Színes és sötét ruháknál bevethető fortélyok a hónaljfolt elátolítására
Ha fehéres foltok csúfítják el a kedvenc sötét pólónkat, érdemes az adott foltot először helyileg kezelni, és csak utána a szokott módon kimosni. Vigyázat: mivel a sötét ruhákat kifehéríthetik a szerek, először egy kis területen próbáljuk ki az adott szert!
-
Epeszappan
Ez az univerzális szer a sötét ruháknál is ugyanúgy alkalmazható, mint a világosaknál, azzal a kitétellel, hogy az anyagot ne dörzsöljük erősen, mert elveszítheti a színét. Hagyjuk hatni 30 percig, majd mossuk ki a textilt. A marhaepeszappan az olyan kényes textíliáknál is alkalmazható, mint például a gyapjú. Itt mindenképpen végezzünk próbatisztítást egy kis részen. Ha ott nem okoz gondot, akkor kenjük be a szappannal a problémás területet, hagyjuk hatni fél órát, majd kézzel vagy kímélő programon mossuk ki a felsőt.
-
Ecetesszencia
A fehér foltokat a sötét, színes ruhákról könnyen eltüntethetjük, ha egy evőkanál ecetesszenciát összekeverünk két liter vízzel, majd egy éjszakán át ebben áztatjuk a ruhát. Másnap vegyük ki a folyadékból, és a szokásos módon mossuk ki. A legjobb, ha sötét textíliákra való mosószert használunk.
-
Selyem
A selyemblúzok tisztításához csak egy tiszta szivacsra van szükségünk. Radírozzuk az eszközzel az anyagot, amíg a folt el nem tűnik.
Ez is érdekelhet: Koriander és kókuszolaj lehet az alapja: készítsünk olcsó dezodort házilag

Mire ügyeljünk?
✔ A foltos felsőket – ha az anyag engedi – célszerű legalább 60 fokon mosni. Így a verejtékkel együtt rákerülő baktériumoktól is megszabadulhatunk. A kényes anyagoknál ne használjunk 30 foknál magasabb hőfokot a programválasztáskor.
✔ Folyékony mosószert dörzsöljünk a kezelendő felületre, majd így tegyük a ruhát a mosógépbe.
✔ Ahogy a legtöbb foltnál, úgy itt is alapszabály: a lehető leggyorsabban tisztítsuk ki a ruhadarabot. Ahogy hazaérünk, vegyük le a felsőt, kezeljük a foltot, és mossuk ki a ruhát.
Mit tehetünk még?
- A foltot általában az alumíniumsót tartalmazó dezodorok okozzák, mert a verejtékben található sókkal kölcsönhatásba léphetnek. A mosógépbe dobva a ruhát pedig még intenzívebb lesz a kémiai reakció, ezért szükséges a mosás előtt előkezelni a foltot.
- Megakadályozhatjuk a folt keletkezését, ha olyan dezodort választunk, amely nem tartalmaz alumíniumsót.
- Segítség lehet még, ha a dezodorhasználat után várunk néhány percet, mielőtt felvesszük a felsőt.
Fotó: adobestock