A házasság kezdetén mindenki az örökké tartó szerelemben bízik, de az évek során a valóság gyakran másképp alakul. Előfordulhat, hogy a partner olyan tulajdonságokat mutat meg, amelyekkel nehéz együtt élni, vagy egyszerűen csak kihűl a kapcsolat, és mindkét fél új útra lép. Van három csillagjegy, akire különösen jellemző, hogy kétszer is megtalálják az igazit – ha az első próbálkozás nem tart örökké.
Kos – másodszor is belevág
A Kos igazi tűzjegy: szenvedélyes, impulzív és nem fél a nagy döntésektől. Ha valaki megragadja a figyelmét, azonnal beleveti magát a szerelembe, és nem ritka, hogy már a kapcsolat elején elhangzik a boldogító igen.
Csakhogy a nagy sietség miatt a Kos gyakran csak később jön rá, hogy a mindennapokban talán mégsem illenek össze. De nem szomorkodik sokáig: gyorsan újrakezdi, és hisz benne, hogy a következő szerelem már valóban örökké tart.
Ez is érdekelhet
Bak – az elvek miatt válnak útjaik
A Bak alapvetően nem az a típus, aki könnyen elválna. Számára a házasság komoly, életre szóló döntés. Mégis, éppen ez a merev, hagyományos szemlélet vezethet oda, hogy a kapcsolat nem működik.
A Bak sokszor fejben már pontosan tudja, „hogyan kellene” egy házasságnak működnie, és ha a másik fél nem osztja ezt a nézetet, hamar kialakulnak a feszültségek. Így a válás szinte elkerülhetetlen. Ám idővel megtanul rugalmasabb lenni, és egy új kapcsolatban már bölcsebben, megértőbben szeret.
Nyilas – mindig új szerelembe esik

A Nyilas romantikus, lelkes és tele van élettel, de néha túlzottan is szereti a szabadságot. Könnyen elcsábul, és nehezen marad hű egyetlen emberhez. Bár kapcsolatában őszintén szeret, a flörtölés számára szinte természetes.
Előbb-utóbb a párja is észreveszi ezt, és jön a szakítás. A Nyilas azonban nem búsul sokáig: hisz abban, hogy az élet túl rövid ahhoz, hogy ne szeressen újra. És így történik, hogy másodszor is boldogan mondja ki az igent.
Forrás: fitforfun
Fotó: archív


