Ezotéria

Bazsalikom, a férfiak titka, rozmaring felel a termékenységért: szerelmet fokozó gyógynövények a füveskertben

A virágok, fűszerek, gyógynövények között több olyan is akad, amelyeknek érzelmeket, vágyat keltő erőt tulajdonítanak. Romantikus, serkentő hatásukat sok esetben a modern tudomány is igazolta.

Rózsaolaj a csábításért

A virágok királynője az ősi tanítások szerint a női boldogság varázsszere. A legenda úgy meséli, miután Aphrodité kiemelkedett a tengerből, Ciprus partjaira úszott, és a fövenyen egyre beljebb sétált a szárazföldön. Léptei nyomán rózsák nyíltak, amikor pedig visszanézett tenger-édesanyjára, sírni kezdett – homokba hulló könnyei igazgyönggyé váltak. Ezért lett a rózsa és a gyöngy az istennő két legfontosabb szimbóluma.
Vonzerőt növelő fürdő: Randevú előtt keverjünk kevés valódi, egy kanál mézben eloszlatott rózsaolajat egy fürdőkádnyi vízbe, és szórjuk két szál vörös rózsa szirmát is bele. Ebben a fürdőben pihenjünk fél órán át, így ellenállhatatlanná válhatunk. A hatást rózsaillatú füstölővel is fokozhatjuk. Ha a randevún gyöngyöt viselünk, egy puha kendő segítségével töröljük át egy csepp rózsaolajjal.

Kardamom a boldogságért

Egy ceyloni legenda szerint Laksmi istennő, a szerelem úrnője valaha kardamommagokkal ízesített süteményt készített Visnu istennek, hogy elcsábítsa: sikerrel járt, így azóta is boldog házasságban élnek az égben. Akár ön is követheti a példájukat.
Harmóniát segítő gyertya: Csodálatos hatású, ha a meghitt pillanatokban kardamomillat árad – akár egy illatgyertyából. Az indiai hitvilág szerint ugyanis ez a fűszer segít megőrizni a  megszerzett boldogságot, harmonikussá teszi a kapcsolatot, illetve a hűséget is fenntartja.

Narancs a hosszú életért

A narancs illóolaja feléleszti a boldogságot, és egészséget, lendületet ad a kapcsolatnak, biztosítva, hogy minél több évet tölthessünk el együtt. A hosszú élet gyümölcse egy főníciai legenda szerin Istárnak, a szerelem istennőjének is segített abban, hogy feltámassza Tammúzt, halott kedvesét.
Erőt adó párnácskák: A lereszelt, mézen vagy nádcukron finoman megpirított kezeletlen narancshéj valóságos életerő- és vitaminbomba, ráadásul csodás édesség. Aki narancsolajjal illatosított párnácskákat rejt el a hálószobájában, segíthet abban, hogy soha ne fogyjon el a szerelemhez szükséges testi, lelki és szellemi ereje.

Vanília a szépségért

Az azték hercegnők „vaníliás vizet” ittak, arcukat pedig vaníliás keverékekkel mosták, hogy a szépségük felragyogjon. A közép-amerikai eredetű fűszernövény Chalchiuhtlicue-nak, az azték mitológia – kissé nehezen kimondható nevű – szerelemistennőjének jelképe. Szépség- és szerelemadó ereje nemcsak a fűszerben, de orchideára emlékeztető, vajsárga virágában is jelen van – legalábbis a helyi hiedelmek szerint.
Szerelmet hívó víz: Ha párt keres, mossa az arcát vaníliaillatú szappannal. A fűszernövény nemcsak szépít, de a szívét is kinyitja a boldogságra. Tisztíthatja az arcát az aztékok vaníliás vízével is: 1 liter vízbe tegyen 2 rúd vaníliát, vagy csepegtessen néhány csepp vaníliakivonatot. Forralja fel, főzze pár percig, majd hűtse le, és öblítse át vele az arcát, a nyakát.

Rozmaring a termékenységért

Az angol fűszermitológia szerint az illatok birodalmában a bazsalikom a király, a rozmaring a királynő. Neve az angolszász Rosemaryből ered, amely a Szűzanya egyik kedves, népies elnevezése (Rózsa-Mária). Az ókortól a női meddőség gyógyszerének, a termékenység jelképének tartották, ezért hintik meg vele sok helyütt a templomból kilépő menyasszonyt. Másutt az esküvői csokrok dísze.
A magyar királyné szépítő öröksége: Az úgynevezett Magyar Királyné Vizének (Aqua regina Hungariae) szépségfokozó receptje egyesek szerint az Árpád-ház szent életű királyleányától, Erzsébettől, más források szerint viszont Károly Róbert szintén Erzsébet nevű feleségétől maradt ránk. Az eredeti „királynévíz” alkohollal desztillált rozmaringból készült, illatos folyadék volt, otthonra inkább az egyszerűbb változatát ajánljuk. Egy kis csokor rozmaringot kell hét napon át áztatni egy vászonnal vagy pamuttal letakart vizestálban, az így elkészült rozmaringvízzel pedig – a randevú reggelén – arcot mosni.

Fahéj és gyömbér a szenvedélyért

Mindkét illatos, távol-keleti fűszer vágyfokozó, élénkítő hatású: emeli a vérnyomást, a vércukorszintet, és már az illatuk hatására is gyorsul a vérkeringés. Nem csoda, ha Indiában Siva isten, a tánc, a dinamika, a szenvedélyes szerelem megtestesítője „fűszeres kertjébe” tartoznak.
Tüzet élesztő ital: Egy csésze forró gyömbér- vagy fahéjtea a hidegebb napokon is átmelegíti a testünket és a lelkünket. A védikus indiai orvoslás szerint ez annak köszönhető, hogy mindkét fűszer serkenti az asztráltestben keringő láthatatlan tüzet, az úgynevezett agnit. Épp ezért nemcsak ősszel és télen van szezonjuk: egy szenvedélyes este hangulatához is telitalálatnak számítanak.

Bazsalikom, a férfiak titka

Nem véletlen, hogy a fűszernövény neve a görög basileos, azaz király szóból származik, hiszen a mediterrrán konyha közkedvelt ízesítőjét a fűszernövények királyának tartják. Az életet, a feltámadást, a halál legyőzését és a termékenységet jelképezi, olyannyira, hogy a keresztény legenda azt állítja: Jézus sírján a feltámadás pillanatában bazsalikom nőtt. Az egyiptomiak szintén szentként tisztelték, mert hitük szerint ez a növény a halál után megnyitja az ég kapuit. Indiában is komoly kultusza volt. Tulasi istennő növénye – ő a mítoszokban az önátadó szeretet és mindenekelőtt a szerelmi boldogság jelképe. De Haitin is kapcsolatban áll a bazsalikom tisztelete a szerelemmel: a sziget lakói Erzulie, a helyi szerelemistennő ajándékának tartják, mely – hitük szerint – fokozza a férfiak kívánatosságát, erejét és vágyát.
Hódító tea: Randevú előtt a férfiak jó, ha erősre főzött bazsalikomteát fogyasztanak. A szerelmi boldogság egyik ókori varázsszerének tartott mézzel ízesítsék.

Fotó: gettyimages