„A legtöbb ember számára a daganatos betegségről szóló orvosi szakvélemény és annak feldolgozása lelki válságot okoz” – mondja Baráth Emire pszichológus, alkalmazott egészségpszichológus, szakpszichológus-jelölt. – Amikor először értesülünk arról, hogy daganatos betegséget állapítottak meg nálunk, a lelki megrázkódtatásra adott válaszreakció az érzelmi krízis, vagyis egy erős emocionális sokk. Ez a diagnózis az emberekben félelmet, kiszolgáltatottságot és tehetetlenségérzést vált ki, továbbá egy jelentős kontrollvesztettség-érzést, hiszen maga a betegség megváltozott élethelyzetet eredményez. Ilyenkor mind a beteg, mind a hozzátartozók úgy érezhetik, hogy az életük kikerült az irányításuk alól.”
Hagyjuk az internetet!
Egy daganatos megbetegedés teljesen összezavarhatja a beteget és minket, családtagokat is, hiszen számtalan kérdés kavarog bennünk, ezért az információszerzés jó kiindulási pontja és módja annak, hogy kezelni tudjuk az új, ismeretlen helyzetet. Megnyugvást nyújthat, ha megfelelő tájékoztatást, segítséget kérünk az orvostól, szakembertől – így képet kaphatunk arról, hogy mire számíthatunk, és megtervezhetjük, hogyan is kezeljük ezt a helyzetet. Baráth Emire arra figyelmeztet: mindig egészségügyi szakemberekkel konzultáljunk a betegségről, ugyanis az interneten terjedő információk nem mindig valósak, és sokszor félrevezetőek.
Nyíltan beszélni az érzelmekről
A szakértő azt mondja, ahogyan minden daganatos megbetegedés eltérő, úgy mindenki másképp reagálhat erre a helyzetre is. „Természetes, ha ingadoznak az érzelmei a betegnek, nincs helyes vagy helytelen reagálás. Az segít, ha megpróbáljuk elfogadni a dolgok állását. Tekintsük a daganatot egyszerűen betegségnek, és ne tulajdonítsunk külön jelentést neki. Az elfogadás csak azt jelenti, hogy elfogadjuk a jelenlegi szituációt, és nem társítunk hozzá többletjelentést. Ez az időszak a hozzátartozók számára szintén megterhelő és stresszes, mindenkinek időre van szüksége, hogy feldolgozza a saját érzéseit. Lehet, hogy eleinte félelmetes és ijesztő a betegség, de fontos, hogy ugyanúgy kezeljük a családtagot, mint ahogyan a diagnózis előtt. Előfordulhat, hogy a család, a barátok nehezen tudnak kommunikálni a rákról, ezért kerülik a témát, de a hallgatás nem tesz jót. Mindenki számára egyaránt fontos, hogy nyíltan beszélhessen az érzelmeiről és a szükségleteiről” – mondja a pszichológus, aki arra is ad tanácsot, mit tehetünk, ha az illető tagadásban van a betegségét illetően.
„A tagadás funkciója a lelki védekezés, a fájdalmas vagy fenyegető gondolatokkal, érzésekkel vagy információkkal szemben, ami a beteg számára lehetővé teszi azt, hogy a valóságot távol tartsa a tudatától, egészen addig, amíg nem képes megküzdeni vele. Ezért hagyjunk időt arra a másiknak, hogy az állapotát valóságként fogadja el. Ha ez kóros, és sokáig tart, akkor kérjük szakember segítségét, mert ezzel az illető már hátráltatja a kezelést és a gyógyulást.”
Jó az erőltetett pozitív hozzáállás?
Teljesen természetes és gyakran előfordul, hogy a betegség egyes stádiumaiban a szomorúság és lehangoltság lesz úrrá a családtagunkon, mi pedig igyekszünk mindenáron pozitívak maradni.
„Sok onkológiai betegnek a családja és a barátai azt mondják, hogy maradjon pozitív, viszont a szomorúság, a negatív érzelmek figyelmen kívül hagyása, vagy az ezekről történő hallgatás miatt a beteg egyedül érezheti magát. Ez pedig megnehezítheti, hogy megküzdjön az adott helyzettel. Tanulmányok bizonyítják, hogy a pozitív hozzáállás nem befolyásolja a betegség folyamatának alakulását. Tehát a pozitív hozzáállás erőltetése nincs hatással a diagnózisban leírt betegség kezelésének eredményességére. Egyesek bűntudatot érezhetnek, ha nem tudnak pozitívak maradni, és ez csak tovább növeli a terhüket. Sok kezelendő személy hasznosnak találja, ha csatlakozik egy támogató csoporthoz, vagy pszichológiai tanácsadásra megy. Az érzéseik feldolgozása segíthet nekik a pozitív életszemléletük megtartásában, és ez az optimizmus az, ami végső soron a jobb életminőséghez vezethet. Ennél nagyobb jelentősége van a testkép és az énkép visszaszerzésének. Ilyenkor is fontos a hozzátartozók támogató hozzáállása, hiszen a mindennapokban is éreznie kell a betegnek, hogy nem lett kevesebb, nem veszített magából, ő egy teljes individuum, az, aki volt – bár most beteg –, nem lett értéktelenebb.”
Amit elfogad és értékel
Nekünk, hozzátartozóknak fontos szerepünk lehet a gyógyulásában. Vegyük figyelembe a beteggel való kapcsolatunkat, és próbáljuk meg olyan módon segíteni, amit ő maga szívesen elfogad és értékel.
- Kérdezzük meg, hogy mire van szüksége, hogyan támogathatjuk, és elfogadja-e a felajánlott segítségünket.
- Hozzátartozóként nagy támaszt jelenthet az érintett személynek, ha tudja, hogy mellette vannak, és érzi az iránta való törődést.
- Nyugodtan érdeklődjünk arról, hogy van. Hallgassuk meg, és próbáljunk tartózkodni a tanácsadástól. Javasolhatunk közös időtöltést, programot is.
Szakember segítségére van szüksége az ismerősünknek, szerettünknek, ha:
- Nehézségei adódnak a kezelésekkel, esetleg a betegséggel való megküzdéssel. Röviddel a diagnózis után a depresszió természetes reakció lehet, viszont ha hosszasan fennmarad ez a helyzet, akkor lépni kell, hogy megfelelően szembeszállhasson a reménytelenség érzésével.
- Az érzelmi válság miatt tartósan maga alatt van, elveszíti az érdeklődését olyan dolgok iránt, amelyek korábban motivációt jelentettek számára. Kialakulhatnak stresszes és szorongásos zavarok is, amelyek már mindenképpen szakember segítségét igénylik.
- Nincs komolyabb tünete, de úgy érzi, támogatást jelentene neki, ha egy szakember visszaigazolná az érzései valósságát, ami több erőt adhat neki a műtéti beavatkozásra való felkészülésben.
Szöveg: Sinkó Edit
Fotó: Adobestock
