Honnan erednek?
Mindenkinek vannak olyan sokszor ismételgetett mondatai, amelyet kőbe vésett igazságként fogad el. Ám ha kissé megkapargatjuk a felszínt, kiderülhet, hogy ezekkel csak magunkat korlátozzuk a boldogságunkban, bőségünkben, szabadságunkban. Az általánosításokat általában már gyerekkorunkban beépítjük a gondolatvilágunkba: a szüleinktől, tanárainktól vagy egyéb tekintélyszemélyektől halljuk őket, így eszünkben sincs megkérdőjelezni az igazságtartalmukat. Ami azonban akkor esetleg megvédett egy csalódástól, az ma felesleges akadály is lehet. A világ ugyanis folytonosan változik, így jó, ha vele alakul az is, amit gondolunk.
Szeretjük magunkat kritizálni
A legtöbb korlátozó kijelentést saját magunkkal, külső és belső értékeinkkel kapcsolatban tesszük.
- „Túl öreg vagyok ehhez.”
- „Nem vagyok elég csinos.”
- „Engem nehéz szeretni.”
- „Én már nem fogok megváltozni.”
- „Nem tudok lefogyni, ilyen alkatot örököltem.”
Ezekben az állításokban közös, hogy eleve megtorpedózzák a fejlődést. Pedig, bár a személyiségünkre vagy a testalkatunkra valóban van befolyása az öröklött adottságoknak, egy bizonyos határig bármikor képesek vagyunk változni és fejlődni külsőleg és belsőleg is.
Carol S. Dweck, az amerikai Stanford Egyetem pszichológiaprofesszora szerint kétféle mentalitást különböztethetünk meg. A rögzült szemléletmódú emberek saját képességeikre egyfajta állandó, bebetonozott elemként tekintenek. A növekedési szemléletmóddal élő emberek viszont úgy érzik, képesek a változásra. Látják a gyengeségeiket, de a fejlődés lehetőségét is, és a saját korlátaikból is igyekeznek tanulni.
A jó hír viszont az, hogy az is átléphet a növekedési szemléletmódba, aki eddig rögzült szemlélettel élt – kezdésnek az is megteszi, ha átfogalmazza, átértelmezi a fenti kijelentéseket.
Fogalmazzuk át!
- „Amíg itt vagyok a földön, addig bármit megpróbálhatok.”
- „Nem tökéletes a külsőm, de nem is kell annak lennie, viszont örömmel kísérletezek vele.”
- „Mindenki szerethető, és ez rám is vonatkozik.”
- „Fejlődni bármikor lehet.”
- „Van némi feleslegem, de igyekszem az időm jó részében egészségesen táplálkozni.”
Elidegenedünk másoktól
Legyen szó szerelemről vagy barátságról, néha túlzottan is óvatosak vagyunk.
- „Senkiben nem lehet megbízni.”
- „Minden férfi csak egyet akar.”
- „Nem adhatom ki magam túlságosan.”
- „Nincs szükségem senkire.”
- „A legjobb, ha semmit nem tudnak rólam, akkor legalább nem pletykálnak.”
Bár az valóban nem árt, ha nyitva tartjuk a szemünket és nem hiszünk el mindenkinek mindent első szóra, azért bizalomra is szükség van az életben. Húzzunk észszerű határokat, hogy mit engedünk másoknak tudni az életünkről. És bármennyire is hitegetjük magunkat azzal, hogy soha senkire nincs szükségünk, a tények azt mutatják, hogy az ember társas lény: a támogató emberi kapcsolatok még az egészségünk megőrzésében is segíthetnek.
Persze nincs garancia rá, hogy soha senkiben nem fogunk csalódni, de mások elfogadhatatlan viselkedése nem a mi szégyenünk.
Carol S. Dweck szerint a növekedési szemléletmódú ember olyan párt és barátokat keres, akik segítik a fejlődését, és akikkel közösen tanulhatják meg kezelni a különbözőségeiket. Szívesen dolgoznak a kapcsolataikon, képesek megbocsátani, de elvárják a kölcsönös tiszteletet, és tanulnak az esetleges vitákból.
Fogalmazzuk át!
- „Nyitva tartom a szemem, de az alapvető bizalom mindenkinek jár.”
- „Léteznek korrekt, kölcsönösen támogató párkapcsolatok.”
- „Nem az én hibám, ha valaki csalódást okoz nekem.”
- „Megválogatom a barátaimat, de szükségem van olyanokra, akik valóban közel állnak hozzám.”
- „Egészséges határok között mesélek magamról.”
Kicsivel is beérjük?
A munkával és a pénzzel kapcsolatban furcsa kettősség él bennünk: a saját teljesítményünket ritkán ítéljük elégnek, ugyanakkor a pénz terén igyekszünk kevéssel is beérni – néha még akkor is, ha nem kell filléreskednünk.
- „Csak a tökéletes teljesítmény elfogadható.”
- „Nem tetszett a főnöknek a munkám, biztosan meg fognak válni tőlem.”
- „Mindent nekem kell megcsinálnom, kizárólag akkor lesz megfelelő.”
- „Tisztességes úton nem lehet meggazdagodni.”
- „Minden fillért meg kell fogni.”
Az, ha valaki megbízható munkaerő és emellett takarékos is, remek tulajdonság. Ám ha mindez önmagunk kizsigerelésébe és sanyargatásába megy át, akkor kiéghetünk. Ráadásul, ha automatikusan rossz embernek tekintjük azt, aki gazdag, tudat alatt mindent meg fogunk tenni, hogy jó embernek érezhessük magunkat – és ehhez elég szegények maradjunk.
Az anyagi keretek persze mindenki esetében adottak, de néha a legszorosabb költségvetésbe is beleférhet egy csipet luxus. Carol S. Dweck szerint a növekedési szemléletmód magával hozza a hibák elfogadását és az azokból való tanulás képességét is. Ha pedig a munkánkban csak magunkban bízunk, kizárjuk azt a rengeteg lehetőséget, amit a csapatmunka jelenthet, és nem találunk támogatásra, ha esetleg új állást kell keresnünk.
Fogalmazzuk át!
- „Én is elkövetek hibákat, de tanulok belőlük.”
- „A főnök sem várhatja el, hogy mindig mindenki tökéletes legyen. Ha mégis megválnak tőlem, akkor is megoldom majd a helyzetet.”
- „Megbízom a kollégáimban, együtt többet érhetünk el, mint külön-külön.”
- „Szívesen tanulok azoktól, akik tisztességesen, a saját erejükből vitték valamire.”
- „Kerülöm a felesleges vásárlást, de néha belefér egy pici élvezet.”
Ez is érdekelhet
Fotó: gettyimages
