Otthon és Kert

Foltosodik a kaktusz a teleltetésben: ezt tegye, hogy megmentse a kedves növényt

A fertőzés elkerülése végett minimálisan öntözzük a kaktuszt, és a teleltető helyet úgy válasszuk ki, hogy az hűvös legyen, de száraz levegőjű.
foltos kaktusz

Segítségét szeretném kérni a problémámban. Az a baj, hogy a kaktuszomon fekete foltok jelentek meg, és napról napra egyre nagyobbak. Nekem sokat jelent ez a kaktusz, és szeretném megmenteni, de eddig senki sem tudta, hogy mi lehet a baja. Keresgéltem interneten, de semmit nem találtam ebben a témában. Szerintem valami gombásodás lehet! Remélem, tud nekem segíteni – kérdezte korábban egy aggódó olvasónk.

Kiszel Péter okleveles kertészmérnök, a Meglepetés állandó szakértőjének válasza

Kollégáimmal összedugtuk a fejünket, és arra jutottunk, hogy valószínűleg tényleg gomba okozza a foltosodást. Ha sima sérülés hegesedne be, az barna lenne, nem fekete. A gomba hűvös és párás, nedves környezetben teleltetett vagy tartott növénynél gyakran fertőz, és a helyzetet tovább rontja, ha eleve fertőzött növény került hozzánk, mert akkor csak ki kell törnie a betegségnek, mely eleve ott lappang. Gyakran hibáznak tapasztalatlan kaktuszkedvelők a földkeverékkel is.

foltos kaktusz

Jót akarnak, és sok tápanyagot adnak a növénynek. Igen ám, de a túlzott szervesanyag-mennyiség is növeli a fertőzésveszélyt, és a hirtelen növő növény zsenge szövetei még könnyebb célpontot biztosítanak. A fertőzés elkerülése végett minimálisan öntözzük a kaktuszt, és a teleltető helyet úgy válasszuk ki, hogy az hűvös legyen, de száraz levegőjű. Az ön növénye sajnos nem biztos, hogy menthető.

Egy gombafertőzés – a fertőző fajtól függően – lehet lokális vagy az egész növényre kiterjedő. A lokális esetében nálunk az vált be, ha a foltot éles késsel az egészséges részig kivágjuk, majd a sebfelületet 98%-os alkohollal fertőtlenítjük, vagy gombaölőszerrel kezeljük. Persze, ha az egész növény tele van foltokkal, akkor ez kivitelezhetetlen, ilyenkor jobb megválni a kaktusztól, mielőtt megfertőz mást is. Meg lehet próbálni egy Championnal valópermetezést, esetleg két-három alkalommal, de nem sok reményt fűzök hozzá.

Kiszel Péter további növényvédelmi szaktanácsait ide kattintva tudja elolvasni.

Fotó: pexels