Megcsalás, árulás, a másik hátba szúrása – ez jut eszünkbe először, amikor azt halljuk, hogy valaki párhuzamosan tart fenn kettő vagy még több szerelmi kapcsolatot. Van azonban ennek a helyzetnek etikus válfaja, ahol a titok helyett az őszinteség, egymás tisztelete és elfogadása az úr: a poliamoria, azaz az etikus többszerelműség.
Mi is ez valójában?
„A valódi poliamoriának semmi köze a megcsaláshoz – árulja el Fischer Gabriella pár- és családterapeuta. – Pontosan azért, mert etikus, tehát minden résztvevő akaratával és beleegyezésével történik. Azaz megkérdezem Gézát, nincs-e kifogása az ellen, hogy Ernővel is romantikus kapcsolatom legyen, mert úgy érzem, belé is szerelmes vagyok, és szeretném átlépni a barátság határát. Ha Géza beleegyezését adja, majd közösen kialakítjuk az új helyzet szabályait, élhetünk a poliamoria hűségelve szerint, azonban ettől a perctől kezdve számolnom kell azzal, hogy később esetleg Géza is behoz egy új partnert, amit – féltékenység ide vagy oda – meg kell engednem neki, hiszen ő sem volt az én boldogságom gátja. Nagyjából így indul egy-egy poliamor szituáció, aminek előnye, hogy lebontja a falakat, amiket egy szeretői viszony jelenléte, a titok, a hazugság emelne két ember közé, nehézsége pedig, hogy minél több ember vonódik be a párkapcsolati láncba, annál többek igényével, érzelmi támogatásával, lelki jóllétével kell foglalkozni.”
A legfontosabb az őszinteség
A terapeuta szerint sokan vannak, akiknek az életében átmenetileg vagy tartósan megjelenik az erős vágy, hogy több partnerük legyen. A hazai hagyományos párkapcsolat és családkép a monogámiára épül, éppen ezért igen megosztó lehet, ha valaki – főleg a társadalom előtt felvállaltan – poliamor életet él.
„A párkapcsolati identitásunkat születésünktől kezdve számtalan tényező befolyásolja – mondja szakértőnk. – Hogy pontosan mi a poliamor-beállítottság kialakulásának oka, azt egyelőre nem tudjuk, de a tényezők egyike lehet az is, ha valaki kicsi korában nem tudta megtapasztalni a biztonságos kötődés élményét, ezért felnőttként minél több kapcsolódással szeretné ezt pótolni. Ettől még persze dönthet úgy, hogy önismeret vagy pszichoterápia segítségével változtat a helyzeten, de hangsúlyozom, sem a poliamoria, sem a monogámia nem jó vagy rossz választás. A lényeg az önelfogadás, az önazonosság, és az, hogy őszinte kapcsolatban élhessünk a párunkkal vagy párjainkkal.”
Fontos tudni!
A poliamoriát az különbözteti meg a nyitott házasságtól, hogy itt nem szexkalandokról, hanem gyakran tartós kapcsolatról, erős elköteleződésről van szó, csak éppen több irányba. Jellemző, hogy az úgynevezett metamor partnerek, azaz az elsődleges társ, valamint a külső partner ismerik egymást, sőt barátok, vagy akár egymásba is beleszeretnek. Szakértőnk szerint ez a poliamoria legszerencsésebb felállása, mert ilyenkor redukálható leginkább a féltékenység.
Aki többszerelmű, nem akar választani
A poliamor párkapcsolati rendszer etikus alternatívát jelenthet a hűtlenségre, ami valamilyen formában – tetszik, nem tetszik – a legtöbb házasságban jelen van. Ha jön a harmadik, majd fény derül a titkos viszonyra, nincs mese, választani kell. De csak akkor, ha a hűtlenkedőt nem dobja ki azonnal a férje, felesége.
„Aki poliamor beállítottságú, ilyenkor nem azt éli meg, hogy szerelmes, és mindent hátrahagyva menni akar az új partnerrel, hanem azt, hogy kettéhasad a szíve, mert szereti őket, és úgy érzi, nem tud és nem is akar választani. Szeretné, ha mindketten továbbra is jelen lennének az életében, és nyitott lenne arra, ha ez azzal jár, ő sem az egyetlen lesz nekik. Ha ilyesmit felfedezünk magunkban vagy a párunkban, a lehető legfontosabb az őszinteség. Ha nem merjük a társunk előtt vállalni az érzelmeinket, a vágyainkat, a teljes valónkat, az már önmagában a kapcsolat problémáját jelezheti. Beszélgessünk nyitottan, elfogadóan, a másik nézőpontját is megismerve, megértve a témáról, lehetőleg még azelőtt, hogy külső kapcsolatba bonyolódtunk volna. Ilyenkor alapvetően két eredményre juthatunk: megegyezünk az új párkapcsolati formáról, vagy elköszönünk egymástól. Az utóbbitól se féljünk, hiszen elemi szükségletünk, hogy olyan társunk legyen, akivel őszinték és önazonosak lehetünk.”
Kapcsolati korlátok útvesztőjében
Fischer Gabriella a poliamoriáról írta a szakdolgozatát, ennek érdekében a párkapcsolati forma számos gyakorlójával beszélgetett.
„Az össztapasztalatom a témában az, hogy nagyon ritka, hogy egy poliamor felállás hosszú távon jól működjön, és ez alatt most nem évtizedekre, hanem két-három évre gondolok. Ennek oka, hogy a partnerek előtt igen, a társadalom előtt azonban nem felvállalt második vagy akár harmadik társsal a kapcsolat egy ponton megreked, elfogynak benne a fejlődési lehetőségek. Eleve nagyon nehéz több ember érzelmi szükségletei között megtalálni az egyensúlyt, és valaki szinte biztosan sérülni fog. Ezekben a kapcsolatokban a „harmadik” előbb-utóbb nagy eséllyel többet szeretne, hogy ő is olyan fontos, szeretett, elismert legyen, mint a báziskapcsolat, ez pedig az esetek többségében nem kivitelezhető” – vélekedik a terapeuta.
Fotó: GettyImages
