Középiskolai tanulmányait finommechanikai műszerészként fejezte be, egy évig a Magyar Optikai Művekben dolgozott. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1978-ban végezte el, Várkonyi Zoltán osztályában, és még ebben az évben a József Attila Színház tagja lett.
Amikor Várkonyi azt mondta neki kezdő színészként, hogy maradjon a József Attilában, az a neki való, az az ő helye, megfogadta a legendás direktor tanácsát, és 40 éven keresztül, haláláig játszott a társulatban.
A színház volt a második otthona
A tehetsége korán megmutatkozott, már főiskolás korában 6 filmben szerepelt. A színház nem munkahely volt számára, hanem a második otthon. Ugyanabban az öltözőben, ugyanannál az asztalnál készült közel 40 éven át.
Kollégái úgy nyilatkoztak róla, hogy a színház nem munkahely volt a számára, sokkal inkább a második otthona. Számtalan előadást vitt sikerre, parádésan szerepelt a József Attila színpadán, a Makrancos hölgyben, az Egy csók és más semmiben, a Légy jó mindhaláligban.
Pályája során játszott többek között a Liliomfiban, Neil Simon Mezítláb a parkban című darabjában, a Chicagoban, a Svejkben, a Koldusoperában, A kis hercegben, és Shakespeare Tévedések vígjátékában is.
A filmes szerepek sem kerülték el
Közel 30 filmben kapott szerepet, többek között a Petőfiben, a Naftalinban, a Liszt Ferencben, a Magyar vándorban, a Tibor vagyok, de hódítani akarok című filmben, de feltűnt a Szomszédok és a a Linda című sorozatokban, legutolsó filmje pedig a Gondolj rám volt, 2016-ban.
A színházi és filmszerepek mellett hamar kezdett szinkronizálni is.
„Egy színész több helyen élhet hivatásának, így a színházban, a tv-ben, a rádióban, a filmben és a szinkronstúdiókban. Ezeket nem lehet különválasztani.
Mindenütt saját magamat képviselem. A saját tudásomat, egyéniségemet.
Tehát ugyanolyan fontos az én jelenlétem, amikor szinkronizálok, mint mikor játszom a színházban. Mindkettőt elhivatottsággal és komolysággal művelem. Ha nem így tennék, akkor hiteltelenné válnék” – mondta egy interjúban.
A szinkronban felejthetetlen volt
Rengeteg karakternek kölcsönözte az utánozhatatlan hangját. Bár saját bevallása szerint a külföldi filmeket felirattal nézte szívesebben, az ő hangján szólalt meg például Nicolas Cage, Chevy Chase, Keanu Reeves, Richard Dreyfuss, Tom Hanks, Michael Keaton, Roberto Benigni, Quentin Tarantino, és Mike Myers.
A sorozatok közül a legemlékezetesebb karakterei voltak a Vészhelyzet Green doktora (Anthony Edwards), a Melrose Place Michael Mancinijeként (Thomas Calabro), a fiatalabbak pedig leginkább a South Park rajzfilmsorozat Mr. Garrisonjaként ismerhették meg.
Vándor Éva színésznő, akivel rengeteget játszott együtt, nemcsak kollégák, barátok is voltak, így nyilatkozott róla:
„Nagyon lelkiismeretes volt, vele mindig meg lehetett beszélni, mit és hogyan csináljunk a színpadon.
Mindig mindent komolyan vett, kidolgozta előadásról előadásra, mindig továbbfejlesztette a szerepét. Minden humoros darabba belecsippentett egy kis tragédiát, ahogy minden tragikus szerepében ott csillogott a humor is.”
Négy nagy szerelme volt
Első felesége Málnai Zsuzsa volt, akit még egyetemistaként vett el. 1980-ban született egy lányuk, Borbála, de négy évvel később elváltak. Lányától két unokája született, Samu és Brúnó. Második felesége Kocsis Judit volt, harmadszorra pedig Létay Dóra férje lett, akitől még egy lánya született, Emma. Ez a házassága is válással végződött. Utolsó éveit párja, Tünde mellett élte.
Betegen is dolgozott
Aki látta az utolsó fotót róla, amely a Vidor Fesztiválon készült, ahol Életmű-díjat kapott, megdöbbent. Lefogyva, de nem megtörve szerepelt rajta.
„Van egy olyan érzésem, hogyha meggyógyultam, engem ide, ebbe a színházba visszavárnak.
A közönség negyven éven keresztül figyelte a létezésemet a színházban, az ember mindig örül az ilyen elismeréseknek, mert érződik benne a megbecsülés, az, hogy még kell, még fontos, hogy ő legyen… Remélem, hogy ez nem az utolsó díj lesz az életemben” – nyilatkozta akkor.
Sajnos tévedett… Józsa Imre 62 esztendősen hunyt el, hosszas betegség után.
Ugyanabban az öltözőben készült 4 évtizedig: szenvedélyesen szerette a munkáját Józsa Imre
Imádta a sebességet
Józsa Imrének színészi hivatása mellett több hobbija is volt. Sokáig első számú szenvedélye volt a legyező horgászat, amelyet a vízben állva, a természet részeként űzött. A horgászat mellett az ügetőversenyzést is szerette, ahol hajtóként szállt versenybe, később pedig a golf vette át az első helyet a hobbijai között. Imádta a sebességet is. Ahogyan Vándor Éva a gyászbeszédében is megfogalmazta:
„Dacolva a sorssal, még nagybetegen is vett egy motort, dicsekedett vele, azt tervezte, bőgeti majd, ha jobban lesz. Amúgy is rajongott a sebességért, úgy hírlik, élete során 55 autója volt. De mindig mindent alárendelt a munkájának, a legnagyobb szerelme a színház maradt”
Ez is érdekelhet
A nagymamák profi konyhai titkai: 10 tipp a karácsonyi sütikhez, amikért hálás leszel
KVÍZ Csak karácsonyfanatikusoknak: felismered egy képkockáról a klasszikus filmeket?
Forrás: ujsagmuzeum.hu
Fotó: archívum Story, Best, RTL, Nagy Zoltán


