Nem lehet saját babája: bútorfelújítással dolgozza fel a traumát Lia

Lia sok évig dolgozott a szervezetfejlesztés területén, több ezer gyermekotthonban élő kicsinek szervezett táborozási lehetőséget, és ő végezte a táboroztatók felkészítését is. Számos táborhelyet felújított, tett élhetőbbé önkéntesekkel együtt, ekkor ismerkedett meg a kerítés-, majd a bútorfestés titkaival. Akkor még nem gondolta, hogy egy nap ez lesz az élete.

A baleset mindent megváltoztatott

„Szerettem a munkámat, de észrevétlenül darálóvá vált – kezdi a történetét. – Projekttől projektig éltem, úgy éreztem, még sem volt kézzelfogható eredményem, és ez nagyon zavart. Emellett nehéz történetben voltam: a férjemmel, Balázzsal jó ideje szerettünk volna babát, ami természetes úton sajnos nem adatott meg. Ebben a helyzetben ért a falmászó-baleset. Három és fél métert estem, elszakadt a keresztszalagom. Mindig tevékeny, mindent megoldó típus voltam, de az élet akkor megállított. Az egy hónap fekvő­gipsz, mankózás, térdműtét, majd a lábadozás ideje rákényszerített, hogy végiggondoljak mindent. Hiszem, hogy egy-egy baleset, trauma nem véletlenül ér bennünket. Hatalmas felkiáltójel, hogy valamin változtatnunk kell.”

Liának a fekvőgipszben született meg az ötlete: mi lenne, ha ötvözné a kreatív alkotás szépségeit a pszichológiai tudásával? Fejben heteken át érlelte a különleges vintage-bútor- és dekorfalfestő kivitelezések, alkotások és foglalkozások gondolatát, amit, miután talpra állt, meg is szervezett.

„Korábban rengeteg tréninget tartottam, így volt kapcsolatom bőven, mégis meglepődtem, amikor épp csak hírt adtam a lehetőségről, és máris hónapokra előre tele lett a naptáram. Érdekes volt megtapasztalni, hányan járnak ugyanabban a cipőben, mint én. Hogy a szellemi munkát végzők közül sokaknak mennyire hiányzik a kreatív alkotás, hogy megszépítsenek akár egy bútort, egy falat, amire utána büszkén mondhatják: igen, ez engem tükröz, ezt én csináltam” – meséli a kezdetekről Lia, akinek ma már boltja és műhelye is van, ahol a tanfolyamokat tartja.

Az örökbefogadás mellett döntöttek

Lia férje első pillanattól hitt az ötletben. „Nagyon roman­tikusan ismerkedtünk meg. Erdélyben, Böjte Csaba egyik gyermektáborába utaztam dolgozni, ő pedig azért jött, hogy megismerkedjen a kislánnyal, akit külföldről, keresztgyerekéül fogadott, és rendszeresen támogatott. Találkozott a tekintetünk a kicsik feje fölött, és a sorsunk megpecsételődött. Balázs ezután visszatért Dániába, ahol akkor élt, és 8 hónapig nem találkoztunk, viszont online szinte éjjel-nappal beszéltünk, és alaposan megismertük egymást. Mire a következő nyáron hazautazott, igazi lelki szövetség volt köztünk, ami azóta is mindenen átsegít bennünket. Így volt ez akkor is, amikor úgy döntöttünk, ha nem is a megszokott módon, de szülők leszünk.”

Lia azt meséli, az alkotás és az, hogy a vállalkozása képé­ben „született” egy gyermeke, segített neki feldolgozni a hiábavaló, saját baba utáni vágyat, és elindította  lelkében az elengedés folyamatát, ami végül új csodához segítette őket. „A férjemmel az örökbefogadás mellett döntöttünk, egy ideje már várólistán vagyunk. Nagyon izgalmas, mert bármelyik pillanatban érkezhet a telefon, hogy világra jött egy kis lélek, aki csatlakozni szeretne hozzánk” – árulja el Lia.

Önismereti játékok az alkotáshoz

Lia szerint, ha valaki felnőttként ecsetet ragad, annak általában lelki oka van. Mint mondja, nem mindenkinek való a beszélgetős terápia, és kreatív tevékenységben történő elmerüléskor könnyebben felszínre kerülnek azok a gondolatok, amelyek egy-egy nehéz élethelyzetben segíthetnek.

„Egy kiscsoportos foglalkozás kellően intim tér lehet, hogy aki szeretne, meg tudjon nyílni. A különböző festőtechnikák elsajátítása közepette nem ritkák sem a könnyek, sem a vallomások. Gyakori, hogy kiégés, csalódás vagy krízis­helyzet áll amögött, hogy valaki ebben szeretne kibontakozni. Volt már, akit az hozott a tanfolyamomra, hogy megcsalta a férje, de olyan is, akinek most repültek ki a gyerekei, és kereste az új önmagát” – mondja Lia, aki a csoportos festést sokszor önismereti játékokkal kombinálja. Szívesen foglalkozik kisebb munkahelyi csapatokkal és szervez csapatépítő tréningeket is – a közös élményfestés során felszínre és megbeszélésre kerülhetnek a konfliktusok, és az is kiderülhet, a csoporton belül ki miben jó igazán. Amit pedig alkotunk, az mindig tükör, visszajelzés az aktuális én-állapotunkról.

„A festésben az a legcsodásabb pillanat, amikor megérkezik a felismerés, hogy itt nincs jó vagy rossz, csak önmagunk vagyunk azzal, amit alko­tunk, örömünket leljük benne, és nem kell megfelelnünk senkinek. Ez nagyon felszabadító érzés, ami által lélekben gyógyulhatunk.”