Riportok

Köszönjük, hogy vagytok!

Hetek óta mást sem hallunk, mint hogy egyelőre csak úgy fékezhetjük meg a koronavírus terjedését, ha otthon maradunk! No de mit éreznek azok, akik ezt most nem tehetik meg?
baji anikó COVID-19 COVID-gyanús betegek járvány karantén koronavírus koronavírus-fertőzés önvallomások sürgősségi nővér vészhelyzet vírus

Prónay Adél élelmiszer-technikus

„Ha holnap rosszabb lesz a helyzet?”

„Szeretném megosztani mit gondol, érez az, akinek még munkába kell járnia. Odafelé: 6-kor indulok, akkor még talán üres az utca, biciklivel megyek. A francba, de hideg van. Vajon hányan leszünk bent? Munka közben: Nem megyek lifttel, nem megyek le az ebédlőbe, ne gyere közelebb! Hazafelé: Be kéne menni a boltba – vagy elég, ami otthon van? De, ha holnap rosszabb lesz a helyzet? – Bemegyek! Kesztyű, szájmaszk, önkiszolgáló pénztár… Hazaérve: puszit ne adj! Kenyér a 70 fokos sütőbe, többi cucc áttörölgetése fertőtlenítővel, saját magam fertőtlenítése zuhanyzással. Így néz ki egy napom, és közben még ott van az állandó aggódás, hogy nem hoztam-e haza…”

Strbikné Siklósi Zita patikus

„Ha elfogy a fertőtlenítő, nem tudom, mi lesz velünk”

„Féltem a 65 éves kolléganőmet, a saját családomat, de legfőképp a nagymamámat, akivel már hetek óta nem vagyok hajlandó találkozni. Rettegek érte, mert nehezen érti meg, hogy nem szabad sehová mennie, a szükséges gyógyszereket is a szüleimen át juttatom el neki. A mi szakmánkban, hogy otthon tudjunk maradni, esélytelen, így reggelente főzök meg a családomnak, és játszom az óvodás kisfiammal. A patikában napról napra feszültebb a helyzet, mert a készítményekből rendelhető mennyiséget is egyre jobban korlátozzák. Egyre kevesebb a C-vitamin és a D-vitamin, pedig ezeknek nagy szerepe van a megelőzésben. Állandósult fokozott stressznek vagyunk kitéve, olyannyira, hogy bevallom, tegnap munka után nálam is eltört a mécses. Esténként, amikor hazaérek, azonnal ledobálom a ruháimat, és beteszem őket 60 fokos mosásra, majd azonnal zuhanyozni megyek. A hajmosás napi rutinná vált. Próbálom megőrizni az egészségemet, kiszolgálni a vevőket, és abban bízom, mielőbb véget ér ez az egész rémálom.”

Sebján Péter pékmester

„Hajnali fél egykor már itt vagyunk!”

„Úgy négy hete kezdtük érezni, hogy valami megváltozott. Nyolc-tíz kenyeret vittek egyszerre, nem is tudtunk annyit sütni. Nálunk két napra előre kell gondolkodni, hiszen minden kenyerünk kovásszal készül, 30-32 órán át. Megváltoztak a vásárlói szokások is; a nagyobb kenyereket, nagyobb kalácsokat viszik, a törzsvásárlók előre leadják a rendelést, hogy biztosan meglegyen az, amit megszoktak. Hamarabb is indul a műszak; a pékség 7-kor vagy fél 8-kor nyit, és a vírus előtt hajnali 2-kor kezdtük a munkát. Most fél 1-kor már itt vagyunk. Itt mindig patikatisztaság volt, de most még többször mosunk kezet, maszkban és kesztyűben dolgozunk. Azt hiszem, nem is mondhatnék jobb cégért, minthogy a feleségemnek és a kislányomnak, Karolának is innen viszem a kenyeret. Márpedig rájuk vigyázok a legjobban a világon!”

Szanyi Dávid teherautósofőr

„Csak nehogy hazavigyem a vírust a családomnak!”

„Az ország minden részére szállítok élelmiszert, vegyiárut és építőanyagokat is, naponta 500-600 kilométert megyek. Bármerre járok, a dolgozók betartják az új biztonsági előírásokat, mindannyian viselünk maszkot, kesztyűt, és minimálisan sem érintkezünk. Minden fel- és lepakolás után használok fertőtlenítőt, de sok helyen megoldották, hogy ki se kelljen szállnom az autóból. Ennek ellenére is félek, nehogy hazavigyem a vírust a páromnak és a kisfiamnak. Amikor hazaérek, nincs semmiféle kontaktus, míg le nem fertőtlenítettem a kocsit, a kulcsokat, a kilincset és persze önmagamat. A családom két hete ki sem mozdult az udvarunkból, mindent, amire szükségünk van, én szerzek be munka után. Számomra természetes, hogy ebben a helyzetben is dolgozom, hiszen erre vagyok hivatott, és nagyon jólesik, amikor látom a tévében vagy épp olvasom a közösségi oldalakon, hogy a válság szempontjából a mi munkánk most kulcsfontosságú.”

Baji Anikó sürgősségi nővér

„A hátamról és az arcomról ömlött a víz”

„Valahogy mindig a délután a necces. Elkezdtek jönni a COVID-gyanús betegek (koronavírus-fertőzés gyanús tüneteit viselő emberek). Megszűnt hátul a harmonikus nyugalom. Én is kivettem a részem a munkából,  és villanás alatt a COVID-megfigyelőben találtam magam. Volt olyan beteg, aki annyira nehezen vette a levegőt, hogy két méter után le kellett pihennie. Saját bevallása szerint soha nem volt ennyire vacakul. Vizet kért, amit hosszú percekig szorongatott, és csak kortyonként ivott. A vízivás is megterhelte. Lázas volt, köhögött és fáradt volt. Biztattam szegényt. Mondtam neki, hogy jó kórházba került, és itt majd erőre fog ismét kapni. A hátamról és az arcomról ömlött a víz, de nem volt képem sajnálni magam. Miközben azon nyomorogtam magamban, hogy miként tudnám a szám tátogatásával érintés mentesen megigazítani a maszkot, hogy ne törje a füleimet és az orromat, azt láttam, hogy egy másik hölgy a táskáját próbálja az ágyra felhúzni. A táskáját, ami nem volt két kilogramm sem. Egyszerűen nem volt ereje. Kérésére kivettem a telefont, és tárcsáztam neki a kért számot. Miközben telefonált, gyorsan infúziókat cseréltem és az oxigenizációs görbéket lestem. A hölgy elfúló hangon kérte a szomszédját, hogy ne feledje megetetni a kiscicáját, és kicsit simogassa meg, hogy ne legyen magányos. Összeszorult a szívem. Karcsira gondoltam, a kedvenc kandúrcicámra. Átéreztem a néni bánatát és aggodalmát. Szinte azonnal elvonta a figyelmemet a saját gyermeteg nyomoromról. Kicsit faggattam a cicájáról, akiről kiderült, hogy mentett kiscica, és még csak 6 hónapos. Az a legszebb kor. Se nem felnőtt, se nem gyerek. Megnyugtattam a nénit, hogy a cicák hűségesek, és Mókuska várni fogja őt haza.”

Tóth-Kecskés Barnabás tűzoltó őrmester

„Le kell tennem: riasztás van!”

„Vannak dolgok, amik nem változnak. A tűzoltóknak ilyenkor is 120 másodpercen belül el kell indulniuk a tűz vagy baleset helyszínére. Én ugyanúgy 24 órát dolgozom, majd 48 órát vagyok itthon a szüleimmel és 13 éves ikerhúgaimmal. Szolgálati napokon hajnalban kelek, ugyanabban a kisboltban veszem meg a pékárut, de az eladó maszkot és kesztyűt visel. Az emberek ugyanúgy számítanak a mi munkánkra. Ha megszólal a hangos (mi így hívjuk a csengőt, ami jelzi, hogy riasztás van), és autóba szállunk, akkor csak a feladat számít, hogy életet mentsünk, tüzet oltsunk. Nyilván, nálunk is téma a laktanyában a vírus, de csak a napi rutin szintjén, hogy hogyan előzzük meg a bajt. Természetes, hogy félt a családom és félt a barátnőm, Bea is, de tudják, hogy amennyire lehet, vigyázok magamra. Most viszont le kell tennem: riasztás van. Vigyázzatok magatokra, mi is vigyázunk rátok!”

Jakabné Béres Mária élelmiszerbolti pénztáros

„Nem puszilhatom meg a lányomat”

„Hajnali fél négykor kelek, elkészülök, és az első metróval megyek a munkahelyemre. A lányom nagyon félt engem. Minden nap elmondja, hogy mire figyeljek, mit tegyek, de tudja, hogy fontos nekem a munkám, ezért nem próbál otthon marasztalni. A BKV-n minél távolabb állok másoktól, a szám elé sálat teszek, és igyekszem nem összefogdosni mindent. Ahogy beérek a boltba, fertőtlenítek, gumikesztyűt, maszkot veszek fel, és nekiállunk a kollégáimmal egyenként becsomagolni a kenyereket, péksüteményeket, hogy a vevők ne tudják összefogdosni az árut. Amikor hazaérek, nem puszilhatom meg a lányom, ez a legnehezebb. Egyből a fürdőszobába megyek, levetem a ruháimat, alaposan lemosakszom, és fer-tőtlenítek. Este, amikor lefekszem, arra gondolok, hogy szeretem a családomat, szeretem a munkámat, és remélem, még jó sokáig lesz is erre lehetőségem.”

Dr. Heringh Zsanett belgyógyász szakorvos

„Úgy érzem, cserbenhagyom a betegeimet”

„Eddig a betegeim bizalommal fordultak hozzám, bármilyen panaszuk volt. Amikor valami aggasztotta őket, fogadtam őket, és legjobb tudásom szerint kivizsgáltam mindenkit. Most viszont, hogy felütötte fejét a koronavírus, az Egészségügyi Szakmai Kollégium rendelete alapján, csak sürgős esetet láthatok el, tehát vérző (vért hány vagy véres a széklete) vagy tumor gyanús betegek kivizsgálását kezdeményezhetem. Ha valaki elviselhetetlen krónikus hasi fájdalommal jönne, vagy daganattal kezeltem, és szükséges lenne az ellenőrző kontrollvizsgálat, akkor el kell küldenem, hogy jöjjön vissza, ha vége a járványnak. Nem napokról, hetekről van szó, hanem hónapokról. Borzalmas érzés ez nekem. Aggódom értük, hiszen akár az életükbe kerülhet, ha nem diagnosztizálom és kezdem el kezelni őket időben. Úgy érzem: cserbenhagyom őket, még ha nem is tehetek mást. Próbálok telefonon, e-mailben segíteni. Vannak mélypontok, olyankor mindenen elsírom magam. Tele van a lelkem aggodalommal és félelemmel. Vészhelyzet esetén bármikor behívhatnak koronavírusos betegek kezelésére. Vajon helyt tudok majd állni? És mi van, ha én is megfertőződöm? Reggelente, ahogy felébredek, ezek az első gondolataim. És este, amikor lefekszem, hálát adok a sorsnak, hogy ez a nap is véget ért.”

 

összeállította: Bata Kata, Szurovecz Kitti, Ványik Dóra, B. Molnár Márk

A “Te is hős vagy!” kampány küldetése, hogy felhívjuk figyelmet, sokszor a nagyvilág számára láthatatlan emberekre, csoportokra, történetekre, akik kitartóan, az élet tiszteletével nap, mint nap küzdenek a válsághelyzet okozta kihívásokkal.

Akciós előfizetések ajánlatunk

Balázs Klári címlapfotózás

Gidamentés

Szofi a gólya

Csomagolásmentes üzlet

Iain Lindsay Britt nagykövet üzenete