Tibold Zita, azaz Zizi (gyerekeknek Zizi néni, mi azért ne öregbítsük, legfeljebb a jó hírnevét…), szóval Zizi, a mackógyűjtemény tulajdonosa hatalmas lendülettel halad a mackók között, miközben átszellemülten mesél. Mutatja élete első mackóját, a családi macikat, aztán a különféle szempontok szerint csoportosított medvefigurákat: a sportolókat, a zenészeket, a tengerészeket, a muzeális darabokat, a nagyokat, a kicsiket. Mutatja a híres macikat: a moszkvai olimpia kabalafiguráját, az esti meséből ismert tévémacit és a különlegességeket, a radírmacit, a könyvtámasz macit, a dióhéjban lakókat, miniatűr babaházakban élőket… életképek mackókkal… Zizi mosolyogva mesél, minden medvebarátját a nevén szólítja. Guszti mackó, a Varázspadlás óriása hintaszékben terpeszkedik, Pofazacskó a bejáratnál őrködik. Fantasztikus, vibráló mesevilág. Közel kétezer mackó és a további gyűjteményekkel együtt hét-nyolcezer tárgy. A múzeum hátsó traktusában gyerekzsúrokat rendeznek, amelyeken a kicsik (és igen, a szüleik is…) jelmezeket ölthetnek, mesejátékok főszereplőivé válhatnak. Zizi Komlón, vasutas famíliába született. Szegények voltak, pincelakásban éltek, de édesanyjától, aki 17 évesen szülte őt, megkapta a legfontosabb útravalót: a „csakazértis” kifejezést. Pécsre költöztek, Zizi dolgozott kőművesek mellett, megtanult varrni, aztán gyógyszerész technikus lett, 21 éves korában lehetőség adódott, hogy Líbiában egy magyar poliklinikán dolgozzon. Öt évig haza sem jött Tripoliból. Megismert egy távoli világot, és keresett annyi pénzt, ami kihúzta a családot a mélyszegénységből. „Hazajöttem, és a fanyalgók gúnyos megjegyzései ellenére megnyitottam Pécsen a Fiáker vendéglőt, ami huszonévesen elég nagy bátorság volt. De megnyitottam… csakazértis. Közben fiákereket újíttattam fel eladásra, építtettem két nagy társasházat ugyancsak eladásra. Tenyésztettem csau-csaut, vezettem partiszervizt. Tulajdonképpen egyetlen nagy bukásom volt: építtettem a Mecsek gyönyörű pontján, Pécsváradon egy Titkok Kertje nevű épületegyüttest vendégházzal, étteremmel, japánkerttel, meditációs központtal, a gyűjteményeimnek szánt kiállítási terekkel, archaikus kunyhókkal. Ám ez sok volt, ezzel elbuktam. Az Univerzum elvette tőlem.” Nézzük Zizit, mosolyog. Szomorú, ám tanulságos és helyénvaló esetként említi a 60 milliós beruházás kudarcát.
„Engem megszólítanak a tárgyak”
„Engem megszólítanak a tárgyak. 25 éve, egy konyhafelújítás során gondoltam arra, kellene néhány szép dísz a polcokra. A pécsi vásárban vettem szódásüvegeket. Egyre többet. Aztán jöttek a mackók. Vettem őket. Kaptam őket. Az első bohóc is a pécsi vásárban csábított el, azóta bohócokból is van már egy halomnyi. Velencei karneváli maszkokból is, s ha már maszkok: nem tudtam ellenállni egy holland diplomata afrikai maszkokból álló, eladó gyűjteményének.” Titokzatos, felemelő fapofák az egykor volt kocsma tekepályájának falain. Akárha idegen lények arcát látnánk. Vagy egy Hieronymus Bosch-festményt. „Ezek a maszkok a gonosz szellemeket tartották távol a há-zaktól, füstös szaguk is jelzi, hogy a kémények környékén őrizték őket. Alighanem egy néprajzos is elgyengülne a gyűjtemény láttán.” Tanúsíthatjuk: elgyengülne. Mi, egyszerű látogatókként is elgyengülünk, és szinte érezzük, ahogy távoznak környezetünkből a gonosz szellemek, a lelkünk megtelik gyönyörűséggel. „Helyes” – bólint Zizi, miközben elégedetten lehuppan egy fotelbe, amely a maszkok között áll. „Helyes, hiszen nekem ez a munkám: a lélekmelengetés”.
„Főállású boldog lettem”
„Elfogyott a hely, már ritkán vásárolok. Járom ugyan a zsibvásárokat, de már főleg befogadó vagyok.” És valóban: befogadja a hontalanná vált, a magukra maradt, a talált mackókat. Nézzük a különös pincét, és megállapítjuk, itt élet van. Mackócsaládok, bohócfamíliák élik itt mindennapjaikat. Zizi meséli: férje elvesztése idején spirituális élmények érték. „Megtapasztaltam, hogy nincs halál, csak örök körforgás van, költözés egyik dimenzióból a másikba. Amikor ezt megértettem, elengedtem a bajokat, és főállású boldog lettem. Még a névjegykártyámon is ez áll: főállású boldog.” Búcsúzóul még egyszer körbenézünk Zizi mesebirodalmában, és fura érzés költözik belénk: mintha valamennyi mackó ránk mosolyogna.
Könyvet írt az életéről
Tibold Zita Illatos Hunyorka írói álnéven írt életéről egy könyvet A főállású boldog címmel. A kötet mottóját Goethétől kölcsönözte: „A boldogságot nem lehet ajándékba kapni/ Egyetlen titka: adni, mindig csak adni./ Jó szót, bátorítást, hitet./ És sok-sok önzetlen, tiszta szeretetet.”
