Eshet az eső, fújhat a szél vagy perzselően süthet a nap, Szandi jókedvét semmi sem veheti el. „Minden egyes napban megtalálom a szépet, ami lelkileg és érzelmileg feltölt. Apró dolgoknak is nagyon tudok örülni. Az idei születésnapomra is azt kértem a szeretteimtől, hogy ne vegyenek nekem tárgyi ajándékot, tökéletesen boldoggá tesz az együtt töltött idő, számomra ez a legnagyobb érték”– meséli Szandi.
Férjével csókévfordulót is tartanak
Az énekesnő hálás a sorsnak, amiért harmonikus élete és egészséges családja van. Igyekszik minden alkalmat megragadni, hogy a hétköznapokat is emlékezetessé tegye. „A férjemmel, Csibisszel nem csak a házassági évfordulónkat ünnepeljük meg, hanem azt a napot is, amikor először megcsókolt. Idén júliusban ünnepeltük a 33.- ahogy mi hívjuk – csókévfordulónkat” – árulja el Szandi, aki már azt is kigondolta, hogy milyen tortát fog készíteni a férje közelgő születésnapjára.
„Szeretek sütni-főzni, a konyhában is kreatív vagyok, a szeretteimet boldogan lepem meg saját készítésű formatortákkal.”
A 49 éves Szandit a Story Magazin olvasói a legvonzóbb női sztárnak szavazták meg. Tény, hogy a háromgyerekes édesanyának fantasztikus alakja van, és ezt diéta nélkül érte el! „Mindent eszem, amit megkívánok. Akár még pörköltet nokedlivel is vagy gumicukrot, csak egy a lényeg: mindenből mértékkel! És sokat mozgok, sportolok, aktívan élek. A fizikai egészségem mellett a mentális jóllétemre is odafigyelek. Hiszem, ha szeretetet és mosolyt adunk másoknak, mi is azt kapjuk vissza.”
A lánya Las Vegasban ment férjhez
Szandi megértő és elfogadó az emberekkel. „Nyitottan és befogadóan állok a világhoz, ugyanakkor a hagyományos értékekben hiszek. Ilyen például a házasság szentsége, a gyermekvállalás, a családi összetartás és az Istenbe vetett hitem. Egyúttal elfogadom és nem török pálcát azok felett, akik másként gondolkodnak és másképp élik az életüket. Ez a világ attól érdekes és izgalmas, hogy sokfélék vagyunk. Emlékszem, hogy a lányom, Blanka négyéves korában határozottan kijelentette, hogy ő majd messze fog szülni…Akkor nem tudtam mire vélni ezt a dolgot, de most, hogy 25 évesen férjhez ment Las Vegasban, úgy érzem, minden esélye megvan arra, hogy beteljesüljön az az álma, hogy külföldön legyen édesanya… A lányom brazil párját, Ricardot is nagyon kedveljük, azonnal a családunkba fogadtuk.”
Férjével összetartanak
Talán vannak olyanok, akik irigylik Szandit az összetartó családja és a sikeres karrierje miatt, de az énekesnő azt mondja, hogy az ő életük sem habos torta. „Csibisszel látszólag gondtalannak tűnünk, de nekünk is vannak problémáink, a mi életünkben is előfordulnak nehézségek, megoldandó feladatok. Ám az összetartásunknak, no meg a humornak köszönhetően hamar átlendülünk rajtuk. Szerencsére mindketten olyanok vagyunk, hogy a legdrámaibb pillanatban is tudunk egy jót nevetni, és az oldja a feszültséget.”
Idén nyáron a supozást is kipróbálta
Pintácsi Viki éveken át csábította a húgát, hogy menjen ki vele a Dunára, és próbálják ki a supozást. „A tesóm a supozás szerelmese. Idén én is beadtam a derekamat, és nem bántam meg! Óriási élmény volt! Szerintem lesz folytatás”- árulja el az énekesnő.
Szandi további részleteket árul el a családi életükről és terveikről az eheti Meglepetés magazinban. Keresd az újságárusoknál!
Fotó: Borzi Vivien