Méretes túrazsákkal sétálgat a 21 éves Vivien és párja, Dani az újlipótvárosi Kresz Géza utcában. Ha nem tudnánk a pontos dátumot, könnyen hihetnénk: épp valamelyik nyári fesztiválra tartanak a szerelmesek. Pedig csak vacsorának valóért ugrottak le az egyik boltba. A fiatal egyetemista lány ugyanis – ha csak teheti – igyekszik otthon főzni. Persze ebben még nincsen semmi meglepő; ami viszont a táskájukban lapul, már annál inkább érdekes… Abból ugyanis sorra bújnak elő a kisebb-nagyobb üvegek. „Bulgurral, mandulával és parajdi sóval töltjük meg őket. Épp azok fogytak ki otthon. No meg a zabpehely. Tényleg! Annak hoztunk vászonzsákot?” – kérdik egymástól Viviék, aminek hallatán a mellettük nézelődő anyuka is ellenőrzi iskoláskorú lánya fonott kosarát. Ők házi tejet szeretnének, amihez szintén hozták az üveget. Itt ugyanis csak kimért terméket lehet vásárolni; amit pedig üvegben adnak, az betétdíjas, és vissza lehet vinni. Közben a boltocska sarkában Sipos Melinda, az üzlet tulajdonosa nem csak azért mosolyog, mert vevői vannak, hanem mert ennek láttán előtörnek belőle az emlékek. „Somogy megyében, Nagyatádon cseperedtem, és kislányként ugyanígy vittem a saját kis kosaramat, amivel édesanyám küldött át a boltba, ami az út túloldalán volt. Annak idején nem adtak nejlonzacskót, és csak azt vettük meg, amire tényleg szükségünk volt. A nagyszüleim megtermelték a zöldségeket, tartottak állatokat – így ilyesmikről gondolkodnunk sem kellett. Alig volt szemetünk; ami pedig mégis a kukában landolt, azt külön gyűjtötte a nagyi. A szerves ment a trágyadombra. Az én gyerekkoromban még nem volt ekkora műanyag áradat – akkoriban palackozott vizet sem lehetett kapni. Kút volt, lehetett miből meríteni…”
Újévi fogadalomnak indult
Persze ekkortájt Melinda nem is gondolt rá, hogy egyszer kereskedő lesz. Bár idegenforgalom- és szálloda szakra járt, éveken át ügyintézőként dolgozott, teljesen más munkakörben. „És bevallom: az életem sem volt annyira környezettudatos. Bár a férjem és én is vegetáriánusok vagyunk, és már korábban is szelektíven gyűjtöttem a hulladékot, nem hittem, hogy egyszer a jövőmet is ebbe az irányba szelektálom.” 2016. január elsején azonban minden megváltozott. „Láttam egy előadást Bea Johnsonnal – akit a zero waste főpapnőjének is neveznek –, és elgondolkoztatott: ha egy zöldségesben megoldható a csomagolásmentes szemlélet, akkor máshol miért ne lehetne az?” Melinda eleinte csak érlelgette az ötletet, aztán gondolt egy nagyot, és belevágott. „Ez viszont nem olyan, mint amikor egy új ruházati boltot nyit az ember. Nehéz volt!” – hangsúlyozza a 38 esztendős anyuka. „Már 2015-ben, amikor a kisfiammal, Balázzsal voltam gyesen, beiratkoztam egy természetes kozmetikumokat készítő tanfolyamra, így ebből és a vegetáriánus étrendből kifolyólag már benne voltam azokban az internetes csoportokban, ahol megtalálhatók azok az emberek, akik nyitottak erre az életformára. Ez viszont csak ahhoz volt elég, hogy elültessem a magot, hogy az álomból valóság lehessen, több kellett. Sokkal több!”
Szigorú a szűrő
„Az üzlet helyét hónapokon át kerestem, aztán jött a keresgélés a beszállítók és a termelők után. Az kutatómunka volt a javából. Nekem ugyanis fontos, hogy az árult portéka ne csak csomagolás-, de tartósítószer- és adalékanyag-mentes is legyen. Ez rengeteg időt vett el, és sok csalódást okozott. Olyan is előfordult, hogy látszólag minden stimmelt, de a rendelés előtt kiderült: eltitkolták, hogy kerül bele némi ez-az, igaz, szerintük a jobbik fajtából. Na, ebből nem kértem” – meséli a karakán nő, aki először vidéken nyitotta meg az ország első ilyen boltját. „Amíg a jó magyar tésztát az ország túlsó felén gyúrják, mi Piliscsabán voltunk. Persze minden ugyanúgy a polcokra került, mint most, és a hozzánk betérők is szerettek minket, de tudtam: nagy álmokhoz nagyváros és több ember kell. Így nyílt meg a főváros első csomagolásmentes boltja, ahova mindenki hajlandó szállítani, és ahova még több ember betérhet. Már csak rájuk és a rendelésekre kell figyelnem, hiszen ez az egész nem csak arról szól, hogy a vásárlók ne zacskóban vigyék haza az árut, hanem, hogy ide is anélkül érkezzen egyre több minden. – Vagy az összes? – kérdezek vissza. – Az a szigorú élelmiszerbiztonsági szabályok miatt továbbra is álom marad…”
„Nem tartok a konkurenciától!”
Melinda az elmúlt hónapokban számtalan levelet kapott, amelyben arra kérik, avassa be őket is a csomagolásmentes kereskedelem titkába, hogy belevághassanak. „Mindenkinek válaszolok, de egyelőre még nekem is meg kell találnom a módszert, hogy ezt a rengeteg praktikát és temérdek utánajárást hogyan tudom átadni. Nekem ugyanis az az álmom, hogy működjön ez az egész annyira, hogy mások is merjenek benne hinni. Nem tartok a konkurenciától!”
