Egy kis virgács nem árt
„A kisgyerekeknek nagyon fontos, hogy dicséretet kapjanak a szüleiktől. Éppen ezért a biztató kedves szavaknak, a pozitív megerősítésnek sokkal nagyobb ereje van, mint büntetésnek, vagy egy virgácsnak Mikuláskor. A kicsik amúgy is szoktak félni a piros ruhás, nagy szakállú bácsiktól, de még rosszabb élmény lesz nekik ez az ünnep, ha egy nagy virgácsot kapnak.
Ez persze nem azt jelenti, hogy nem kerülhet egy kis virgács is a sok finom édesség és gyümölcs mellé. Folyamatosan, de főként pici korukban tanulják meg, hogy mit szabad és mit nem, mi jó és mi rossz. Tehát ha a Mikulástól kap sok dicséretet és egy pici dorgálást, az teljesen jó, főleg, ha a család többi tagja, de még a szülők is találnak aranyra festett ágacskákat a cipőjükbe. Hiszen nem lehet senki csak jó vagy csak rossz” – mondta a gyermekpszichológus.
Rajtunk múlik
Ha a gyerekben az a kép alakul ki, hogy ő haszontalan, mert állandóan azt hajtogatjuk, hogy ne rosszalkodjon, mert csak virgácsot kap a mikulástól, akkor előbb-utóbb elhiszi, hogy nem jó. Ennek megfelelő énkép, önértékelés alakul ki benne és úgy is fog viselkedni. Ha viszont mindig dicsérjük, és ha rossz fát tesz a tűzre, akkor is higgadtan, nyugodtan, de kellő komolysággal elmagyarázzuk neki, hogy amit csinált, az miért helytelen, akkor sokkal hatékonyabb lesz a nevelésünk, és csemeténk is sokkal boldogabb, kiegyensúlyozottabb lesz.

Maradjon ünnep
A mindennapi szankciókra, dorgálásokra szükség van, hiszen szülőként érzékeltetnünk kell, hogy mi vagyunk a vezetők a családban. Vannak elvárások, kötelezettségek, amelyeknek a mindannyiunknak eleget kell tennünk. Hoznunk kell olyan döntéseket, amelyek a gyereknek nem annyira tetszenek, de akkor is el kell fogadniuk. A családi ünnepeknek azonban az összetartozást kell jelképezniük.
Inkább arra törekedjünk, hogy a karácsony, a születésnap, a Mikulás a közös készülődésről, kalandokról, finomságokról, szeretetről, és ami a legfontosabb, az együttlétről szóljanak. Nem jó, ha az ajándékok mennyisége attól függ, hogy mennyire viselkedett jól a gyermekünk, mert akkor helytelen összefüggések alakulnak ki a kis fejében.
A Jézuska látja, ha rossz vagy!
„Sok családban szokás az ünnepek közeledtével gyakran felhívni a gyerek figyelmét arra, hogy a Jézuska vagy Angyalka mindent lát, és ha nem fogad szót, akkor nem fogja elhozni neki a fa alá azt az ajándékot, amiről annyit ábrándozik. Ez sem túl szerencsés megközelítése a szeretet ünnepének. A gyerek néha nyugodtan legyen elengedett, csináljon rosszasságokat. Ha azt érzi, hogy valaki mindig figyeli őt, az rettenetes érzés lehet, állandó feszültség lesz úrrá rajta.
Ezzel csak szorongást keltünk a gyerekben. Számukra a mesevilágában az, ahogyan a Jézuska, az Angyalka vagy a Télapó becsempészi az ajándékot a fa alá, az ünnepléshez tartozik. A meséken át tanulják meg a kicsik, hogyan viselkedjenek másokkal. Jó, ha azt látják, hogy megajándékozzuk egymást, örömet szerzünk a másiknak, kifejezzük a szeretetünket, de még a Jézuska is ezt teszi velünk” – javasolta a szakértő.
Nem hazugság! Tényleg létezik!
Sokunknak okoz fejtörést, hogy meddig hitegethetjük a gyereket azzal, hogy létezik a mikulás. Nem kell, hogy úgy érezzük, hazudunk nekik, hiszen az ő világukban még helye van a mesebeli lényeknek. Nekik még teljesen természetes, hogy Hófehérke siet haza a törpékhez, mert ők mind-mind igenis léteznek! És hogy meddig? Éppen addig, amíg hisznek benne. Eljön az az idő, amikor már tudja a valóságot, de a Mikulás-ünnep még ilyenkor is jó móka, amelyben velünk együtt szívesen vesz részt.
Egy életre szól
A gyerekeknek nagy segítséget ad az ünnepek varázslatos, mágikus hangulata, hogy meg tudjon birkózni a hétköznapok valóságával. Azok a gyerekek, akiknek lehetővé tesszük, hogy higgyenek a Mikulásban, Jézuskában, egész életükben mély boldogságot fognak érezni az ünnepek közeledtekor. És később arra törekednek, hogy az ő gyermekeik számára is mindig örömtelivé varázsolják ezeket a különleges napokat. Ha valakit túl korán kiábrándítanak a Mikulásból és a Jézuskából, csak az ésszerű oldalát fogja látni az ünnepeknek, érzelmektől mentesen.
Fotó: pexels


