Mindenki tudja, hallotta, olvasta, hogy a jó kapcsolatért – legyen szó több éve, évtizede tartó házasságról vagy friss szerelemről – mindkét félnek tennie kell: a kommunikáció, az esetleges problémák megbeszélése fontos a hosszantartó boldogsághoz. Mondani persze könnyű. Nem mindenki tud ugyanis könnyedén a gondjairól beszélni. Az általánosítás sose jó, de talán kijelenthető, hogy a férfiak nem rágódnak annyit egy problémán, nem szeretnek olyan sokat beszélni a gondokról, mint a nők.
A veszekedés csak ront a helyzeten
„Feri sose volt lelkizős típus – meséli Klári a volt férjéről. – Ha engem bántott valami, és próbáltam neki elmesélni, sokszor néhány perc után lezártnak tekintette a témát. Hagyjuk már a siránkozást, nem kell túlragozni – hajtogatta. Akkor is, ha őt érte sérelem. Hiába próbáltam szóra bírni, nem akart, vagy nem tudott megnyílni nekem, ami engem rettenetesen bántott. Úgy éreztem, nem enged közel magához. Ez is közrejátszott abban, hogy beadtam a válókeresetet” – vallja be Klári.
Mi lehet a megoldás a párunk hallgatására? Hogyan segítsünk neki? Mit tehetünk ilyen esetekben? Harsányi Kata tanácsadó szakpszichológust kérdeztük.
„Nagyon fontos, hogy nyitottak és elfogadóak tudjunk maradni. Könnyű belecsúszni abba a hibába, hogy a proaktívabb partner (Kláriék esetében a nő) magára veszi társa hallgatását, és elutasításnak éli meg azt. Holott egyáltalán nem biztos, hogy neki szól ez a viselkedés. Lehet, hogy a párjának egyszerűen nincsenek még szavai, amikkel kifejezhetné, hogy érzi magát (pl. alacsonyabb az érzelmi intelligenciája), vagy szégyelli felvállalni a nehézségeit a párja előtt” – kezdi a szakember.
Tényleg katonadolog?!
Társadalmunk, kultúránk és sokszor a családi minták is azt sugallják, hogy a férfinak erősnek, már-már érzelemmentesnek kell lennie. Ne sírj, katonadolog! – mondják a kisfiúknak. „Ha az illető magáévá tette ezt a hiedelmet, érthető módon ódzkodni fog a problémák megbeszélésétől, hiszen az egyenlő lenne a gyengeséggel, vagyis sérülne az ő férfiszerepe” – magyarázza a szakpszichológus.
Kioktatás helyett inkább így
Nagyon fontos, hogy partnerünket egyenlő félként kezeljük. Lényeges, hogy ne könyveljük el a korábbi kapcsolataink vagy a férfiakról szerzett benyomások alapján. Inkább lássuk benne a kompetens felnőttet, aki önálló, képes menedzselni az életét, és akár segítséget is tud kérni, ha szüksége van rá. Ha nem így látjuk őt, könnyen válhatunk túlféltővé vagy kioktatóvá, magyarán gyerekként viszonyulunk hozzá. Az alábbi kérdések célravezetőbbek: „Jól látom, hogy ma feszült napod volt? Ha szeretnéd, meséld el, hogy mi bánt, de csinálhatunk mást is.” Vagy: „Egy kicsit frusztrált vagyok, mert úgy érzem, van valami, ami bánt téged, de nem mondod el. Nem szeretnélek sürgetni, de tudd, hogy szívesen meghallgatlak, érdekel, hogy mi van veled.”
Tiltott mondatok
Sokan állandóan kérdezgetik, próbálják rávenni a férjüket a beszélgetésre. Vajon ezzel célt érhetnek? Pszichológus szakértőnk nem javasolja a folyamatos kérdezgetést, hiszen szerinte éppen ez vezet az egyik leggyakoribb párkapcsolati dinamikához, az úgynevezett üldöző-üldözött játszmához. Ilyenkor az egyik fél elzárkózására a másik provokációval reagál, ami sajnos csak további bezárkózást eredményezhet, vagy előfordulhat, hogy társunk elmegy levegőzni, sétálni, és otthagy minket ebben a helyzetben. Jobban járunk, ha nógatás helyett biztosítjuk a párunkat afelől, hogy ott vagyunk, és számíthat ránk. Fejezzük ki, hogy bízhat bennünk, és (érzelmileg) elérhetők vagyunk.
„Nehéz általános választ adni arra, mi a jó technika, de az egyértelműen kijelenthető, hogy mit nem szabad tennünk. Az alábbi kijelentéseket mindenképpen kerüljük: „Napok óta hozzád sem lehet szólni, olyan pokróc vagy! Nem hiszem el, hogy még arra sem vagy képes, hogy megmondd, mi bajod… Esküszöm, mint egy óvodás… de még az is jobb nálad… Na de most tényleg, velem van bajod? Vagy megint a főnököd? Ezerszer mondtam már, hogy ne hagyd magad!” Az ilyen jellegű kommunikáció érezhetően lefegyverző, bizonyos szinten megalázó, ezért inkább felejtsük el” – javasolja Kata.
A téma súlyától is függ, hogy mikor
Nincs szabály arra vonatkozóan, mikor beszélgessünk a gondokról. Talán általánosságban elmondható, hogy legyen megfelelő tér és idő erre. Olyan helyzetet válasszunk, amikor mindketten nyitottak vagyunk a lelkizésre, a közös programra.
„Mindig érdemes feltenni a kérdést magunknak, hogy mekkora jelentősége van az adott problémának – magyarázza a pszichológus. – Hatással lesz a kapcsolatunkra 2 nap vagy 2 hét múlva is? Ha úgy érezzük, hogy még 2 hét múlva is hatna ránk, akkor a téma jelentős számunkra, rá kell szánni a megfelelő időt (nem elég például telefonon, vezetés közben „megbeszélni”). Ha viszont csak kis hatósugara van, dönthetünk közösen úgy is, hogy elengedjük ezt a kérdést, kötünk egy gyors kompromisszumot. Természetesen az időintervallum csak egy javaslat, máshol is meg lehet húzni a határt.”
Szöveg: Kovács Vera
Fotó: Getty images
