Ezotéria Sztárok

Egy ágyban egy energiavámpírral: Joshi Bharat mezítláb földeléssel védekezik a negatív energiák ellen

Előfordult már, hogy fáradtabban ébredt a párja mellett, mint ahogy lefeküdt? Könnyen lehet, hogy azért, mert – ha nem is szándékosan, de – az ön életerejével töltötte újra a saját, lemerülő energiaraktárait.

Aki nem tud a saját forrásaiból energiát nyerni, másoktól szívja el az éltető erőt. Ezek az emberek ráadásul nem afféle hollywoodi vámpírfigurák, hanem a közelünkben élő, egyszerű ismerősök.

Nem mindig tudatos

Vannak, akik mintha bekúsznának a gondolatainkba, és belülről merítenék le a tartalékainkat. Mivel naponta találkozunk velük, ismerik a szokásainkat, a gyengéinket. Ráadásul ők maguk nem is feltétlenül tudják, mit tesznek, egyszerűen csak a figyelmünkre, az elismerésünkre, a támogatásunkra vágynak.

Olyanokkal is találkozhatunk, akik szándékosan rabolják az energiát. Ők mindig ügyelnek arra, hogy ne szívják el a másik összes erejét, hiszen utána már semmit nem várhatnak a mindentől megfosztott áldozattól.

Ki lehet vérszívó?

Bárki viselkedhet energiavámpírként – akár mi magunk is. Ha valami gondunk van, jó figyelmet és szeretetet kapni másoktól, mégse öntsük rá a többiekre a rossz hangulatunkat. Akkor hívjuk fel a másikat, amikor azt tudjuk mondani: rájöttem, hogy fogom a problémát megoldani. Ezzel már nem energiát rabolunk, hanem mindketten töltődünk.

A párom a Drakulám

Az energiacsere során a „vámpír” negatív energiát ad a pozitívért. Előfordulhat ez a megromlott párkapcsolatokban is, amikor két ember már rég nem szereti egymást, mégis egy ágyban térnek esténként nyugovóra. Az éjszakai energiaátadás hatására az egyik fél reggel kimerülten ébred, és egyre gyakrabban döntik le lábáról a betegségek. Ha valamilyen kényszerhelyzet miatt a felek nem válhatnak el, akkor megoldást jelenthet, ha külön szobában vagy legalább egymástól távolabb lévő ágyban hajtják álomra a fejüket.

Hasonló helyzet, amikor az autóvezetésünkbe szól bele a mellettünk utazó. Egy idő után már alapvető hibákat vétünk, és úgy szállunk ki az kocsiból, hogy jártányi erőnk sincs. Jobban tesszük, ha az eset után őszintén beszélünk a sérelmünkről, és elmondjuk, hogy erőtlennek érezzük magunkat a hatására.

Napi kellemetlenségek

Vannak vérszívók, akik kevésbé veszélyesek, inkább csak idegesek leszünk tőlük. Ilyen például az utálatos eladó, a fontoskodó ügyintéző, az ügyetlen mesterember, vagy egy olyan okostojás, aki mindig mindent jobban tud. Szerencsére elegendő néhány erőteljes szó, határozott fellépés, és máris megfutamíthatjuk őket.

A segítő, sajnálkozó szerepből is sokan merítenek erőt. Kedvenc mondataik: „Rosszul nézel ki. Meg kellene mutatni magad egy orvosnak. Hallgass rám, én csak jót akarok neked!” Végül valóban sápadtak, erőtlenek leszünk, és testi bajaink támadnak, nem tudunk koncentrálni, hajlamosak leszünk igazságtalanul dönteni, és talán még ordítozni is. Ha így viselkedünk, akkor az energiavámpír elérte a célját, még több erőnket nyeli el.

Velük szemben a legjobb taktika, ha mosolyogva a saját mondataikat mondjuk vissza nekik, ráadásul több ember füle hallatára.

Védjük a tartalékainkat!

  • A szervezetünk éjfél előtt töltődik fel kozmikus ener­giával, ezért térjünk 22 óra körül nyugovóra.
  • „Napenergiát” tankolhatunk, ha néhány percre kiülünk a szabadba, és a két tenyerünket a nap felé fordítjuk.
  • Viseljünk olyan hosszú láncot, amelyiknek a medálja közel esik a szolár plexushoz, azaz a köldökünk fölötti területhez. Testünknek ez az a pontja, melyen keresztül a leggyorsabban elvonhatják tőlünk az erőnket.
  • Ha stresszes helyzetben vagyunk, képzeljünk magunk köré egy átlátszó üveghengert, amelyik megvéd.
  • CD-ről vagy az internetről hallgassuk meg az ősi, szanszkrit Om-mantrát. Közben mi is mondjuk ki a pozitív energiákat felszabadító, lelket megkönnyítő rezgésű hangokat.

Önző barátok

Furfangos energiaelnyelők azok a barátok is, akik egyre csak azt ecsetelik, hogy mi történt velük, de mi nem érdekeljük őket. Így ők megkönnyebbülnek, mi viszont kimerülünk. A legjobb védekezés, ha inkább a mi történeteinkkel kezdjük a beszélgetést. Az energiavámpír akkor veszti el az erejét, ha szembesítjük azzal, mit tesz velünk.

Joshi Bharat: Földeljünk!

„Nekem is akadt már dolgom energiavámpírral egy baráti társaságban. Az illetőnek olyan volt a hangszíne, hogy amikor megszólalt, máris csapolta az energiáimat. Akkor lett belőle elegem, amikor sok pénzt nyert a lottón, de ez őt mégsem tette boldoggá. Ellenkezőleg: elkezdte magyarázni, hogy miért okoz ez neki gondot. Negyedóra alatt annyira kimerültem tőle, mintha hirtelen tíz évet öregedtem volna. Végül megszakítottam vele az ismeretséget” – meséli Joshi Bharat.

A televíziós mindenkinek azt tanácsolja, hogy ebben a helyzetben földelje le magát . Ez nagyjából 30 másodpercet vesz csak igénybe. „Mezítláb üljünk le egy székre, majd hunyjuk be a szemünket, és gondoljunk arra, hogy a negatív energia távozzon a testünkből a talpunkon keresztül a földbe. A másik módszer, amikor a harmadik szemünkre koncentrálunk, amely a két szem között található. Képzeljünk el erre egy olyan ormányt, amilyen az elefántnak van. Ezt gondolatban helyezzük a harmadik szemünkre, az ormány másik vége pedig szintén a földbe csatlakozzon. Gondolatban mondjuk ki: »távozz tőlem rossz energia!«. Pillanatokon belül új erővel töltődik a testünk, a lelkünk és a szellemünk.”

Szöveg: Izing Klára

Fotó: Adobestock, Fülöp Dániel

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete