A macaron olyan szeszélyes, mint egy nő – vágja rá nevetve, amikor azt kérdezem, mégis hogyan sikerül neki sorra tökéletes macaronokat alkotni. Az eredetileg olasz, de Franciaországban továbbfejlesztett apró finomság valóban rendkívül kényes desszert, és Zsuzsa néni két hétig egyfolytában gyakorolt, mire sikerült „betörnie”. Megfogadtam, hogy maximum kettőt fogok kóstolni az interjú során, de ötig nem tudtam megállni: minden íz egy külön csoda, a citromosból még repetáztam is. A legnagyobb élmény mégis azt volt, hogy nézhettem, ahogyan precíz mozdulatokkal és látható örömmel készíti az apró ízbombákat.
„13 évvel ezelőtt jött egy cukrászfiú, aki Franciaországban ismerte meg a macaronkészítést, de nem teljesen sikerült átadnia nekünk a tudást, így a kolléganőmmel magunknak kellett tökéletesre fejlesztenünk. Mindig szerettem kísérletezni, újítani, így ez sem esett nehezemre, élveztem minden pillanatát” – idézi fel Zsuzsa néni, majd hozzáteszi, akkor azt gondolta, ez a divat is olyan gyorsan tűnik majd el, ahogyan jött, de a vevők nem untak rá azóta sem. „Sokszor van, hogy bejövök reggel, és döbbenten állok a hűtő előtt, milyen sok fogyott belőle egy nap alatt.”
A kollégái mind szeretik és tisztelik a most 64 éves Zsuzsa nénit. Amikor nyugdíjba ment, kérlelték, jöjjön vissza dolgozni, amire szívesen mondott igent, csak azt kérte, hadd pihenjen egy hónapot. Aztán mindössze egy nap lett belőle.
Együtt az unokákkal
Zsuzsa néni eredetileg 14 évesen, pontosan 1972-ben női fodrásznak szeretett volna tanulni, de abban az évben éppen betelt a jelentkezés. Elkeseredettségében meglátogatta az akkor még Vörösmarty cukrászdában dolgozó (ez volt a Gerbeaud neve akkor) Károly unokatestvérét, és az a pillanat az egész életét megváltoztatta. Ahogy mondja, a sorsát nem kerülhette el, hiszen itt ismerte meg a férjét, Lajost, akivel 42 évig éltek szerelemben, és akit sajnos két évvel ezelőtt elveszített.
„Jó kollégák voltunk, szerettünk együtt dolgozni. Egyszer odalépett hozzám, és azt mondta: Nem veszed észre, hogy udvarolok neked?” – idézi fel a pillanatot nevetve, de közben a szemében ott a szomorúság, nagyon hiányzik neki. Ezért aztán Zsuzsa néni, hogy elterelje a gondolatait, otthon is folyamatosan süt. Amikor csak teheti, az unokákat is bevonja az alkotási folyamatokba, és már egészen kicsiként megengedte a három fiúnak, hogy felüljenek a pultra, és lisztet szórjanak, keverjenek – még ha úszott is az egész konyha.
„Az ötéves Bence ragaszkodik hozzá, hogy ő törje fel a tojást, de a 16 éves Olivér és a 14 éves Bálint is rengeteget sütött velem.” Persze mind a három fiúnak más a kedvenc édessége, a legkisebb inkább pogácsás, de ez sem okoz nehézségét a nagyinak, hiszen a szülei saját pékséget üzemeltettek a szentlőrinckátai házukban, ahol három lánytestvérével nevelkedett. „Emlékszem, amikor a Gerbeaudba kerültem, közölte az akkori tészta-posztvezető (annak idején különböző posztokban dolgoztak a cukrászok – a szerk.), hogy fogalma sincs, milyen feladatot adjon nekem, mivel semmihez nem értek. Éppen kalácsot, brióst és bejglit csináltak a többiek, és én két perc alatt megfontam neki a kalácsot.”
Nem esett nehezére negyed ötkor kelni
Zsuzsa néniből olyan nyugalom árad, hogy az kis idő után mindenkire átragad a környezetében. Azt mondja, mindig is sok türelme volt, a sütés pedig még inkább kikapcsolja. „Nekem mindig a sütés volt az életem, soha nem esett nehezemre. Régebben hatra jártam dolgozni, negyed ötkor keltem, hogy beérjek. Nem mentem szórakozni, moziba, de nem is hiányzott. Annak idején az egyik testvéremmel tíz évig éltünk együtt, felváltva vittük a gyerekeket reggelente, így tudtam időben beérni. Most már csak nyolckor kezdek, heti háromszor, négyszer, de csak ha nincs rám szükség ennél többször. Idén Valentin-napon annyira vitték a szívecske alakú macaronokat, hogy nem győztem utángyártani, folyamatosan itt voltam.”
A vaj az legyen vaj!
Az 50 éve szívvel-lélekkel sütő cukrász otthona is a munka szeretetéről árulkodik. Minden macaronos nála: a függöny, a terítő, az étkészlet, a polcokon különböző színes, sütis ajándéktárgyak díszelegnek. Zsuzsa néni azt mondja, a sütiszokások sokat változtak az elmúlt 50 év alatt, de ugyanúgy imádja a nagy klasszikusokat – Dobos-torta, Sacher-torta, Eszterházy-torta – készíteni, főleg, ha azt Krisztián fia – aki ugyan nem vitte tovább a cukrászszakmát, de otthonosan mozog a konyhában – és az unokák kérik.
És bár Zsuzsa néni nem édesszájú (erre többször is visszakérdeztem, és tényleg így van), néha elmegy „tesztelni” más cukrászdákba is. „Szeretem a vajat, a tejszínt, a cukrot – a nemes anyagokat. Nem bírom a hozzáadott, mindenféle porokat. A vaj az legyen vaj, a tejszín legyen tejszín! Ha megérzem a margarin szagát, inkább rögtön távozom.”
Szöveg: Sinkó Edit
Fotók: Ambrus Marcsi, Saját
