A Sándor Mátyás című sorozat felvételei miatt jutott el a római filmgyárba Bujtor István 1978-ban, ahol épp Bud Spencer forgatott. Bujtor, aki idehaza a legtöbbször szinkronizálta az olasz sztárt, bemutatkozott neki – írta a Story.
„Akkor mondta, ’szinkronizálni is élvezet lehet, de miért nem csináltok ti is ilyet? Nagydarab, marha embernek itt vagy te, szép táj, jópofa benyögések, pofonok vér nélkül, és a kisgyerek mindenképpen nagyon fontos, akárcsak a happy end. És kész is a film.’”
Mivel imádta a Balatont, ráadásul a vitorlázás volt a hobbija, hatszoros magyar bajnok lévén nem volt kérdés, hogy a film a tó körül játszódik majd.
Bujtornak nagyszabású tervei voltak
„Szerettem volna megmutatni a mozinézőknek vízközépről a tihanyi apátságot, hogy hogy néz ki a vízről Szigliget, a füredi lankák, a somogyi part, egy napkelte Kenese felett… Lassan körvonalazódott egy krimiszerűség, A Pogány Madonna.”
Az Ötvös Csöpi-filmek közül az első 1980-ban készült, egy évvel később, májusban mutatták be a mozik, és 1,2 millióan látták. Három hét alatt forgatták le. Egy nap alatt négy-öt jelenetet is felvettek, egy óra jutott egyre. A tömegjelenetekben helyi lakosok is szerepeltek, ők pár száz forintot kaptak a munkáért, no meg az élményt.
A rajongók keresték a szobrot
Máig emlegetik, hogy A Pogány Madonna bemutatása után a tihanyi apátság múzeumában szinte mindenki a szobrot akarta megnézni, persze az nem volt ott, soha nem is létezett. Később emiatt odakerült ez a kellék. Ötvös és a Kern András által alakított Kardos doki nyomozása akkora siker volt, hogy elkészült a második rész, a Csak semmi pánik. Az 1982-ben bemutatott mozi zenéjét Bujtor testvére, Frenreisz Károly szerezte.
„Ő kitalálta magának ezt a fajta rabló-pandúr sztorit. Bejött neki, hihetetlen nézőszámok jöttek be. Messze megelőzte az addigi legnagyobb jegyeladásokat” – mesélte Frenreisz.
Ez is érdekelhet
Stúdiós disznó és a pofonok
Kiderült, Bujtor egy-két kivételtől eltekintve soha nem használt kaszkadőröket, meg hogy a pofon hangjait egy, a szinkronstúdióban fellógatott fél disznó püfölésével érték el. Kiszivárogtak a forgatások helyszínei is, emiatt rajongók lepték el azokat, még külföldiek is, hiszen A Pogány Madonna Nyugaton is óriási siker volt.
Fotó: Inkey Alice