.”
Détár Enikő
A színésznő a költözéseikre emlékszik vissza. „Nekem a szüleim állandóan költöztek, 16 éves koromig öt-hat szolgálati házban éltem. Apukám, mint agrármérnök, válságmenedzser volt, oda helyezték, ahol gond volt, és a család ment vele.”
Tenki Dalma
A színésznőnek egy gyerekkori balesete van meg éles képként. „Görkorizás közben beleestem a bokorba hétévesen, és majdnem megvakultam a fél szememre, mert beleállt egy tüske. Apukám teljesen higgadtan kiszedte a tüskét, és azt mondta, nincsen semmi baj, menjél tovább. Azóta van ez a seb a szememen.”
Magyar Attila
Nosztalgikus emléket dédelget a színész. „Négyéves vagyok, anyám ölében ülök, és nézzük a fekete-fehér tévét. Az egész életem arról szól, hogy oda vágyom vissza.”
Létay Dóra
A Jóban Rosszban című sorozatban játszott színésznő minden anyuka rémálmát élte át gyerekként. „Kiscsoportban sokáig nagyon nehezen ment a búcsúzás édesanyámtól. Emlékszem, egyszer utánarohantam az utcára, láttam, hogy a szemközti buszmegállóban áll, és át akartam rohanni az úttesten. Egy apuka szaladt oda, és fogott le.”
Sztarenki Dóra
Egy óvodáskori sérelmét említette a Gólkirályság színésznője. „Kiscsoportos óvodásként lefektettek délutáni alvásra, és én szóltam, hogy ki kell mennem pisilni. Amikor visszajöttem, az óvónő közölte, hogy ma a mese mindenkinek szól, csak nekem nem. Nagyon rossz óvoda volt, szerencsére kivettek onnan.”
Ez is érdekelhet: Lovas Rozi: „A gyereknevelésben az ösztöneimre hallgatok”
Sodró Eliza
Egy nagyon kedves gyerekkori „búcsútörténet” A mi kis falunkban játszó színésznő első emléke. „Másfél éves vagyok, állunk a kukánál. Anyukám mutatja a cumimat, hogy Eliza, ez már mállik. Nagyon nem akarok lemondani róla, mégis kidobom a kukába. Így szoktam le a cumizásról.”
Rujder Vivien

Az Apatigris és a Korhatáros szerelem című sorozatokban játszott színésznőnek is egy szörnyű balesete maradt meg erősen. Nem csoda, hogy emlékszik rá, hiszen az ujjlenyomataiba került a történet.
„Kétéves koromban megégettem a kezemet a forró cserépkályhán. Anya kiment megkavarni a borsófőzeléket, én annyi idő alatt lemásztam a kanapéról, és felkapaszkodtam a kályhára. Anya az üvöltésemre futott be, és mire leszedett onnan, az összes ujjamról csüngtek a vízhólyagok. Ezért nekem nincs is ujjlenyomatom, az útlevélhez csak a bal gyűrűsujjamról tudtak levenni bármit is.”
Fotó: Birton Szabolcs, Schumy Csaba, Trenka Attila, Tv2, dfp