Ezotéria

Öltözzön pirosba a szerelemért, viseljen sárgát, hogy el tudja engedni a múltat: bűbájos színek segítenek

Milyen színt viseljek, ha szerelemre vágyom, ha szeretném megszerezni az állást, vagy ha a gyerekemmel van vitám? A Meglepetés megsúgja a megoldást!

Fehér

Tökéletes választás, ha varázslatokat szeretnénk végezni, ugyanis védelmező szerepe is van. Segít, hogy csak pozitív energiák vegyenek minket körül. Ha tudjuk, hogy olyan helyre kell mennünk, ahol nem feltétlenül jóindulattal és kedvességgel találkozunk szembe, mindenképpen vegyünk fel fehéret. A tisztaságot is szimbolizálja, peres ügy, vita esetén vegyünk fehér blúzt vagy inget, hogy ezzel is közvetítsük, a mi szándékaink tiszták. Akkor is viseljünk fehéret, ha a szívünket valamiért a reménytelenség önti el.

Fekete

A titokzatosság, a háttérbe húzódás színe. Ha egy döntést még halogatnánk, viseljünk feketét, és nem fognak előállni a kérdéssel. Bár sokhelyütt a gyász színe, időnként vegyünk fel nyugodtan fekete ruhát. Például akkor, ha pihenésre van szükségünk, szeretnék regenerálódni, picit eltűnni a világ szeme elől.

Fontos!

Kendő formájában lehetőleg ne viseljük, mert ezzel lezárjuk a koronacsakrát, amely a fentiekkel való kapcsolattartás legfőbb eszköze.

Kék

Sokkal kevesebb kommunikációs zavar lenne, ha többször vennénk fel kéket. Nem sötétkéket, hanem élénk árnyalatú türkizt vagy világoskéket. Ez ugyanis a torokcsakra színe, és ha kék árnyalatokkal felpezsdítjük, könnyebben fejezzük majd ki magunkat, nem tartjuk magunkban azokat az érzéseket, gondolatokat, amelyeket eddig nem voltunk képesek szavakba önteni. Fontos vizsgán is viseljünk kéket, hiszen tisztává teszi gondolatainkat.

Sárga

A sárga az energia, a vitalitás, a jelen színe. Ha hajlamosak vagyunk a múlton sokat rágódni, vagy éppen félünk a jövőtől, hordjunk több sárgát, leginkább narancssárgát. A napfonatcsakra színe, ezért segít a számunkra kellemetlen érzéseket feldolgozni, mint például a harag vagy a szenvedély egy olyan ember iránt, akihez valamilyen okból nem közeledhetünk. A citromsárga szín segít, ha energiahiányos állapotba kerülünk, felráz a rosszkedvből.

Piros

Piros színt abban az esetben válasszunk, ha szeretnénk magunkra felhívni a figyelmet, és leginkább egy férfi figyelmét. Nem véletlenül, hiszen a szexualitásért felelős gyökércsakra színe is piros, így ennek működését is felélénkíthetjük, ha piros ruhát viselünk. A nőket viszont kimondottan irritálhatja, ha egy nőtársuk ilyen élénk árnyalatot visel, ezért ha például munkamegbeszélésre indulunk, és tudjuk, hogy leendő főnökünk nő, eszünkbe ne jusson pirosat felvenni!
Ám egy-egy munkanapon már nyugodtan magunkra ölthetjük, hiszen kreativitásunkat növeli.

Barna

A barna szín a földet, az ősz színeit szimbolizálja, éppen ezért mértékkel viseljük, mert melankolikussá tehet. Olyankor hordjunk barnát, ha valamilyen fontos kérdésben kell döntést hoznunk, ugyanis megfontolttá tesz.

Zöld

A nyugalom, a kiegyensúlyozottság színe. Ha feszült napunk lesz a munkahelyünkön, vagy nehéz feladatok elé állít minket az élet, vegyünk magunkra minél több zöldet. Amikor
a gyerekünkkel támad valamilyen konfliktusunk, szintén segítségünkre lehet a zöld szín. A szívcsakra színe, ezért segít a lelki bajokat is rendezni. Anyagi problémáinkra is gyógyír lehet, ha gyakran viselünk zöldet, hiszen ez az anyagi fellendülés színe is.

Lila

Úgy tartják, a lila az ezotéria színe, és valóban, a fentiekkel való kapcsolattartásért felelő koronacsakránk színe is lila, illetve az egészen különleges képességekkel bíró látóknak, jósoknak is gyakran lila színben pompázik az aurájuk. Ha szeretnénk ebbéli képességeinket erősíteni, viseljünk gyakran lilát. Hölgyeknek kimondottan ajánlott a lila fejkendő, ha éppen meditálnak vagy kártyát vetnek, esetleg varázsolnak.

Tipp!

Nem kell az egész ruhatárunkat átalakítani, elég egy-egy kiegészítő, és máris érezhetjük a színek ránk gyakorolt, pozitív hatását.

Fotó: shutterstock