Konyha

Eddig biztosan rosszul használta: 10 dolog, amit nem érdemes papírtörlővel tisztítani

Az otthonunk egyik jolly jokere a konyhai papírtörlő, rengeteg mindenre használjuk. Ám mivel nagyon felment az ára, jó tisztában lenni azzal, hogy mikor nem is igazán célszerű letépni a gurigából, és mivel válthatjuk ki.

1. Nehezen elérhető, poros helyek

Ha csak nem szeretnénk a port az egyik helyről a másikra tologatni, akkor inkább hagyjuk a konyhapulton a papírgurigát, és válasszunk olyan eszközt, amivel valódi tisztaságot varázsolhatunk.

Ezt használjuk helyette: Nagy hasznát vehetjük azoknak a mikroszálas, teleszkópos porolóknak, amelyekkel a nehezen elérhető helyeket, például csillárokat, magas polcokat, fűtéscsöveket is elérhetjük.

2. Szőnyeg

Véletlenül kiömlött valami a szőnyegre? Soha ne nyúljunk a papírtörlőért, mivel az nem felszívja, csak elmaszatolja a szennyeződést. Ráadásul apró papírfoszlányok maradnak a textilszálakon, amelyeket azután csipegethetünk.

Ezt használjuk helyette:  Gyorsan vegyünk elő egy tiszta, száraz ruhát vagy szivacsot, amennyire csak lehet, itassuk fel vele a folyadékot. A maradékot hagyjuk megszáradni, majd porszívózzuk fel a szőnyeget.

3. Régen használt étkészlet

Ünnepekkor előkerülnek a kamrába vagy szekrénybe elpakolt szebb, esetleg örökölt tányérok, poharak, amelyeken a tárolásból adódóan némi por keletkezett. Ilyenkor rögtön a papírguriga után nyúlunk, hiszen nem annyira piszkos, hogy újra kellene az egészet mosogatni. Ám ez pazarlás, és nem is természet­barát cselekedet.

Ezt használjuk helyette: Az enyhén nedves konyharuha tökéletes a tányérok és poharak áttörléséhez.

4. Zöldség, gyümölcs

Igaz, hogy gyorsnak és praktikusnak tűnik a megmosott saláta­levek vagy szőlő megszárításához papírtörlőt elővenni, de kész pazarlás.

Ezt használjuk helyette:  A szűrőedényben való öblítés után tegyük a terményeket nedvszívó törülközőre, konyharuhára, vagy a tiszta, mikroszálas edényszárító-alátét is jól jöhet.

5. Elektronikus eszközök

Tartsuk távol a papírtörlőt a tévéképernyőtől, a laptoptól, de még a mobiltelefontól is! Soha nem tanácsos használni az olyan kényes felületeken, mint az LCD- vagy plazmatévék, hiszen a papír apró karcolásokat ejthet rajtuk.

Ezt használjuk helyette: Érdemes az erre a célra árusított mikroszálas kendőt használni. Lehet olyan képernyőtisztító oldattal átitatott kendőt kapni, ami tökéletesen eltávolítja a képernyőkön felgyülemlett port, ujjlenyomatokat és az egyéb szennyeződéseket.

Plusz-tipp:

Ha azt szeretnénk, hogy az eszközeink a lehető leghosszabb ideig működjenek, legyünk óvatosak a tisztítás során, mert ha nagyon megnyomjuk a felületet, azzal károsíthatjuk az LCD-ben lévő kristályokat.

6. Szemüveg

A durva papír könnyen megkarcolhatja a lencséket, ráadásul apró szöszmaradványokat hagy maga után.

Ezt használjuk helyette:  A kis felületekre szánt, kisebb méretű mikroszálas törlőkendők megkönnyítik a szemüvegek tisztítását, sőt annyira vékonyak, hogy a szemüvegtokokban is szépen elférnek.

7. Autóbelső és kaszni

A száraz papírtörlő soha nem távolítja el teljesen a port, és a tisztítószeres alkalmazása ragacsos maradékot hagy maga után, amely még több koszt vonz magához – ezért hanyagoljuk a kocsi belső takarításánál. Ugyanez vonatkozik az autó külsejére, ráadásul a papírtörlő mikrokarcolásokat okozhat, és a fényezésnek sem tesz jót.

Ezt használjuk helyette: A plüss szárítókendők szuper nedvszívó képességgel rendelkeznek, és elég puhák ahhoz, hogy óvják az autó ablakait és a fényezést.

8. A kezünk megtörlésére

Nagyon könnyű gyorsan letépni egy lapot a tekercsről, hogy letöröljük az ujjainkat, de próbáljunk meg egy másik, környezetkímélőbb technikát alkalmazni. Gondoljunk csak a világ felhalmozott szemétkupacaira és a sok, feleslegesen elköltött forintra.

Ezt használjuk helyette: A híres séfek szinte egy emberként azt javasolják, hogy főzés közben viseljünk kötényt, és azt használjuk a kezeink megszárítására.

9. Tükör és ablak

Még mindig sokan használnak tükrös felületek megpucolására papírtörlőt, pedig a szöszmaradékoknak köszönhetően soha nem lehet 100%-os munkát végezni velük.

Ezt használjuk helyette:  A professzionális tisztítószerek a mikroszálas kendőkkel sokkal szebbé és csillogóbbá varázsolják a kényes darabokat. Ráadásul sokszor újra használhatjuk a rongyokat, hiszen moshatók. Ha nincs lehetőségünk beszerezni ilyet, a régi, klasszikus újság vagy tiszta papírzacskó is megteszi, mivel egyik sem szöszösödik.

10. Vágódeszka

Ha egy fafelületről, például vágódeszkáról szeretnénk eltávolítani a húslevet, hagyjuk a papírt, mert az nem szívja fel alaposan az összes folyadékot.

Ezt használjuk helyette:  A tiszta, nedves rongy tökéletes erre a célra, de ha valami zsírosabb folt került rá, inkább mosogassuk el.

Ezekre viszont nagyon hasznos a papír!

Leves átszűrésére: Tegyünk egy lábost a mosogatóba, helyezzünk rá egy szűrőedényt és egy darab papírt, majd öntsük át rajtuk a húslevest.

A barna cukor meglágyítására: Ha nagyon összeállt a cukor a tartóban, akkor rakjunk rá egy nedves papírtörlőt és 20 másodpercre helyezzük a mikrohullámú sütőbe.

Vágódeszka alá: Egyes műanyag darabok alján nem található csúszásgátló, ami azt jelenti, hogy ide-oda táncolnak, amikor aprítani próbálunk rajtuk. A megoldás egy kis papírtörlő, és máris jobb lesz a tapadás.

Szendvics csomagolására: Az uzsonna elfogyasztása után szalvétaként is funkcionál.

A hűtőben: A zöldségtároló rekeszben is nagy hasznát vehetjük, összegyűjti a kipárolgó nedvességet, és tiszta marad a doboz.

Csíráztatásra: Helyezzük a gyümölcs- vagy zöldségmagokat nedves papírtörlők közé, és a következő két hétben gondoskodjuk arról, hogy ne száradjanak ki. Ennyi idő alatt ki kell hajtaniuk a magoknak.

A varrógéptű megtisztítására: A megtapadt zsír nehezítheti a varrást, ezért érdemes használat előtt néhány sort a papírtörlőn elvégezni, ami megszabadítja a tűt a ragacsos kosztól.

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete