A farsangi időszak hajdan nemcsak a bálokról és a zenéről szólt, hanem azokról a fogásokról is, amelyek minden ünnepi asztalon ott sorakoztak. A Hamu és Gyémánt nemrég össze is gyűjtötte azokat az ételeket, amelyek nélkül régen nem volt igazi ünnep. Ha a jelenből nézzük, talán már múlt időben kellene beszélni róluk, mert több közülük lassan végleg eltűnik a hagyományból.
Hagyományos farsangi leves: korhelyleves
Ilyen a korhelyleves is. A 19–20. század fordulóján még kifejezetten népszerű volt, ma viszont alig találkozni vele. Pedig az 1920-as évek városi báljain szinte kötelező fogásnak számított. A mulatságok legvégén került elő, rendszerint hajnali három vagy négy óra körül, amikor a fáradt táncosok már valami tartalmasra vágytak.
Márai Sándor 1939-es „Farsang” című írásában különösen hangulatosan idézi fel ezt a világot.
„Még ismertem Zemplénben s Abaujban urakat, akik hajnalban, szupécsárdás után, átizzadt frakkingben, s felhajtva hódprémes bundájuk gallérját, szánkóba ültek, s másnap estig hajtattak csengőszerszámos lovakkal a havas abauji és sárosi falvakon át, amíg beértek Eperjesre, ahol végre megpihentek a Fekete Sas söntésében és ittak egy pohár sört, mert
a bál, a farsang, az ünnep felzavart bennök valamit, életre keltett egy emléket, vagy egy életforma emlékét,
s ez az eszmélet oly fájdalmas és komoly volt, hogy nem lehetett a báli éjszakát követő hajnalon egyszerűen és korhelylevessel napirendre térni fölötte.”
Ez is érdekelhet
Sokat ittál? Akkor egyél is!
De mi is volt tulajdonképpen ez a különös nevű fogás? A „korhely” régi jelentése a sokat mulató, sokszor a kelleténél többet ivó embert jelölte. A leves pedig épp nekik készült. Savanyú káposztából, tejfölből és rendszerint füstölt húsból főzték, így egyszerre volt tápláló, üdítő és laktató. A népi tapasztalat szerint a savanykás, zsíros, selymes ízvilág segített átvészelni a hosszú éjszakák utáni reggeleket.
A korhelyleves valaha a farsangi időszak egyik jelképe volt. Ma már ritkán kerül elő, de talán épp itt az ideje visszahozni az ünnepi asztalra, mert sokkal több benne a hagyomány, mint elsőre gondolnánk.
Hagyományos téli bálok, téli ételek az asztalon: kocsonya és hurka farsangra
Farsangi kocsonya
A kocsonya az egyik legtipikusabb téli ételünk, amely farsang idején különösen gyakran került az asztalra. Nem véletlenül: elkészítése szorosan összefüggött a disznóvágásokkal, amelyek hagyományosan a hideg hónapokra estek, sokszor éppen farsang táján.
A hosszú ideig főzött, lassan összeálló étel igazi praktikum volt a régi háztartásokban, hiszen a takarékosság jegyében szinte minden felhasználható része belekerült az állatnak.
Ma sokan már az egészség oldaláról is értékelik a magas kollagéntartalma miatt, de régen inkább a farsangi bőség és jókedv egyik fontos szimbóluma volt. Egy olyan fogás, amely egyszerre kötődött a természet ritmusához, a családi munkához és az ünnep közösségi hangulatához.
Farsangi hurka és kolbász
A hurka és a kolbász szintén elválaszthatatlanul kötődik a farsanghoz, ugyanúgy a disznóvágások miatt, mint a kocsonya. A falusi közösségekben a disznótor nemcsak a kamra feltöltését jelentette, hanem valódi közösségi eseményt is.
A családok, szomszédok, barátok együtt dolgoztak, majd együtt ültek le az asztalhoz, hogy megkóstolják a frissen készült finomságokat.
A hurka és a kolbász ilyenkor szinte azonnal terítékre került. Minden tájegységnek megvoltak a maga ízei: máshol a bors dominált, máshol a majoránna vagy a fokhagyma adott karaktert a húsnak. A különbségek ellenére azonban mindenhol ugyanazt jelentették: a tél végét, a közös munkát és azt a sajátos ünnepi hangulatot, amelyhez a farsang mindig is hozzátartozott.
Fotó: Fortepan / Tóth Ákos / Fortepan
