Címlapsztori Sztár

A nők bálványa volt, de a sors csúnyán elbánt vele: most ünnepelné a születésnapját Jávor Pál

A harmincas években nők milliói rajongtak érte, mégis tragikus sors jutott neki. Jávor Pál karrierje kettétört merész őszintesége miatt. Halálának idén 67 éve.
Jávor Pál

Ő volt a harmincas évek férfiideálja: sármos, szókimondó, ellenállhatatlan. A nők rajongtak érte, a közönség imádta, a kamera pedig le sem tudta venni róla a szemét. Jávor Pál azonban nemcsak filmsztár volt, hanem igazi úriember is. Idén 67 éve, hogy elhunyt, ráadásul január végén ünnepelné születésnapját. Az Újságmúzeum gyűjtése nyomán mi is hoztunk néhány érdekesség a magyar filmtörténet egyik legendájáról.

Szegény családból jött

Jávor Pál
Nagyon szegény sorból küzdötte fel magát

Jávor Pál 1902-ben született Aradon. Édesanyja mindössze 17 éves volt, édesapja pedig 53 esztendős. A szülők csak később házasodtak össze, így a kis Palika kifejezetten nehéz körülmények közé érkezett. Gyermekkorában sokat nélkülözött a család, és gyakran költöztek. Végül sikerült megnyitniuk egy kis boltot, ahol főként gyümölcsöt árultak. Ez hozta meg számukra az első igazi anyagi biztonságot.

Kamaszként megszökött otthonról

Az első világháború idején – még tizenévesen – kiszökött a frontra, ahol a katonák leveleit kézbesítette. Édesanyja hónapokig kerestette, végül pedig csendőrök vitték haza. Ezek után nem is csoda, hogy sokáig újságírónak készült, az Aradi Hírlapnál még gyakornokoskodott is. Idővel azonban Dániába akart költözni: az utazásnak Budapest vetett véget, ahol leszállították a vonatról. Pénz és ismerős nélkül rekedt a fővárosban. Hosszú ideig a Nyugati és a Keleti pályaudvaron éjszakázott, de szerencsére fordulatot vett az élete.

Jávor Pál
Jávor Pál rengeteg filmben játszott élete során

A harmincas évekre ő lett az ország egyik legnagyobb sztárja. Jávor Pál több mint hetven filmben szerepelt. Ismertségén sokat lendített például az 1931-es „Hyppolit, a lakáj” című film, ami máig egy igazi klasszikus. A bulvárlapok folyamatosan követték a híres színészt, ő viszont gyűlölte a tolakodást, és nem egyszer kiabált rá a szemtelen fotósokra.

Igaz szerelem Jávor Pál életében

Jávor Pál
Egy nagy szerelem volt az életében

Jávor Pál egy gyermekeit egyedül nevelő fiatalasszonyt vett feleségül, Landesmann Olgát. 1934-ben házasodtak össze, és életük végéig kitartottak egymás mellett. Pasaréten volt egy csodás otthonuk, egy hatalmas, de elegáns villá. Barátai mindig csodálták az ott tárolt gazdag könyv és festménygyűjteményét. Egyébként a közte és felesége között lévő határtalan szerelem ellenére a közönség gyakran összehozta a színészt kolléganőjéval Karády Katalinnal. A valóságban persze sosem volt esetükben több munkakapcsolatnál.

Jávor Pál és az emigráció nehézségei

Nyíltan gyűlölte a nácikat, ezért a Gestapo és a nyilasok többször kihallgatták, majd Sopronkőhidán bebörtönözték. Zsidó származású feleségét azonban így is sikerült megmentenie. A háború után Amerikában próbált új életet kezdeni, de gyenge angoltudása miatt nem futott be színészként. Volt éjszakai portás és szállodai mindenes is, csak hogy legyen mit enniük párjával.

A kudarcok annyira megviselték, hogy Amerikában súlyosan ráfüggöt az alkoholra, még elvonóra is be kellett vonulnia. Érdekesség, hogy Amerikában többször találkozott Márai Sándor íróval, aki szintén nehezen tudta feldolgozni az emigrációt. Végül 1957-ben hazatért, viszont sajnos nem sokkal később nagyon lebetegedett. Major Tamás, színházigazgató ekkor megígérte neki, hogy ha felépül, visszatérhet a Nemzeti Színházba. Erre már nem kerülhetett sor.

Tízezrek búcsúztatták a színészt

Jávor Pál 1959. augusztus 14. napján elhunyt. Temetésén tízezrek kísérték utolsó útjára a Farkasréti temetőben, miközben cigányprímások játszották kedvenc nótáit. Nyugodj békében, Jávor Pál!

Ez is érdekelhet

Fotó: Fortepan/Fortepan/Kotnyek Antal, Port.hu