Már az is fájt, hogy a gyerekek kirepültek, de némi vigaszt nyújtott, hogy eljön a nap, amikor unokáink születnek, és újra átélhetjük, milyen az, amikor örömteli kacajoktól zeng a ház. Ezerszer elképzeltük, hogy megyünk az unokákért az óvodába és visszük őket a balettórára vagy a focira, ínycsiklandozó süteményeket sütünk. Dédelgetjük a kicsiket akkor, amikor a szüleik a dolgos mindennapokban ezt nem tehetik meg, ezáltal pedig újra nagyon fontosnak érezhetjük magunkat. A sors azonban gyakran másként dönt, hiszen egyre több a meddő, vagy tudatosan gyermektelen pár.
A fiatalok tele vannak kétségekkel
„A reménybeli nagymamák még ahhoz a nemzedékhez tartoznak, amikor az elköteleződés és ezzel együtt a gyerekvállalás fiatal felnőttként történt – mondja Kozma-Vízkeleti Dániel, család- és pszichoterapeuta. – A mostani aktív nemzedék ezt a harmincas-negyvenes évekre, vagy még későbbre helyezte át. Van fiatal, aki azért nem akar szülő lenni, mert nem találja a párját. Van, aki azért, mert egzisztenciálisan nem érzi magát biztonságban. Van, aki hiába küzd éveken át, nem jön össze a baba, és olyan is akad, aki önismeretet gyakorol, és tudja, hogy nem alkalmas szülőnek. Nem beszélve arról, hogy a klímaválság és a bolygó esetleges kimerülése is sokakat feszélyez ezen a téren. Egyszóval számtalan ok és trauma meghúzódhat amögött, ha a gyerekünk nem akar bennünket nagyszülővé tenni, és igen, ez egy létező jelenség, ami egyre többeket érint.”
Nagyinak lenni nem lehet életcél
De miért érezzük úgy, hogy okvetlen kell nekünk egy unoka? Miért gondoljuk, hogy az időskorunk nem lehet teljes nélküle? A családterapeuta szerint ennek evolúciós és érzelmi okai is vannak.
„Az emberi kapcsolatokban a legfontosabb mérce az érzelmi adok-kapok – magyarázza. – Ha tegnap te csináltál szendvicset, ma én teszem. Ha holnap te viszed ki a szemetet, holnapután én fogom. Ezen az elven a szülő-gyerek kapcsolat akkor marad harmonikus, ha mindazt az értéket, szeretetet, törődést, támogatást, amit neki adtunk, azt a gyerekünk továbbadja az övének. Ha ez a lánc akár a gyerekünk, akár a sors akaratából elszakad és nem születik unokánk, úgy érezhetjük, a saját csemeténkbe invesztálni olyan volt, mint egy soha meg nem térülő befektetés. Ilyenkor természetes és bizonyos szempontból jogos is a dühünk, a csalódottságunk, ugyanakkor nem kérhetjük számon a gyerekünkön, mihez kezd az életével, és az sem az ő felelőssége, hogy mi idős korunkban életcélt kapjunk. Azt magunknak kell megtalálnunk!”
Beszéljünk az érzelmeinkről
Az unokahiány miatti sértettségen nagyon sokat segít, ha nem számonkérő stílusban, de őszintén beszélünk a gyerekünknek az érzelmeinkről. Legyünk nyitottak a gondolataira, hogy ő is azzá váljon felénk, és térképezzük fel, mi minden húzódik az unokátlanságunk ténye mögött. „Bármi is az ok, akár rajta múló vagy rajta kívüli, meg kell értenünk, hogy ez az ő élete, és amennyire csak lehet, megpróbálni elfogadni, hogy a dolgok nem úgy alakultak, ahogyan azt mi elképzeltük. Ha az ő döntése a gyermektelenség, gondoljunk arra, neki is bizonyára fájdalmas volt ezt meghozni, ha pedig a sors rendezte így a dolgokat, álljunk mellette ebben a veszteségben, hiszen együtt mindent könnyebb feldolgozni a családban, mint magunkba roskadva, egyedül” – javasolja szakértőnk.
Egy „nemnagyszülő” is lehet boldog
Amikor tudatosul bennünk, hogy nem lesz unokánk, el kell gyászolnunk a jövőképünket is. Éppen ezért, legyünk türelmesek magunkkal, hiszen hosszú az út a traumától az elengedésig. Sokat segíthet, ha kitaláljuk, más úton hogyan lehetnénk a felnőtt gyerekünk segítségére, emellett jó ötlet keresni magunknak új hobbit, célt, társaságot – tehát új jövőképet. „Egy idősödő ember nem csak nagyszülőként lehet a környezete és a társadalom javára. Ha körülnézünk kicsit, látjuk majd, milyen sokféle lehet a tevékeny és örömteli cél.
A „nemnagyszülők” gyakran végeznek önkéntes munkát karitatív szervezeteknél, akár gyerekekkel, esetleg mások csemetéire vigyáznak. Létrehozó, jó érzéseket ajándékozó tevékenységek felé fordulnak. Az új életcél mellett nagyon jó ötlet lehet egy társállat is, kutya, macska, kanári, különösen az egyedül élők esetében. És általánosan is igaz: minél több megtartó erejű, életnek értelmet adó feladattal és kapcsolattal tiszteljük meg önmagunkat, annál könnyebb kiegyezni azzal, ha nem lehetünk nagyszülők” – összegez Kozma-Vízkeleti Dániel.
Jó szándékú erőszak
Amikor a gyermekünk társra lel, természetes a kíváncsiságunk: vajon mikor jön a baba? Mégsem szabad ezzel a kérdéssel a fiatalok agyára menni. Egyrészt, mert a gyermekvállalás mindenkinek a létező legszemélyesebb döntése, másrészt, mert nem tudhatjuk, mi áll az unokahiány hátterében. Lehet, hogy a mi szemünk számára láthatatlan párkapcsolati gondok, a személyiségek éretlensége, vagy éppen meddőség. Azért, hogy a jó kapcsolatunk megmaradjon, meg kell tanulnunk fékezni magunkat, és csak ritkán, óvatosan érdeklődni arról, mi mindent terveznek a fiatalok a következő öt évben.
Fotó: Adobestock
