Penészgomba állhatott a táncoló pestis mögött
1518 júliusában Strasbourgban egy Troffea nevű asszony hat napig táncolt az utcán. Egy hét múlva 34, egy hónap múlva már 400 ember ugrált, és csavargatta végtagjait fájdalomtól kiáltozva a városban. A helyi tanács először a „forró vér” okozta őrületet hibáztatta, és zenészeket hívott, hogy a betegek kitáncolhassák magukból a lázat. Ez azonban rontott a helyzeten, a megterheléstől sokan szívrohamot, agyvérzést kaptak, vagy egyszerűen belehaltak a kimerültségbe. A városlakók Szent Vitushoz, a betegségek gyógyításának védőszentjéhez imádkoztak, és a táncolókat az oltárához vitték. A misék, a szent olajjal átitatott keresztek és cipők viselése nyomán őszre egyre többen gyógyultak ki a kórból, amelyet azóta is vitustáncként emlegetnek. Számos történész próbálta megfejteni a betegséget, amely a Rajna és a Mosel vidékén több évszázadban és több helyen is előfordult. Egyesek a rozson élő hallucinogén penészgombát, az anyarozst tették érte felelőssé, amelyet a szennyezett lisztből készült kenyérrel fogyaszthattak el az emberek. Más elméletek szerint viszont az éhínségek és háborúk okozta elfojtott stressz tört tömeghisztériaként a felszínre a lakosok lelkéből.
Parazitás liszt volt a tettes?
Az anyarozs okozhatta azt a 945 óta sokszor leírt kórt is, amelynek titkát végül jó eséllyel az 1770–1771-es felbukkanásakor fejthették meg. A varjúköröm néven is emlegetett gabonaparazita az érett gabonakalászban a virágok helyén nő, görbe formájú, fekete színű. A lisztbe beleőrölve és a kenyérbe belesütve súlyos, ergotizmus nevű mérgezést okoz. Az orbáncszerű ágyéki kelésekkel, égő fájdalommal, epilepsziaszerű görcsökkel és több esetben a végtagok megfeketedésével, elhalásával járó betegséget Remete Szent Antallal hozták összefüggésbe a középkori doktorok, és a legbiztosabb gyógymódnak azt látták, ha a beteg elzarándokol egy szerzetesrendhez, vagy ami még jobb, a remete egyiptomi sírjához. A bizserkór nevet azért adták neki, mert a betegek furcsa bizsergést éreztek a végtagjaikban.
Ebola lett Athén veszte?
I. e. 430-ban hatalmas járvány tört ki a Spártával épp hadban álló Athénban, amely ekkor az ókori Görögország vezető ereje volt. Hetvenezer áldozatot követelt, az athéniak negyede vesztette életét – köztük a legendás politikus és hadvezér, Periklész is. Thuküdidész, a betegséget túlélt történetíró a „járvány” jelentésű „loimosz” szót használta beszámolóiban, amit később egyszerűen pestisként fordítottak le. Ám a túlzsúfoltság, a rossz higiénés viszonyok, valamint a krónikákban szereplő tünetek mind arra utalnak, hogy nem a pestis, hanem a tífusz pusztított két évig, majd még egyszer visszatérve. Ezt az álláspontot az áldozatok maradványain végzett modern DNS-vizsgálatok is megerősítették. Van azonban, aki úgy véli, hogy az ebola egyik korai felbukkanását szenvedte meg a városállam, amely elvesztette a peloponnészoszi háborút, és lényegében összeomlott.
Írásterror, az iskolások betegsége
1892-ben egy német leányiskola növendékeinek keze kezdett irányíthatatlanul remegni, amikor elérkezett a rettegett írásóra. Olyan iskoláslány is volt, aki csaknem elájult, vagy egyszerűen kihagyott az emlékezete, ha írni próbált. Rá egy évre a svájci Baselben is feljegyeztek hasonló eseteket. A mai elméletek szerint a szigorú tanítási módszerek idézték elő a problémát. Az oktatók úgy tekintettek az elmére, mint egy izomra, amelyet folyamatosan edzeni kell, ezért rengeteg kimerítő feladatot adtak a diákoknak. A gyerekek szervezete fizikai tünetekkel tiltakozott a kínzással felérő oktatás ellen.
Sörrel kezelt kanyaró
Az angolszászok „Water Elf Disease”, vízitörpekór néven emlegették a körmök feketedésével, fájdalmas, viszkető, vörös sebekkel, fáradtsággal és a szemek vizenyősödésével járó betegséget. A név ez utóbbi tünettől származik, és sokan a boszorkányok ármánykodását sejtették a háttérben. Az orvostörténészek szerint azonban kanyaró vagy bárányhimlő lehetett, de pontosan még nem sikerült azonosítani a kórokozót. A korabeli orvosok gyógyfüveket, gyógyitalokat és sörben való áztatást ajánlottak rá, valamint ráolvasó dalok kántálásától várták a javulást.
Mély álomból Parkinson-kór
Az első világháború idején, majd egészen 1928-ig világszerte feljegyezték egy különös „álomkór” eseteit, amely azonban nem egyezett meg a jól ismert, cecelégy okozta álomkórral. A betegeknél láz, kettős látás, fejfájás és erősödő álmosság lépett fel. Súlyos esetben kómába estek, és abból nem is ébredtek fel. A túlélőknél is gyakorta maradtak vissza neurológiai szövődmények, például gyakrabban fordult elő náluk a Parkinson-kór és egyes pszichiátriai betegségek. A latin néven encephalitis lethargica, azaz letargikus agyvelőgyulladás nevű betegség félmillió áldozatot szedett. Ma sem tudják, mi okozhatta: a feltevések között a mérgezés éppúgy szerepel, mint a vírusfertőzés, illetve az annak szövődményeként fellépő autoimmun folyamat.
Így jutott trónra VIII. Henrik
Az angol izzadásnak (sudor anglicus) is nevezett betegség 1485 és 1551 között dúlt Angliában az előkelők körében. A szédüléssel, fejfájással, végtagfájdalmakkal, hidegrázással, verejtékezéssel járó kór akár órák alatt is végzett a beteggel. Leghíresebb áldozata a 15 éves Artúr walesi herceg, VIII. Henrik bátyja volt, akinek felesége, Aragóniai Katalin túlélte a fertőzést. Így Henrik herceg lépett elő trónörökössé, és amikor nagykorú lett, bátyja özvegyét is feleségül vette, már csak azért is, hogy Katalin hatalmas hozományát ne kelljen visszafizetni. Egyes feltételezések szerint a hantavírus okozhatta a járványokat, de van szakértő, aki lépfenefertőzést sejt a háttérben.
Fotó: gettyimages
