Lélek

Lehet egyszerre többet szeretni? Poliamoria igenis létezik, csak nem pont úgy, ahogy gondolnánk

Mindannyian a szerelmet keressük. Van, aki megtalálja, sőt, van, hogy többszörösen is. Vajon tényleg lehetünk szerelmesek egyszerre két emberbe? A poliamoristák szerint igen!

Szeretem. És őt is.

Az egyik megbízható társ, a másik romantikus és szórakoztató. Hogy lehet az, hogy amikor már azt hisszük, megtaláltuk életünk szerelmét, akkor hirtelen a semmiből előbukkan egy másik, és iránta is éppen ezt érezzük?

„Szerethetünk kettőt egyszerre, de nem szerelemmel. Az igazán mély szerelmet csak egyetlen ember iránt vagyunk képesek érezni. Lehet olyan, hogy hosszú éveken át két emberrel van viszonyunk, de abban az esetben nem vagyunk szerelmesek egyikbe sem, még akkor sem, ha nem tudunk egyikről sem lemondani, választani.” – mondta a pszichológus.

Férfi ösztön és női érzelem

„Általában e kettő viaskodik az emberben párválasztás esetén. Míg a női ösztön mindig az erősebb és nagyobb biztonságot nyújtó kapcsolat felé hajt, a bennünk rejlő férfi ösztön az állandó utódnemzésre késztet minket. Szerencsére az ösztönökön felül értelemmel is meg vagyunk áldva, így át tudjuk gondolni a tetteinket. A nemzés mellett vágyunk az ölelésre, szeretetre, gondoskodásra, társra, éppen ezért inkább a monogám kapcsolatokat részesítjük előnyben, és szeretnénk egy valakivel összekötni az életünket jó hosszú időre, mondjuk örökre. Ez természetesen éppúgy igaz a férfiakra, mint a nőkre.”

És ha mégsem elég az az egy?

Ám ahogy minden körülöttünk, úgy mi magunk is és kedvesünk természete is folyamatosan változik. Ezért van az, hogy aki néhány évvel ezelőtt még a legboldogabb emberré tudott tenni minket, az ma annyi fájdalmat, keserűséget képes okozni, hogy néha úgy érezzük: beleroppanunk. Ha egy ilyen helyzetben összefutunk valakivel, aki kedves, megértő, tudja mire vágyunk, akkor nehéz hűségesnek maradni.

„Amikor szerelemesek leszünk, akkor tulajdonképpen egy tükröt kapunk a másiktól, amibe jó belenézni. Egy kapcsolat elején a másik szépnek, okosnak, elragadónak lát minket, és ki is emeli az előnyös tulajdonságainkat, sőt, felmagasztal minket. Ilyenkor éppen ebbe az érzésbe vagyunk igazán szerelmesek. Aztán persze idővel elmúlik ez a nagy lelkesedés, az érzelmek elmélyülnek, és egy sokkal értékesebb, nyugodtabb kapcsolatba kerülhetünk a párunkkal. Ám jóval nehezebb a másik fél érdeklődését, csodálatát fenntartani egy évek óta tartó kapcsolatban, mint egy új fellángoló, érzelmek kavalkádját szolgáló viszonyban. Ilyenkor előfordulhat, hogy az új „szereplőbe” leszünk szerelmesek, a régit pedig mélységesen szeretjük, de a két érzés nem ugyanaz.”

Mi a poliamoria?

A poliamoria görög szó, magyarul többszerelműséget jelent. Kettőnél több ember közötti egyidejű szerelmet jelent, melyről minden szereplőnek tudomása van és hozzá is járul. De nem tévesztendő össze a poliszexualitással vagy a poligámiával. A poliamoria hívei azt vallják, hogy a valódi boldogsághoz egyszerre több szerelmi kapcsolatra van szükségünk. A poliamoria szimbóluma ezért a végtelen szív. Ebben a szövetségben fontos a nyitottság, jó szándék, őszinte kommunikáció, etikus viselkedés minden résztvevők részéről. A többszerelműek szerint, ahhoz, hogy valakivel mély, elkötelezett, életre szóló szerelmi kapcsolatban éljünk, nem szükséges a hűség. A többszerelmű kapcsolatokban nem a szex a legfontosabb, inkább az érzelmek dominálnak.

Félnek a hűtlenségtől?

„Előfordulhat, hogy valaki éppen azért lesz a többszerelműség híve, mert retteg attól, hogy megcsalják őt. Így viszont megelőzve a csalódást, a váratlan fájdalmat legálissá teszi az érzelmi és akár a testi hűtlenséget mindkettejük számára. Az sem ritka, hogy valaki a saját kishitűségét, frusztrációját próbálja palástolni azzal, hogy egyszerre több valaki számára próbál fontos és nélkülözhetetlen lenni.”

Tudta?

Az Egyesült Államokban 2009 júliusában a becslések szerint több mint 500.000 többszerelmű kapcsolat létezett. A gyakorlat azt mutatja, hogy létezhet erőteljes intim kötődés három vagy több személy között, akár hosszú távon is.

Agyilag lehetséges

A biológiai antropológus szerint a poliamoria utópisztikus ötlet, és nem is túl praktikus, ennek ellenére fizikailag lehetséges. Az agyban a szerelem pályái számos más pályával kapcsolódik össze, többek között a másik két, párválasztás szempontjából igen fontos késztetéssel, a nemi vággyal és a kötődéssel. Ez a három agyi rendszer ugyan kapcsolatban áll egymással, de önállóan is tudnak működni. Tehát valóban érezhetünk mély kötődést egy hosszú távú partnerkapcsolatban, miközben szerelmet érzünk egy másik személy irányában. Kérdés, hogy erre van-e szükség, és hogy ez a felállás valódi boldogsághoz vezet-e hosszútávon.

Fotó: Unsplash.com