Lélek

Már szerelmes, de olyan kicsi még! Hogyan kezeljem a tini gyerekem szívügyeit?

Nekünk még gyerek, de ő már felnőttnek érzi magát. Mi féltjük, ő viszont mindig új dolgot, lehetőséget próbálna ki, élne meg. Amikor pedig beüt az első nagy szerelem, azt sem tudjuk, miként kezeljük az új helyzetet, hiszen annyira fiatal még ehhez. Szerintünk. Ő egészen mást gondol…

Az első komolyabb beteljesült szerelem életünk egyik legszebb emléke. A legtöbb embernek az volt a legártatlanabb és legőszintébb kapcsolata. Egy serdülő első szerelemi viszonya nagy hatással lehet az egész jövőbeli életére. Egy másik fiú vagy lány iránti erős vonzalom azonban nem azonos az első igazi, nagy szerelemmel. A szakemberek szerint a tudatos érzések általában 12 és 18 éves kor között törnek be a fiatalok életébe. Ha éppen az ön gyermekét is eltalálta Ámor nyila, és nem tudja, hogyan viszonyuljon hozzá, a pszichológusok a következőket ajánlják.

Fontos tapasztalás

Először is fontos, hogy ne becsüljük alá, ne nézzük le a gyermek első komolyabb érzelmeit. Még akkor sem, ha mi már előre sejtjük, hogy hamarosan elmúlik a lángolás. Miért? Mert ez a szerelem jelenleg az egész világot jelenti a tini számára, és a szeretett személy hirtelen a legfontosabb ember lesz az életében. Pont ezért nem szabad beleavatkozni a viszonyba, főleg, ha nincs is különösebb okunk rá – mondjuk csak azért, mert fiatalnak tartjuk a kiskamaszt egy kapcsolathoz. Az a helyzet, hogy ő most sok minden megtapasztal a másik fél által, ami rettentően fontos tanulópénz. Arra kell figyelnünk, hogy kiemelt szerepet kapjon a mi, azaz közös kapcsolódásunk. Ismerjük és hallgassuk meg a vágyait, a sikereit, és ne arra koncentráljunk, hogy mit csinál rosszul. Mert, mitől is félünk valójában? Attól, hogy a gyerek butaságot fog csinálni, vagy akkorát fog csalódni, hogy hetekig nem tudjuk megvigasztalni? Igen, erre is van esély, de ha mellette állunk, akkor nem valószínű, hogy annyi rossz döntést hoz, illetve könnyebben épül fel egy csalódásból is.

Meséljünk a múltunkról

Dr. Jennifer E. Lansford, a Duke Egyetem Gyermek- és Családpolitikai Központjának munkatársa például azt mondja: ilyenkor a szülő egyik legfontosabb feladata, hogy azt éreztesse a gyerekkel, hogy szereti és elfogadja őt.  A szakemberek arra is figyelmeztetnek, hogy ne zaklassuk a gyereket a kérdéseinkkel. Azt is tudatosítsuk magunkban, hogy az első szerelem nem mindig jár kéz a kézben az első szexszel, bár ez is előfordulhat. Anélkül, hogy perzselő vitákba bonyolódnánk a romantikáról és a szexualitásról, inkább azt mondjuk el, mi az elfogadható viselkedés az ő korában, és mi az, amit nem ajánlunk. Nyugodtan osszuk meg vele a saját tapasztalatainkat, amelyek sokat segíthetnek neki. Csak ne úgy kezdjük a mondatokat, hogy „bezzeg az én időmben…” Vagyis ne helyezzük a mi történetünket az övé elé.

Ne noszogassuk állandóan!

Amennyiben a gyerek megnyílik, és beszélni kezd a romantikus érzéseiről, ez csodálatos bizonyítéka a kölcsönös bizalomnak. Higgyük el, nem olyan egyszerű neki erről a témáról diskurálni. Ha ezt megteszi, az azt jelenti, hogy számíthat ránk, és kezeljük bizalmasan a kapott információkat. Ne noszogassuk azzal sem, hogy hozza el a barátját, barátnőjét bemutatni. Majd megteszi, ha ő úgy érzi. A kérlelést a magánélete megsértéseként érzékelheti, ami miatt lehet, hogy nem lesz hajlandó megosztani velünk semmit a továbbiakban. Az is lehet, hogy semmit nem beszél az érzéseiről, de ne aggódjunk, ez is normális ebben az esetben. A romantikus kapcsolat egy tinédzser számára az autonómia megnyilvánulásának egyik szakasza. Ekkor kezdik megérteni erősségeiket és gyengeségeiket, új és ismeretlen tereket fedeznek fel. Ezek az élmények kissé távolabb küldik őket a családi fészektől, a megszokott mindennapokból.

Amikor megszólal a vészcsengő

De mi a teendő akkor, ha az új kapcsolat miatt nem tanul a gyerek, romlanak a jegyei, a viselkedése is rossz irányba változott, esetleg rossz közösséghez, bandához csapódott? Nyilvánvaló, hogy figyelni kell a tinédzser pszichéjében bekövetkezett változások minden jelére, mint például a teljesítmény romlására, koncentrációs problémákra és az álmatlanságra. Ilyenkor nem tehetünk mást, mint hogy elmagyarázzuk, ő a felelős a tanulmányaiért, valamint hogy az alvással, a táplálkozással és sporttal a saját testét, egészségét támogatja. Azzal is számolnunk kell, hogy a szerelem egyszer felemeli a gyereket, máskor letargikus állapotba taszítja. Igen, lehet, hogy éretlen az egész szerelemörvényhez, de a hozzá kapcsolódó érzelmei valódiak és fontosak.

Ha egy fiatal fiú vagy lány megtanulja kezelni ezeket a hullámokat, akkor a jövőben könnyebben alakít ki egy felnőtt kapcsolatot. Tehát összességében nekünk most az a feladatunk, hogy ne vegyük félvállról az érzékenységét, kialakuló finomságát és ébredező bölcsességét. Azzal, hogy mi is elismerjük ezen tulajdonságait, hozzásegítjük, hogy szilárd alapot teremtsen a jövőre nézve.

Így forduljunk a tinihez

  1. Legyünk mellette anélkül, hogy fizikailag is mindig jelen lennénk. Figyeljük meg, és csak néha kérdezzünk. Ha válaszol, hallgassuk meg anélkül, hogy kommentálnánk a mondatait és plusz információkat próbálnánk meg kihúzni belőle. Az olyan kérdések, mint a „ki?, mit? és miért?” negatív reakciókat váltanak ki egy tinédzserben, még akkor is, ha alapvetően jó a kapcsolatunk.
  2. Próbáljunk meg nem kritizálni! A serdülők annyira érzékenyek a kritikára, hogy még a semleges ítéleteket is támadásként élhetik meg.
  3. Csak végső esetben avatkozzunk be a kapcsolatba, kizárólag akkor, ha valamilyen veszélyt észlelünk. Próbáljunk meg őszintén beszélni vele az aggodalmainkról, és indulatmentes, racionális gondolkodással közelítsük meg a témát. Ellenkező esetben kevésbé valószínű, hogy célba ér a mondandónk.

Fotó: Unsplash.com