Barackos túróbomba
Hozzávalók a tésztához:
- 4 tojás
- 8-8 dkg liszt és cukor
- 1 evőkanál kakaópor
- 2 evőkanál étolaj
- a krémhez: 50 dkg túró
- 1 citrom héja és leve
- 10 dkg porcukor, 4 dl tejszín
- 1 evőkanál zselatin, 1 dl víz
a díszítéshez:
- 2 dl víz
- 4-6 érett sárgabarack
- színtelen tortazselé
- 4 evőkanál baracklekvár
- A tojások fehérjét a cukorral habbá verjük. A sárgáját beledolgozzuk, és a liszttel vegyített kakaóporral elkeverjük. Sütőpapírral bélelt tepsibe öntjük 1 cm vastagon, majd 180 fokra előmelegített sütőben 10-12 perc alatt megsütjük. A zselatint hideg vízben 5 percig felduzzasztjuk.
- A tejszínt kemény habbá verjük. A túrót a porcukorral, a citromhéjjal és lével kikeverjük, majd a tejszínhabot is óvatosan beleforgatjuk. A zselatint mikróban egyszer felforraljuk, egy kevés krémmel elkeverjük, és a többi krémhez kavarjuk. A szilikonformákat kitöltjük a krémmel.
- A piskótából akkora korongokat szaggatunk, hogy a formákat éppen lezárja. 3-4 órára fagyasztóba rakjuk. A barackokat felszeleteljük, és a bombák tetejére tesszük, majd rácsra helyezzük.
- A tortazseléport a hideg vízzel és a lekvárral elkeverjük, felforraljuk, és ecsettel megkenjük a bombákat.
Ez is érdekelhet
Szedres joghurtos alagút
Hozzávalók:
- 16 babapiskóta
- 2 natúr joghurt (30 dkg)
- 10 dkg cukor
- 1 citrom leve és reszelt héja
- 4 dl tejszín habbá verve
- 1 evőkanál zselatin (1,5 dkg)
- 1 dl víz
- 20 dkg szeder
- 2 dl tej
- 5 dkg porcukor
- A joghurtot a cukorral, a citromhéjjal és levével elkeverjük, a zselatint a vízben 5 percig duzzasztjuk, majd felforraljuk. A tejszínhabot a joghurtos részhez adjuk, majd ebből egy evőkanálnyit a meleg zselatinhoz keverünk a hőkiegyenlítés miatt, és ezt keverjük vissza a krémbe.
- A formát kifóliázzuk, a tejet a porcukorral elkeverjük, 6 babapiskótát belemártunk, majd a forma aljára helyezzük. Ezután beleöntjük a joghurtos krémet, és belenyomkodjuk a megmosott szederszemeket. A maradék babapiskótát is bemártjuk, és lezárjuk vele a formát.
- Hűtőbe tesszük 2-3 órát dermedni, majd deszkára borítva szeletelhető.
Málnás-csokis ricottatorta
Hozzávalók a tésztához:
- 1 tojás
- 7 dkg cukor
- 15 dkg liszt
- 1 evőkanál kakaópor
- 7 dkg margarin
- 1 csipetnyi só
- 1 dl tej
- fél csomag sütőpor
a krémhez:
- 5 dkg csokoládé
- 12 dkg margarin
- 10 dkg porcukor
- 50 dkg ricotta vagy sima túró
- 1 citrom reszelt héja
- 1 csomag vaníliás cukor
- 1 csomag piros tortazselé
- 30-40 dkg málna
- A tészta száraz hozzávalóit elkeverjük, majd a többi összetevővel öszszedolgozzuk. Egy kb. 22-26 cm átmérőjű tortaformát előkészítünk, és a masszát elkenjük benne. 170 fokra előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük, és hagyjuk kihűlni.
- A puha margarint a porcukorral, a vaníliás cukorral és a citromhéjával habosítjuk, majd hozzákeverjük a túrót is, és azzal is jól eldolgozzuk.
- A csokoládét lereszeljük vagy felaprítjuk, és a krémbe keverjük. Rákenjük a kihűlt tésztára, erre málnát teszünk, majd az elkészített tortazselét ecsettel egyenletesen eloszlatjuk a tetején.
Áfonyás tejszínes torta
Hozzávalók tésztához:
- 3 tojás
- 10 dkg liszt
- 6 dkg cukor
- fél csomag sütőpor
az áfonyaréteghez:
- 15 dkg áfonya
- 1 evőkanál keményítő
- fél citrom leve, fél dl víz
- 1 csomag hidegen elkészíthető vaníliás pudingpor
- 2-2 dl hideg tej és tejszín habfixáló
- A tojásokat a cukorral, gépi habverővel felverjük, a sütőporral elvegyített lisztet óvatosan hozzákeverjük. Egy kb. 20 cm átmérőjű, papírcsíkkal kibélelt tortaformába töltjük.
- A masszát kissé felkenjük a forma oldalára, hogy a közepén legyen hely a krémnek. 180 fokon 20-25 percig sütjük, majd 160 fokon, míg teljesen át nem sül. Az áfonyát összeturmixoljuk, és egy kislábasban felforraljuk. A keményítőt a vízzel és a citromlével elkeverjük, az áfonyához öntjük, és besűrítjük vele, kevergetve kihűtjük. A pudingport a hideg tejjel elkeverjük, majd gépi habverővel kissé felhabosítjuk.
- A tejszínt kemény habbá verjük, a habfixálót a vége felé hozzáadjuk. A vaníliás krémbe keverjük a tejszínhabot, és a tésztára halmozzuk. A kihűlt áfonyás részt a krémre kanalazzuk, és márványosan beleforgatjuk. Friss áfonyával díszítjük.
Fotó: pexels