Tikkasztóan meleg, júliusi este volt, amikor a veszprémi óvárosban lakó Máthé Krisztofer hét testvérével az udvaron játszott. A lakás nyitott ablakán kihallatszott, amint a tévében az esti híradó elkezdődött. A kamasz a vezető hírek végén felkapta a fejét, mikor a szegedi Burkus Vanessza tragédiáját taglalta a műsorvezető. A Bulgáriában nyaraló lányt akkor érte baleset, amikor kocsijába belerohant egy részeg sofőr. Vanessza súlyos fejsérülést szenvedett, válságos állapotban vitte el a mentő. Krisztofer eltűnődött a balesetet szenvedett lány sorsán, de nem volt ideje a töprengésre, mert a testvérei hívták játszani. Eközben 1300 kilométerrel odébb Burkus Vanessza az életéért küzdött. És vesztésre állt… A hír hallatán a szegedi lány édesapja azonnal kocsiba vágta magát, és a burgaszi kórházig meg sem állt. Ott tudta meg, hogy Vanessza kómában van, az életben maradására nincs remény. Itthon az egész ország egy emberként aggódott a lányért. De csak rossz hírek jöttek. A kétségbeesett apa minél előbb haza akarta hozni a lányát, mert a bolgár kórházban megdöbbentő higiénés állapotok uralkodnak. Végül magánrepülőgéppel sikerült hazahozni, Vanesszát Szegeden azonnal megműtötték. Az egyik napon az orvosok legnagyobb meglepetésére a lány felébredt a mélykómából. Szaladtak a napok, a hetek, Va-nessza annyira megerősödött, hogy a szegedi kórházban csak csodabetegként emlegették. Végül Budakeszire, az Országos Rehabilitációs Intézetbe vitték, ott tanult meg újra járni, enni, beszélni. A gyógytornász csak ámuldozott a rohamos fejlődésén. De a lány egy dologgal nagyon küszködött: a rövid távú emlékezetével. Állandóan elfelejtette azt is, ami pár perccel korábban történt.
Hinta törte szét a fiú álmát
Krisztofer eközben már a jövőjét tervezgette. Asztalosnak tanult, arról álmodozott, a szakmunkás bizonyítvány megszerzése után Németországba költözik, ott építi fel az életét. Ki akarta élvezni az utolsó gondtalan nyári hétvégét, mert tudta, hétfőtől az iskolában elkezdődik a kemény munka. Nem sejthette, hogy egy hibás hinta összetörheti a legszebb álmát. „Szeptember másodika volt, mikor Krisztoferrel és a lányommal, Szandival Várpalotára mentünk egy búcsúba – emlékezik a fiú édesanyja. – Felültünk a kalapácshintára, a lányom mellettem, a fiam a mögöttünk lévő ülésen talált helyet. Krisztofer először vonakodott, valamiért nem akart beszállni. Talán az ösztöne megérezte a veszélyt, de aztán meggondolta magát. Csak egy csattanásra emlékszem, hátranéztem, és üres volt Krisztofer széke.” A hinta egyik karja letört, Krisztofer kizuhant az ülésből, fejjel az úttest betonszegélyére csapódott. Válságos állapotban vitték a győri kórházba. Édesanyja mindennap meglátogatta az intenzív osztályon, de az orvosok figyelmeztették: a fia haldoklik, nincs remény az ébredésére. Csak a gépek tartják őt életben, szóval búcsúzzon el tőle. „Soha egy pillanatra sem jutott eszembe, hogy lemondjak a fiam gyógyulásáról – mesélte a Meglepetésnek Krisztofer édesanyja. – Hittem benne, hogy a gyerekem egyszer a saját lábán fog visszamenni a győri kórházba, és megköszöni az orvosoknak, hogy segítettek neki. Szerencsére erős volt benne az élni akarás, lassan javult az állapota. Végül ő is Budakeszire került, tudtuk, nagyon hosszú rehabilitáció vár még rá. Egyik nap Vanessza odajött hozzánk, bemutatkozott, és megfogta a fiam kezét. A lány sorsát a tévéből ismertem. Nagyon megörültem, mikor magától megfogta
a fiam kezét, és azt mondta neki: te is meg fogsz gyógyulni, csak légy erős, soha ne add fel.”
Gyógyulás után bulit terveznek
Onnantól a lány minden nap meglátogatta a kómában fekvő fiút. Fogta a kezét, halk szóval biztatta, bátorította. Krisztofer eleinte rezzenéstelen arccal figyelt. És egy nap végre, amikor felébredt, előbb a szemével, majd a kezével jelezte, hogy érti, amit mond neki. „Azóta barátság szövődött a fiatalok között. Vanessza pontosan tudja, min megy át most a fiunk, és még mi vár rá. Az ő története ad erőt és hitet nekem, hogy egy nap Krisztofer is meggyógyul majd. Meg is beszéltük Vanesszával, hogy akkor rendezünk egy nagy közös bulit.” Vanessza azóta hazaköltözött Szegedre, a szüleivel él. Szinte minden nap gyógytornászhoz jár, a memóriája is szépen javul. Egyetlen pillanatra sem felejti, hogy óvónő akar lenni. Nagyon várja, hogy a kontrollvizsgálatra visszautazzon Budakeszire, és találkozzon Krisztoferrel. Hogy mit szól ehhez a fiú? Az arcára mindig derűs mosoly ül, ha megkérdezik tőle, emlékszik-e Vanesszára. Beszélni még nem tud ma sem, egyelőre csak bólogat, de az édesanyja szerint nincs messze az a nap, amikor a újra megszólal. „Mérhetetlenül hálás vagyok Va-nesszának az önzetlen barátságáért. Engem nagyon megviselt az elmúlt öt hónap, de tudom, még sokáig nem hagyhatom el magam. Soha nem fogom feladni, majd akkor pihenek, ha a fiam meggyógyult.”
Gyógyít az anyai szeretet
Krisztofer a budakeszi klinika hatágyas őrzőjében, egy speciális ágyban fekszik. Egyik kezében színes plüssmackót, a másikban egy nagyobb medvét szorongat. A kistestvérei küldték be neki. „Tudom, hogy a szeretetem milyen sokat segít Krisztofernek a gyógyulásban. Ezért naponta ingázom hozzá — mondta az édesanya. — Elmondhatatlan öröm volt, mikor hosszú hónapok után először átölelt. Abban bízom, hogy a karácsonyt már együtt töltheti a hét testvérével.”
