A szépítő alvás nem csak mítosz: alvás közben a bőrünk regenerálódik, turbófokozatra kapcsolnak a sejtek megújító és helyreállító folyamatai. Az új sejtek képződése mellett a kollagéntermelés is fokozódik éjszaka – ez az anyag a bőr rugalmassága, feszessége miatt lényeges. Alvás közben javul a sejtek tápanyag- és oxigénellátottsága, valamint ilyenkor aktívabbak a salakanyagokat kiválasztó és eltávolító folyamatok is. Az esti ápolásunkkal sokat tehetünk azért, hogy a bőrünk hatékonyabban megújuljon.
Ám ha nem foglalkozunk vele, és elhanyagoljuk a tisztítást, ápolást, azzal sokat ronthatunk a bőrünk működésén, állapotán.
Kezdjük a tisztítással!
Az éjszakai bőrápolás legalapvetőbb eleme a tisztítás: enélkül nem érdemes ágyba bújni akkor sem, ha nem sminkelünk. A tisztítással eltávolítjuk a nap közben a bőrre rakódott szennyeződéseket, a rátapadt port, légszennyező anyagokat, a felesleges faggyút, az elhalt hámsejteket – és a sminket is. Enélkül a bőrápoló krémek, szérumok nem tudnak hatékonyan felszívódni, a pórusok könnyen eltömődnek, mitesszerek, pattanások, gyulladások alakulhatnak ki.
- Így csináljuk jól: Először mindig a sminket távolítsuk el kétfázisú vagy olajos lemosóval, majd a maradék szennyeződést géles vagy habzó lemosóval, esetleg arctejjel, micellás vízzel, és öblítsük le alaposan a bőrt.
Jöhet a célzott ápolás
A tisztítás után, krémezés előtt használhatunk bőrápoló szérumot. A bőrünk igényeihez igazodva ez lehet ránctalanító, hidratáló, faggyútermelést kiegyensúlyozó, feszesítő, ragyogásfokozó. Pár cseppet az éjszakai krém előtt felvive hatékonyan felerősíthetjük annak hatását.
- Így tegyük fel a szérumot: Egy kis mennyiséget finoman ütögessünk a bőrbe. Krémezés előtt várjuk meg, hogy teljesen beszívódjon.
Ez is érdekelhet: A ragyogó reggeli arcbőr alvás közben készül: így regenerálja a bőrét éjszaka
Kihagyhatatlan krémezés

Ha úgy is érezzük, hogy szérumra nincs szükségünk, a hidratáló-tápláló krémet semmiképp ne hagyjuk ki. Érdemes speciálisan éjszakai krémet választani, főleg 40 felett: ezek a termékek gazdagabb textúrájúak, gyakran több hatóanyagot tartalmaznak, mint a nappali krémek. Olyan összetevőkben gazdagok, amelyek kimondottan a regenerálódást, a hidratálást, a ráncok simítását vagy megelőzését segítik – ilyenek például a retinol, a hialuronsav, a peptidek, az antioxidánsok.
- Így kenjük este: Az alaposan megtisztított bőrre vigyük fel az éjszakai krémet. Finoman, a bőrt nem feszítve masszírozzuk be: mozgassuk át, lazítsuk el az arcot. Ezzel egyrészt segítjük a krém felszívódását, másrészt ellazítjuk az arc izmait, és megkönnyítjük, hogy relaxált állapotba kerüljünk.
Kell egy kis extra
Ha van még időnk, energiánk és egy kis rászánható pénzünk, kiegészíthetjük ezt a rutint néhány különleges bőrápolóval éjszakára.
• A szemkörnyékápoló jól jöhet, ha a szemünk körüli szarkalábakat szeretnénk csökkenteni, vagy megelőzni az újabbak megjelenését. Ezen a területen érzékeny és vékony a bőr, jól jön a kíméletes, célzott ápolás, hogy reggelre a szemünk alatti karikák, táskák, ráncocskák nélkül ébredjünk.
• Az éjszakai pakolások vagy sleeping maszkok különösen koncentráltan tartalmazzák a bőrt szépítő és regeneráló összetevőket. Különlegességük, hogy a hagyományos pakolásokkal ellentétben ezeket nem kell lemosni vagy letörölni: vigyük fel bőségesen, masszírozzuk be alaposan, és élvezzük az éjszakai szépítő hatást.
• A hámlasztó, bőrmegújító készítmények nagyon látványosan képesek feszesebb, fiatalosabb kinézetű bőrt varázsolni. Segítenek megszabadulni az elhalt hámsejtektől, ezzel támogatva a felvitt kozmetikumok beszívódását, a bőr optimális működését, a pórusok jobb tisztulását. Érdemes alaposan tájékozódni a vásárlás előtt, hogy pontosan milyen hámlasztó való a mi bőrünkre – legjobb, ha bőrgyógyász, kozmetikus, bőrápolási szakértő tanácsaira támaszkodunk.
Tetőtől talpig
Ne csak az arcunk ápolására, hanem a testünkre is fordítsunk extra figyelmet lefekvés előtt.
- A száraz kezekre bőven felvitt, gazdagabb állagú kézkrém reggelre remekül felszívódik.
- A zsírosabb testápolóknak, testolajoknak, -vajaknak ilyenkor van itt az ideje.
- Ne feledkezzünk meg a könyökünkről: kenjük be alaposan lefekvés előtt, és reggelre újra puha lesz.
- A dekoltázs és a nyak se maradjon ki, amikor az arcunkat krémezzük. Így megelőzhetjük, hogy idő előtt megereszkedjen, ráncossá váljon itt a bőr.
- Egy-két csepp olaj (akár speciális, akár sima kókusz- vagy olívaolaj) a körömágyra nagyon jót tesz a körmök egészségének.
Fotó: gettyimages