Ezotéria

Szeretnek enni, inni, szeretkezni: a tündérek köztünk élnek, így ismerheti fel őket

Angyalokról gyakran olvashatunk, ám a tündérek egy kicsit háttérbe szorulnak. Pedig tőlük is lehet segítséget kérni, ráadásul, mi magunk is könnyen az ő bőrükbe bújhatunk.

Bár mostanában inkább a kelta mondavilág tündérei bukkannak fel a könyvekben, újságokban, nekünk is megvannak a magunk szárnyas kis lényei. Sőt, a mai napig felkereshetjük azokat a várakat, ahol tündérek éltek. Mert ők bizony nem angyalok; igen csak kivették részüket a földi örömökből.

Milyen egy igazi tündér?

A tündérek nagyon emberi tulajdonságokkal is bírhatnak. Van köztük olyan is, aki inkább harciasságáról és rosszaságáról híres, például Tartod. De mindannyian szeretnek enni, inni, szeretkezni.

„Azt gondolom, mivel egyre több ember tart afelé, hogy visszaszerezze mágikus tulajdonságait, mind többen válhatunk tündérré. A tündérekben nincs félelem, a legrosszabb helyzetekben is képesek meglátni a dolgok jó oldalát, a betegség pedig elkerüli őket. Sokan éppen egy egészségügyi problémából kigyógyulva veszik át a tündéri minőséget, hiszen felfedezik, hogy képesek a dolgokat jobbra fordítani.”

Ha pedig tündér van a környezetünkben, azt is könnyen észrevehetjük. Egyértelmű jelei vannak, mind külsőleg, mind belsőleg. Ezeknek az embereknek jó a környezetében lenni, megnyugvást, békét hoznak a szívekbe. Általában érdekes, csodálatos események történnek velük, és az életútjukat egyfajta töretlenség jellemzi. Külsőleg a legfeltűnőbb, hogy nagyon tiszta a tekintetük, vonásaik is harmonikusak, egyfajta ragyogás veszi őket körül.

Estillából Rabsonné lett

„Mátyás király óta Székelyföldet Tündérországban hívják – kezdi Éva Ilona, a Tündérképző vezetője. – És bár Szent István óta Máriához imádkozunk, a magyaroknak előtte is voltak segítői. A legfőbb istennő a Vénuszról, azaz az Esthajnal csillagról érkezett, így az ő neve Estilla. Azonban a térképen kutatva nem így találjuk meg a várát.”

Ilona szerint ugyanis a tündérek nem maradtak meg az égben, hanem lejöttek a Földre, ahol hús-vér embereket választottak férjüknek. Estilla például Rabsont; Rabsonné vára pedig a mai napig látható. Estilla a szerelem tündére, párkapcsolati kérdések ügyében kérjük az ő segítségét.

„Bár minden tündérnek megvan a maga területe, valójában bármilyen problémával fordulhatunk hozzájuk, ők örömmel segítenek.”

Melyik tündérhez szóljak?

Az egyik legkedvesebb magyar tündérnek Firtost tartják. Ő Estilla testvére, és az ő feladata az emberek gyógyítása. A legenda szerint, amikor a Földön köztünk járt, éjjelente titokban kiszökött a várból, hogy a környékbelieket ápolja. Ha egészségügyi problémánk van, hozzá kell fohászkodnunk.

Ramocsa tündérhez a természetvédelem területe tartozik. Ő az erdők-mezők őrzője, Ramocsát nevezik a zöldtündérnek. „Valójában ő az, aki megőrizte a tündérek eredeti feladatát, hiszen még az emberek előtt azért jöttek a Földre, hogy vigyázzanak az állatokra, növényekre és az ásványi kincsekre.”

A tündéreknek van egy közös tulajdonságuk: nevükből adódóan tünékenyek, képesek eltűnni a szemünk elől. És bár ezt a képességüket nem tudjuk átvenni, mi magunk is válhatunk tündérekké.

Hogyan válhatunk mi magunk is tündérekké?

„Az első lépést könnyen megtehetjük: menjünk el egy tündérvárba. Ott hívjuk őket, kezdeményezzünk beszélgetést. Minél többet foglalkozunk a tündérekkel – például olvasunk róluk –, annál gyorsabban haladunk az úton. Ők egy nagyon befogadó társaság: hamar közéjük tartozhatunk.”

Néhány tündérvár

Rabsonné vára
Déva vára
Leányvár
Tündér Ilona vára

Fotó: shutterstock

Címkék: