Az év első napja rettenetes megpróbáltatásokkal kezdődött Orsi és négylábú kedvence, Shíva számára. Az állat mérget evett, és úgy tűnt, semmi remény sincs az élete megmentésére. A kétségbeesett gazda megőrizte lélekjelenlétét, és az utolsó pillanatig küzdött barátjáért. „Számomra ez a két szépség nem csupán állat, hanem valódi társ – mesélte a lány. – Minden szabad időmet velük töltöm, négy-öt órát sétálunk naponta, de ha időm engedi, ennél többet is bandukolunk. Nagyon összenőttünk, különösen Shívával, aki már több mint három éve az életem része.” Orsi és a kutyusok újév reggelén éppen a kertben labdáztak, amikor a gazdi észrevette, hogy Shíva valamit eszik, amit a földön talált. Azonnal rohant, hogy elvegye az ismeretlen anyagot, de a kutya addigra már annak nagy részét megette. „Nagyon hirtelen kezdett romlani az állapota: először remegni kezdett, aztán jött a hasmenés, hányás, általános levertség. Én pedig a legközelebbi ügyeletre rohantam vele” –emlékszik vissza Orsi. Az állatorvos megvizsgálta a kutyát, infúzióra tette, és megkérte a gazdit, hogy menjen haza, mert az állatnak nyugalomra van szüksége kezelés ideje alatt. Nem tehetett mást, hazament, és várt. Hamarosan azonban telefonhívást kapott a klinikáról: jöjjön be elbúcsúzni a kutyájától, mert nem lehet megmenteni az életét.
„Ne hagyj itt, nem teheted”
Orsi rémülten rohant vissza, és nem volt hajlandó feladni a küzdelmet: ölbe vette az addigra már öntudatlan állapotban lévő kutyust, és száguldott vele egy másik orvoshoz. „Megvizsgálták az és Shívámat, és azonnal kezelni kezdték, de az állapota percről percre csak romlott. A szeme ekkor már üveges volt, és nem reagált semmire – mondja Orsi, aki még most is elsírja magát a rettenetes emléktől. – Azt mondták, már nem tudnak segíteni, készüljünk fel az eutanáziára. Nem tudom elmondani, mit éreztem, amikor kértem két percet kettesben Shívával, hogy méltó módon elbúcsúzhassak tőle, mielőtt elengedem az én hű társamat az utolsó útjára. Először kétségbeesetten ráztam őt, szinte önkívületi állapotban kiabáltam neki: Ne hagyj itt Shíva, nem teheted, nem élem túl – efféléket ordibáltam a mozdulatlan testtel az ölemben. Bármit megtettem volna abban a pillanatban azért, hogy visszakaphassam a kutyámat, vagy hogy legalább még egyszer a szemébe nézhessek, és elköszönjek tőle, de az én Shívám már semmire sem reagált. Ekkor elkezdtem nagyon halkan megköszönni neki az elmúlt éveket. Ömlött a könnyem, ahogyan felidéztem a számtalan gyönyörű pillanatot, amit eltölthettünk együtt. »Csináljuk?« – nyitottak be az ajtón. »Csináljuk« – dadogtam halkan, és tudtam, Shívával együtt bennem is meghal valami.”
„Küzdeni kezdett az életéért”
Ám ekkor olyasmi történt, amire már senki sem számított. „Ránéztem Shívára, és a kutyám egy résnyire kinyitotta a szemét, egyenest a szemembe nézett. Csak egy vékony csík volt, de élet volt benne! Tovább beszéltem hozzá, cirógattam, becézgettem, közben a tekintete végig rám szegeződött. Shíva küzdeni kezdett. Az életéért. Értem.” A visszatérő állatorvos döbbenten nézte a hihetetlen jelenetet: kutya és ember egymás szemébe nézett, és az eb állapota nem romlott tovább. A kutya néhány órával később remegő lábakkal, de felállt, még később játszani próbált, ezután együtt hagyták el az állatorvosi rendelőt Orsival, aki a halál torkából könyörögte vissza négylábú társát. Shívát azóta gyógyultnak nyilvánították. Pontosan nem sikerült megállapítani, miféle anyag okozta a mérgezést, de Orsi azóta kedvence minden lépését vigyázza.
„Öleld át, és beszélj hozzá!”
„2018. január 1. számomra Shíva új születésnapja – mondja Orsi. – Az a két perc, amíg kettesben maradtunk, elég volt nekünk ahhoz, hogy visszaforduljunk egy rettenetes tragédia irányából. A kutyám visszajött hozzám, nem hagyott magamra, és amíg él, én mellette leszek, mert csodálatos ajándék az, hogy ő van nekem. Hogy mit tanácsolok más gazdiknak? Ha nincs semmi ok orvosilag arra, hogy felépül a bajból, kérlek, kérj két percet magatoknak, öleld át, és beszélj a lelkéhez. Akár üvöltve, akár zokogva, akár suttogva, csak beszélj hozzá! Az orvosok a fizikai testet tudják segíteni, te a lelkét tudod erősíteni. Mert az ő lelke a te lelkeddel van összeforrva. Soha nem lesz nagyobb szüksége a szavaidra, az ölelésedre, az illatodra, azaz rád, mint egy ilyen bajban.”
Számít a kötődés
Dr. Szabó Eszter állatorvos szerint nem elképzelhetetlen, hogy a gazda közelsége, hangja, érintése pozitív irányba befolyásolja az állat állapotát. Ebben az esetben az eb már minden orvosi segítséget megkapott, ám ennek ellenére tovább romlott az állapota, látszólag már nem volt remény a felépülésére. Az orvostudomány számára ez még nehezen igazolható, de a tapasztalat mégis azt mutatja, hogy az öntudatlannak tűnő állapot alatt is képes lehet az állat érzékelni, felismerni a gazda hangját, szavát, szagát. Ennél az esetnél nagyon erős kötődés volt ember és állat között. A kutyára az idegen kórházi környezet és ingerek akár ijesztően is hathattak, míg az ismerős hang, érintés pozitív hatást válthatott ki a kutyából, válaszreakcióra ösztönözhette.
