A korszerű motorvonat vezetőállásában kiváltságos helyzetben érzem magam, miközben a kulisszák mögött, pontosabban a mutatós, de számomra kiismerhetetlennek tűnő műszerfal előtt beszélgetek a 26 éves Fannival, aki igencsak otthonosan mozog ebben a közegben.
„Kicsi koromtól kezdve nagyon szerettem utazni, minél többet menni, úton lenni – meséli Sáfrány Fanni. – Ehhez képest eredetileg környezetvédelmi nukleáris energiaipari technikusnak készültem. Apai nagyapám uránbányász volt, és emiatt mindig vonzott a nukleárisenergia-ipar. Aztán az élet úgy hozta, hogy egy költözés miatt nem tudtam folytatni ez irányú tanulmányaimat, és közben egyre jobban elkezdett érdekelni a közlekedés. Egy jó barátom mozdonyvezetőként dolgozott akkoriban, és egyszer felajánlotta, hogy bemehetek és körülnézhetek egy vezetőállásban.
Akkor és ott eldőlt a sorsom: szerelem volt első látásra, és attól kezdve tudatosan készültem erre a pályára. A családom mindenben támogatott, tudták, hogy ha valamit eltervezek, akkor ahhoz makacsul ragaszkodom, és mindenképpen véghez viszem.”
Szondafújással indul a munkanap
Fanni hozzáteszi, míg korábban a MÁV-nál nők csak motorvonatot vezethettek, 2022 nyara óta már mozdonnyal is járhatnak.
„Ehhez külön típusismeret-vizsgát kellett tenni, mert minden motorvonatot és mozdonyt, amit vezetek, tökéletesen ismernem kell: a működését, a műszaki felépítését, az adott típusra specifikusan jellemző dolgokat – magyarázza. – Örülök neki, hogy mozdonyt is vezethetek. Más érzés egy öreg, 50-60 éves járművet irányítani, főleg azért, mert azokat tényleg vezetni kell. Több mindenre kell figyelni, és sokkal jobban elfáradok a szolgálat végére.”
Fanni munkanapjai nem éppen a megszokott módon kezdődnek, ugyanis az ún. feljelentkezési helyen, ahol felveszi a szolgálatot, szondát kell fújnia, hogy megállapíthassák, alkalmas-e a munkavégzésre. Illetve a vezetéshez szükséges okmányokat, valamint a felszerelést (munkavédelmi kesztyű, lámpa, tablet stb.) is ellenőrzik, hiszen ez is feltétele a szolgálat megkezdésének. Utána jön a jármű előkészítése, a tesztek, a beüzemelés. A munkabeosztásukat egy hónapra előre tudják, és általában havi 16 szolgálatot teljesítenek. Ezek közül a legrövidebb 6 órás lehet, a leghosszabb 12 óra 45 perces.
„A munkám varázsát az adja, amikor úton vagyok és forog alattam a kerék. Olyankor helyreáll a világ rendje.”
Kitartás, alázat és egy kis bolondság
Telephelytől függően Fanni több vonalon vezeti a mozdonyokat és motorvonatokat. „Jelenleg Oroszlányba, Dunaújvárosba, Siófokra, Székesfehérvárra és Győrbe járok. Korábban Egerben, Szolnokon, Hatvanban is gyakran megfordultam – sorolja az úti célokat. – Élvezem, hogy sokfelé visz az utam, mert szeretem a változatosságot. Az, hogy menet közben mennyire van lehetőségem nézelődni, nagyon időjárásfüggő. Hiába járok sokat ugyanabba az irányba, akkor sem unalmas az út, mert folyamatosan változik a táj, már csak az évszakok miatt is. Változó munkarendben dolgozom, már egy szimpla naplemente vagy -felkelte is sokat tud dobni a hangulatomon.”
Azt is elmeséli, mi mindenre van szükség ahhoz, hogy jó mozdonyvezető váljon valakiből.
„Kitartásra mindenképpen, mert nem könnyű ez a szakma. Emellett kell hozzá egyfajta »bolondság« is, mert egyébként ki akarná, hogy még hajnali 2-kor is forogjon alatta a kerék, ha nem szeretné azt, amit csinál. Az alázatosság is elengedhetetlen, mert tisztában kell lenni azzal, mekkora erő van a kezünkben, és milyen hatalmas felelősséggel jár a munkánk. Ha rossz napom van, ha nem pihentem ki magam, ha fáj a fejem, ha nyűgös vagyok, akkor is ugyanúgy sok ember életéért felelek, úgyhogy olyankor félre kell tennem a saját gondjaimat, és a vezetőállás ajtaján kívül kell hagynom a problémákat.”
Ez is érdekelhet: Üvegtörmelékből alkot Petra: ékszereket varázsol a háború alatt szétbombázott házból is
A szemerkélő eső a mumus
Fanni elmondása szerint az időjárási viszonyok is komoly próbatételt jelenthetnek. „A kezdődő szemerkélő esőt például kevésbé szeretem, mert olyankor még csak felázik a kosz meg por a sínszár tetején, és az nagyon tud csúszni. Rettentően hosszú a féktávolság, és felgyorsítani is sokkal nehezebb a járművet. Főleg a korszerű motorvonatoknál, melyeknél nagyon nagy teljesítmény tartozik viszonylag kis tömeghez, tehát ezek ilyen időjárási körülmények között sokkal »nyűgösebbek«. Én is jobban érzem, hogy elfáradok az út végére, mivel sokkal jobban kell koncentrálnom.”
Ma már jobban elfogadják a nőket
Kíváncsi voltam, vajon Fanni mozdonyvezető nőként találkozott-e előítélettel a munkája során?
„Nekem személy szerint eddig nem volt rossz tapasztalatom, de hallottam már kolléganőktől, hogy kaptak degradáló megjegyzéseket. Ezzel együtt azt érzem, hogy az utóbbi időben egyre jobban elfogadnak bennünket, és egyre inkább elismerik a munkánkat. Egyébként sok nő érdeklődik a szakmánk iránt.”
Azt is hozzáteszi, ma már kevésbé kap csodálkozó pillantásokat, amikor kiderül, mivel foglalkozik. A közvetlen környezete pedig könnyen elfogadta a nem mindennapi szakmáját. „A baráti köröm nagy része vasutas – mondja mosolyogva. – A párom szintén mozdonyvezető, így számára nem meglepő, hogy ezt a szakmát űzöm, sőt ő az egyik legnagyobb támogatóm is, aki a nyűgösebb szolgálatok után sem hagyja, hogy a lelkesedésem alábbhagyjon.”
„Mindig elmondja, mennyire csodál ezért, mert tudja, mit jelent éjszakákat átvezetni, folyamatosan helytállni minden helyzetben.”
Elhivatott vasutasként Fanni szeretne megismerni minél több járműtípust és minél több vonalat. Emellett azt tervezi, hogy gyakorlati oktatóként is kipróbálja magát. Ehhez jövőre készül elvégezni a tanfolyamot. Amikor azt kérdezem, miben rejlik a munkája szépsége, kapásból válaszol.
„Nekem továbbra is az adja a legnagyobb varázsát, amikor úton vagyok, és forog alattam a kerék. Lehet, hogy hajnalban nehezen kelek fel, és morcosan készülők az aznapi szolgálatra, de ahogy beérek a munkába, helyreáll a világ rendje. Akkor is szívesen jövök be dolgozni, ha rossz passzban vagyok, mert onnantól kezdve, hogy elindulok a vonattal, megszűnik minden probléma, és megnyugszom. Annak ellenére, hogy a munkám nagy felelősséggel jár, a vezetés mégis tökéletesen kikapcsol. Ezt szeretem benne a legjobban.”
Szöveg: Szűcs Anikó
Fotó: Ambrus Marcsi
