Lélek

Lehet, hogy meleg a gyerekem? Így tudhatja meg az igazságot a legkevesebb fájdalommal

Mit tegyünk, hogyan bírjuk szóra a kamasz lányunkat/fiunkat, ha azt sejtjük, hogy a saját neméhez vonzódik? Amúgy biztos, hogy minden (számunkra) furcsaság, azt jelenti? És hogyan tegyük magunkban tisztába a kétségeinket, félelmeinket? Ezekre a kérdésekre is kerestük a válaszokat a szakemberrel.

Olvasónk, Mariann levelet küldött szerkesztőségünknek, miszerint az utóbbi időben teljesen elbizonytalanodott a lánya nemi identitásában, és nem tudja, mitévő legyen ezzel kapcsolatban. „A 14 éves Dóri lányom most ballagott el az általános iskolából. Mindig is jó tanuló volt, a viselkedésére sem lehetett soha panasz, nem is nagyon fiúzott. Voltak srácok, akik tetszettek neki, de semmi komoly érdeklődést nem tapasztaltam. Viszont mostanában nem vagyok biztos abban, hogy a fiúk érdeklik. Ötödik osztály óta mindent együtt csinál a legjobb barátnőjével, Grétával. Ennek örülök, hiszen olyan ritka, hogy ennyi éven keresztül nem vesztek össze. Inkább azt nem tudom, hogy valójában milyen viszony fűzi őket egymáshoz. Sülve-főve együtt vannak, mindent közösen csinálnak, de úgy érzem, több van közöttük. Mostanában sokszor hallom, hogy „szeretlek”- kel köszönnek el búcsúzáskor, ölelkeznek, és van, hogy együtt is fürdenek, sőt a mellékhelyiségbe is közösen vonulnak ki, ami tényleg nagyon furcsa. Nem tudom, mit éreznek egymás iránt, és egyáltalán, hogyan deríthetném ki, mi van közöttük, és mit csináljak, ha beigazolódik a gyanúm, és Dóri tényleg a lányokhoz vonzódik. Velem már kevésbé nyílt és őszinte, nehezebben értek vele szót, ami megrémiszt.”

A kiskamaszoknál más a szeretet kifejezése

Fekete Imola mentálhigiénés segítő szakember, Peaceful Parenting oktató azt mondja, teljesen érthető, ha Mariann és más szülők feszülten figyelik, hogy a gyerek viselkedése eltér-e az átlagostól.

„Mégis mielőtt a szakirodalomhoz fordulnánk támpontért, javaslom a szülőknek, hogy egy pillanatra idézzék fel a gyermekkorukat, a »vissza­helyezkedés« azonnali válaszokkal szolgál és mélyebb megértést ad. Ha olyan szerencsések voltunk, hogy tinikorunkban legalább egy igaz barátra leltünk, akkor emlékszünk, hogy milyen jó volt azt érezni, hogy nem vagyunk egyedül, hogy valaki megért. Az önállósodás útján természetes, hogy a kiskamaszoknál a kortársak kerülnek az érdeklődés középpontjába, hiszen ők akkor tapasztalják meg, hogy a családon kívül is fontosak valakinek. Ebben a közelségben a szeretet kifejezése lehet az ölelés, az együtt alvás, a kéz a kézben járás, a puszi, a ­»szeretlek« és »a  legjobb vagy!« tartalmú üzenetek. Kérdés, hogy testi síkon hol áll meg a közeledés, de a pszichoszexuális fejlődés során a szeretet egy időre átfedésbe kerülhet a szerelem érzésével anélkül, hogy fixálná a fiatalok szexuális orientációját” – ­magyarázza a szakember.

Jelek keresése helyett, nézzük meg mi zajlik a családban?

De egyáltalán vannak-e egyértelmű jelek ebben a korban, amiből kideríthető, hogy a fiú- vagy lánygyermek a saját neméhez vonzódik?

„Talán fel lehetne sorolni itt 2-3 jelet, de visszakérdeznék, hogy miben viselkednénk másként a lányunkkal, ha azt sejtenénk, hogy leszbikus? Abban az esetben nem kérdezgetnénk állandóan a fiúkról, vagy nem erőltetnénk rá olyan ruhát, amit alapból elutasít? Ha józanul belegondolunk, ezeket amúgy sem kellene tennünk. Hogy a kamaszkori identitáskeresésnek mi lesz a »kimenete« a kislány szexuális orientációját illetően, még nem láthatjuk tisztán. Ne jeleket keressünk, hanem igyekezzünk elfogadóan viszonyulni a gyerek különcségéhez” – teszi hozzá Fekete Imola, akit arról is megkérdeztünk, hogyan próbáljuk kideríteni, hogy melyik nemhez vonzódik a gyerekünk.

„Legelőször a helyzethez való érzelmi viszonyulásunkat érdemes tisztáznunk ahhoz, hogy ne első blikkre reagáljunk, hanem felelősségteljesen viselkedjünk. A gyerekeink belénk vetett bizalma tizenéves korban már nem magától értetődő. Ezért érdemes ránéznünk a nagyobb képre: hogyan beszélünk egymással és nyilatkozunk másokról a családon belül? Ha a gyerek azt hallja, hogy ítélkezünk a barátaink felett, ráadásul a testvérekkel is általános az egymáson való élcelődés, esze ágában sem lesz megnyílni felénk. Szeretetteljes családi légkörben hamarabb harmonizálni tudjuk a gyerekkel való kapcsolatunkat akkor is, ha később beigazolódik, hogy nem heteroszexuális” –  mondja a mentálhigiénés segítő szakember.

A hallgatás a legnagyobb hiba

Nyilvánvalóan mindenkinek eszébe jut egy ilyen helyzetben a tiltás, a korlátozás, és az is, hogyan reagált volna annak idején a mi környezetünk, de az a legjobb, hogy ezeket a „bezzeg a mi időnkben” megnyilvánulásokat azonnal el is hessegetjük, mert semmiben nem válik hasznunkra. Sokkal nyíltabb, elfogadóbb világot élünk, ami nem is baj, de ha, mondjuk, nagyon zavar minket, hogy a lányunk együtt fürdik a barátnőjével, esetleg javasolhatjuk, hogy vegyenek fel egy bikinit, hiszen már nem kislányok. Könnyen előfordulhat, hogy erre azt kapjuk: túl maradiak vagyunk, de már ez elindíthat egy beszélgetést kettőnk között. A legrosszabb, amit tehetünk, a hallgatás és az elfojtás.

Ha beigazolódik, támogassuk, mert védtelenebb a társainál

Ne érezzük rosszul magunkat, amiért a sejtésünk aggodalmat kelt bennünk, hiszen társadalmi szinten látjuk és tapasztaljuk, hogy a nagy átlagtól eltérő gyermek védtelenebb a társainál. Mit tegyünk, ha kiderül a gyerekről, hogy a saját neme iránt érdeklődik? Fekete Imola egy drasztikus példát hoz erre.

„Ilyen esetben azt tegyük, amit akkor csinálnánk, ha a gyermek elvesztené egy végtagját vagy valamelyik érzékszervi funkció­ját. Vagyis vértezzük fel a szeretetünkkel, mert a fürkésző pillantásoktól nem fogjuk tudni megvédeni, a fiunk/lányunk gyakran fog hallani kirekesztő, lesújtó mondatokat, a bőrén fogja érezni a másságát, de mindez feldolgozható lesz, ha nem hagyjuk benne egyedül. Rengeteget segíthet, ha keresünk sorstárs szülőket, és a gyerek is megtalálja a maga közegét. Így fog lassanként megszületni bennünk újra az a kép, hogy ő nem beteg, nem kevesebb, mint más, és nem is ettől egyedi, hanem ezzel együtt.”

Szöveg: Sinkó Edit

Fotó: Adobestock

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete