Eleink még jóval kevesebb tárgyat birtokoltak, nem volt zsúfolásig tele a szekrényük ruhákkal, a konyhájuk hasznos eszközökkel. Meg is becsülték őket, amit lehetett, megjavítottak, és csak azt dobták el, ami teljesen tönkrement. Talán ez is bennünk él, amikor nehezen válunk meg a tárgyainktól. Ám van, amikor ennek nyomán valósággal ellepik a lakást, a házat a fontosnak vélt apróságok.
Rendezett kollekciók
„Régebben általános volt, hogy az emberek – legalább gyerekkorban – gyűjtöttek valamit: szalvétát, bélyeget, csokipapírt, lemezeket. Ma ez is áttevődött a digitális térbe, sokan a lájkokat vagy a különböző alkalmazások pontjait gyűjtik. Addig nincs is ezzel baj, amíg a gyűjtőszenvedély nem veszélyezteti az életminőségünket. Ha valaki katonás rendben tartja a gyűjteményét, vissza tudja keresni az egyes darabokat, és emellett nyugodtan éli az életét, addig nem patológiás gyűjtögetésről, hanem egyszerű hobbiról beszélünk” – mondja szakértőnk, dr. Makai Gábor klinikai szakpszichológus, pszichoterapeuta. A mindennapi, a kívülállók szerint sokszor értéktelen tárgyak felhalmozása sem feltétlenül beteges dolog, ám az önismeretünket fejlesztheti, ha feltérképezzük, mi késztet rá bennünket.
Filléres emlékeink
„Sokszor azért tartunk meg bizonyos dolgokat, mert egy élethelyzetre vagy egy szeretett személyre emlékeztetnek” – mondja a szakértő. Így maradnak a szekrényben a gyerekeink kinőtt rugdalódzói, amelyek felidézik a kismamaság örömét, vagy a nagymamától kapott, becses porcelánfigura. Azt azonban érdemes átgondolni, hogy egy személytől mennyi emlékre van szükségünk a jó érzés fenntartásához. Biztos, hogy minden babaruhát meg kell tartanunk, vagy elég lenne 2-3 darab?
Mindent meg kell becsülni
Aki élt nélkülözésben, vagy akár a szüleitől hallott erről, bűntudatot érezhet, amikor kidob valamit. Ahogy akkor is, ha belegondol, mennyit költött az adott tárgyra, amit talán nem is használt ki eléggé. A környezetvédők is felelevenítik a régi korok mindent újrahasznosító szemléletét.
„Érdemes megszabnunk, milyen elhasználtság mellett szabadulunk meg szigorúan a tárgytól” – mondja dr. Makai Gábor.
A beszerzésnél is lehetünk tudatosabbak. Ha csak azt vesszük meg, amire szükségünk van, kevesebbszer áll majd fenn a „megtartani vagy kidobni” dilemmája.
Bizonytalan a jövő
„Amikor kitört a Covid-járvány, világosan megtapasztalhattuk, hogy hány embernek jelent biztonságot az, ha szó szerint tele van a kamra mindennel, amire csak szükség lehet” – fogalmaz a pszichoterapeuta. Ezt a szemléletet is generációs örökségként hurcoljuk magunkkal. A háborút átélt időseknél mindig zsúfolásig volt a spájz befőttekkel, savanyúságokkal, szalonnával, liszttel, cukorral. A hiánygazdaságban szocializálódott generációk a „mi lesz, ha nem lesz a boltban?” félelmétől vezetve halmoztak fel mindent.
A mostani bizonytalanság, a háborús helyzet is előhívhatja belőlünk a fenyegetettség érzését és megküzdési stratégiaként a tárgyak szintjén való felkészülést. Legyen bármi, éhen halni már nem fogunk, és amire szükségünk van, egyszerűen csak elővesszük a szekrényből – ez a gondolat is vezérelheti a felhalmozást. Az ősi reflexek még akkor is működhetnek, ha egyébként a környéken minden pillanatok alatt hozzáférhető lenne.
Ez is érdekelhet: Döntésképtelen vagy? 5 apró trükk, ami segít dönteni
Tárgyak = bőség
- Az is a generációs teherként örökölt nélkülözés emléke lehet, ha a birtoklás a gazdagság érzésével ajándékoz meg bennünket.
- Ha látjuk a rengeteg ruhát, cipőt a szekrényben, a sok ételt a konyhában, úgy érezhetjük, bőségben élünk.
- A szobányi könyv, amely egyébként a többség számára a legnehezebben kidobható tárgyak közé tartozik, az intellektuális jólét érzetét keltheti.
- Azt azonban érdemes kritikusan szemügyre venni, hogy van-e olyan dolog ezek között, amely ránézésre inkább kopott, szegényes, vagy egyszerűen nem a mi egyéniségünket tükrözi.
Nehéz az elválás
Dr. Makai Gábor szerint van, akinek önmagában az esik nehezére, ha meg kell válnia egy tárgytól. „A kidobás, a lezárás végleges dolog, és felvetheti a kérdést: vajon jól döntünk-e?”
Ez a határozatlanság vezethet oda, hogy sokan akár évekig is elodázzák a selejtezést, pedig nem esne nehezükre egy-egy dolgot esetleg újra beszerezni. Ha végképp nem tudunk megszabadulni valamitől, tegyük be egy „ideiglenes” dobozba, és fél év után nézzük át újra a ládát: ha hozzá sem nyúltunk az itt lévő tárgyakhoz, valószínűleg nem lesz rájuk szükségünk.
Mikortól beteges?
A gyűjtögetés sajnos kóros szintig is elhatalmasodhat. Dr. Makai Gábor szerint onnantól tekinthető abnormálisnak, amikor a tárgyak között már semmiféle rendszer sincs, és a felhalmozás megnehezíti az érintett vagy a családja életét. Ilyenkor jellemző az is, hogy az illető görcsös félelmet él át, ha valamitől meg kell válnia, tiltakozik a selejtezés ellen. A gyűjtögetésnek ez a patológiás formája a kényszerbetegségek körébe tartozik, és orvosi segítséget, a pszichoterápia és a gyógyszeres kezelés kombinációját igényli.
Fotó: AdobeStock
