Sztár

Létay Dóra: „A nehézségek után a mostani boldogságom ajándék”

Létay Dóra a színpadon gyötrődő, fiatalasszonyt alakít, míg a valóságban nagyon is boldog párja oldalán. Mint mondja, olykor nem könnyű átkapcsolni, miután kilépett a színház kapuján!
címszerep alakítás éliás gyula felkészülés jógával józsef attila színház karenina anna bemutató létay dóra szurovecz kitti telihay péter rendező

Küszöbön áll a Karenina, Anna bemutatója a József Attila Színházban, amelyben Létay Dóra a címszerepet alakítja. Mint mondja, nem kis erőfeszítésébe kerül megformálnia a karaktert, és nemcsak a tengernyi szöveg miatt: a szerelmi háromszögben szenvedő asszony története a színésznő lelkét is alaposan próbára teszi. Dóra elárulta, ő maga még sosem volt Tolsztoj hősnőjének helyzetében, ennek ellenére mélyen átérzi Anna lelki életét, és még órákkal a próba után is borús, nyomott a hangulata a történettől. „Ez az időszak a szeretteimet is alaposan próbára teszi – meséli Létay Dóra. – Ilyenkor már nem tudok otthon sem teljes értékű édesanya, sem teljes értékű társ lenni, annyira leköt, hogy kidolgozzam magamban a karaktert, hogy az alakításom teljes lehessen.” Nagy szerencsém van, mert az enyém a világ legtoleránsabb és legtürelmesebb hatéves kislánya, aki bölcsen és higgadtan várja ki, hogy meglegyen a bemutató, és visszakapjon engem. Ilyenkor édesanyám van vele, bármiben számíthatok rá, és ez óriási segítség” – meséli a színésznő, majd hozzáteszi, szerencsésnek érzi magát, hogy Éliás Gyula, a kedvese énekes és zenész, ezért minden probléma nélkül megérti, hogy Dórát olykor egészen magába szippantja a színház. „Pontosan tudja, nem arról van szó, hogy már nem érdekel, vagy nem akarok vele lenni, hanem ez egy időszak, amit a munka érdekében át kell vészelni. Ugyan még alig több mint fél éve vagyunk együtt, de biztosan lesz neki is olyan időszaka, amikor elmélyülten írja a dalait vagy épp koncertturnén lesz, így kevesebb ideje jut majd rám. Mindketten elfoglalt, kiforrott emberek, kész személyiségek vagyunk, akik negyven fölött szerettek egymásba. Bizony ilyenkor már mindenkinek megvan a saját élete, a fontossági sorrendje, ám nagy meglepetésemre mi első perctől egy hullámhosszon voltunk mindenben, még csak összecsiszolódni sem kellett” – mondja Dóri.

„Nem dédelgetjük a haragot”

Nehéz évek állnak Dóra háta mögött: válása után hazaköltözött a kislányával az édesanyjához, majd gyereke apja nem sokkal később betegségben elhunyt. Volt mit feldolgoznia, így nem csoda, hogy négy teljes évig nem talált rá a szerelem. Igazából nem is gondolt arra, hogy egy nap majd csak úgy betoppan az életébe a nagy ő. „Mégis ez történt – meséli Dóri. – A tavalyi évben zenés szerepem volt a színházban, és szerettem volna fejleszteni az énektudásomat. Tanárt kerestem, és mivel sokaktól hallottam, hogy Gyula az egyik legjobb, hozzá fordultam. Azonnal megtaláltuk a közös hangot, és azon kaptuk magunkat, hogy az órák már nem csak az éneklésről szólnak, hanem egyre többet és egyre mélyebb dolgokról beszélgetünk. Aztán lassan beleengedtük magunkat abba az érzésbe, amit egymás iránt táplálni kezdtünk. Nem is volt ez olyan könnyű, mint fiatalon, amikor az embert még nem érték csalódások, és boldogan fejest ugrott a szerelembe. Mi sok-sok tapasztalattal a hátunk mögött már óvatosabbak voltunk, talán féltettük is a szívünket, de épp ez a tudás vitt közelebb minket ahhoz, hogy ma ilyen harmóniában élhessünk együtt. Egy közös szabályunk van: a legapróbb sérelmet, félreértést is azonnal megbeszéljük, nem raktározzuk a lelkünkben a sértettséget, a haragot, mert a múltból tudjuk, az bajokhoz vezet.”

„Gyula és a lányom imádják egymást”

Létay Dóra és Éliás Gyula közös színpadi munkát is terveznek, sőt, már bele is vetették magukat! A hazai és világirodalom legnagyobb költőinek verseit zenésítik meg, és adják elő duettek formájában. „Nagyon élvezzük a közös munkát, és a visszajelzések szerint a színpadon is megmutatkozik az érzelem, ami összeköt bennünket – meséli Dóra. – Egyre több gyönyörű, szerelmes verset, szonettet szeretnénk megzenésíteni, így összekötni az irodalmat a zenével. Ez egyáltalán nem fárasztó, sőt, feltölt bennünket. Hatalmas öröm, hogy ennyire inspiráljuk egymást.” Szerencsére kislánya, Emma is azonnal elfogadta új párját. „Gyula és a lányom imádják egymást – meséli Dóra. – A legnagyobb meglepetés azonban nem ez volt, hanem hogy Gyula két kamasz fia az első perctől milyen szeretettel bánik Emmával. Volt bennünk félelem, mi lesz, ha összeen-gedjük a gyerekeket, ám a fiúk egyszerűen csak megfogták a lányom kezét, és elvitték játszani. Úgy érzem, ez a mostani boldogságunk ajándék az élettől az elmúlt évek sok-sok nehézsége után.”

A felkészülésben a jóga segíti

A Karenina, Anna Telihay Péter rendezésében március 3-án debütál a József Attila Színházban. Dóra azt meséli, ahhoz, hogy nehéz szerepe ellenére érzelmileg kiegyensúlyozott maradjon, sokat kell tennie. „Mielőtt még bármi mást csinálnék, reggelente félórát jógázom, ami feltölti a testemet-lelkemet, és segít rendezni a gondolataimat — mondja. — Igazából a nagy kedvencem, ami nekem leginkább bevált, az a bikram jóga, amelyet 38-40 fokos teremben gyakorlunk. Most nyilván nincs időm eljutni, de a bemutató után megint járni fogok.”