A barátságos makói ház tele van virággal. Rózsák, napraforgók, kaméliák, margaréták minden mennyiségben. De nem vázákban, cserepekben, hanem kisebb és nagyobb táskákra, ruhákra, szemüvegtokokra, hajpántokra, medálokra, fülbevalókra hímezve. Tele lenne velük a ház, ha nem kelnének el azonnal. Zita megrendelői ugyanis már a teljes idei évet lefoglalták.
Szülőföldjén ma is palócul beszél
„Nagymamám volt a legfőbb inspirálóm – mutat egy gyönyörű madeira terítőt Zita – ő volt a nagy kézimunkázó a családban. Sajnálom, hogy már nem érte meg, hogy láthassa, miket alkotok. Éppen százéves lenne. Az első kis hímzésem hat-hét éves koromból való: elő volt rajzolva egy kis körte, azt kellett kihímezni.”
De aztán más irányban folytatódott a történet. Zita férfiszabónak tanult, közben olykor-olykor megint rákapott a hímzésre, akkor még a hagyományos kalocsaival, matyóval próbálkozott, de nem érezte úgy, hogy az lenne az ő világa. „Női ruhákat is nagyon szerettem varrni, tizenöt évesen kaptam az első varrógépemet, azóta a saját ruháimat is magam varrom” – mutatja a fehér blúzt, amit éppen visel.
Szlovákiában, a Felvidéken született egy kis faluban, palóc vidéken. „Tudok is palócul beszélni, de csak ha ott vagyok. Ahogy Borbély Alexandra szokta mondani, hogy amikor átlépjük a magyar határt, akkor már úgy beszélünk, mint a tévében. Én ugyanígy vagyok ezzel.” A párja barátai is kérik sokszor, de akármilyen hihetetlen, palócul csak akkor tud megszólalni, ha a szülőföldjén van. Ha hárman vannak, a Szlovákiában élő édesanyjához palócul beszél, ha a párjához, automatikusan átvált „magyarra”.
Nem elégítette ki a cipzárak cseréje
„Tizenegy éve költöztem Makóra – meséli Zita. Először ruhákat varrtam, estélyitől menyecskeruháig mindent. Nehéz volt: másik város, másik ország, nem ismertem senkit. Szerencsémre szájról szájra terjedt a hírem, és végül rengeteg munkám lett.” Egy ideig. Mert sajnos a nagy ruhás cégek teljesen elnyomták a varrónő szakmát, egyre kevesebben vállalkoztak egyéni ruhavarratásra.
„Egy alkotni vágyó ember igényeit nem elégíti ki, hogy cipzárt cserél, nadrágot foltoz, felhajt – folytatja Zita a történetet. – Töprengtem, mit tehetnék a varrás mellett.” Ekkor kezdett próbálkozni a hímzésekkel. Először a szalaghímzés tetszett meg neki, aztán a brazil hímzés ragadta meg igazán. Látta az interneten, vadászta a képeket, nagyon tetszett neki a brazil hímzés rengeteg technikája, óriási repertoárja. Mindkét hímzés térhatású, a brazil hímzőfonallal, a szalaghímzés selyemszalaggal történik. Sokszor nemcsak tűt, de szívószálat is igénybe vesz a formáláshoz. Megvannak a trükkjei. A brazil sokszor úgy néz ki, mintha horgolva lenne. A francia csomó nevű hímzés kis bogyócskákból áll, nagyon mutatós. Zita minden újdonságot szeretne kipróbálni, ha a rendelések mellett jut rá egy kis ideje. Kifejezett kedvencei a pasztellszínek, a romantikus stílus, ez az, amit igazán szeretnek a vevők.
Egy vásárlója ösztönözte
Egy kicsi medált mutat, rajta egy bájos kis rókával. A róka gyakori motívuma, sokan kérik hátizsákra, pénztárcákra, akárcsak a sünit. „Talán ez a mesevilág vonzó a felnőtteknek is, a gyermeki énünk mindig bennünk van. Ha nehezen megvalósíthatót kérnek, például túl sok mindent egy kis medálra, nem mondok nemet, de jelzem, hogy ha nem lesz száz százalékig olyan, amilyennek elképzeltem, akkor nem vállalom” – mondja Zita. De ilyen még nem fordult elő. A virágokat maga rajzolja, a tűfestéses technikával készülő állatkákhoz sablont használ. A családi génekben benne lehet a rajztehetség, mert nagyobbik fia képzőművészetit végzett, és egy szép festménnyel lepte meg az édesanyját a legutóbbi születésnapján.
Még csak két éve annak, hogy Zita komolyabban belekezdett a hímzésbe. A Covid alatt a ruhavarratás ugyanis szinte teljesen leállt. A javításokat folytatta, de mellette már gyakorolta a hímzéseket. „Jött egy hölgy, és bármit csináltam, mindent megvásárolt – meséli Zita. – Köszönettel tartozom neki, mert ez kellett ahhoz, hogy bele merjek vágni. 2021 decemberében döntöttem el, hogy húzok egy vonalat, és megteszem a nagy lépést. Az álmok csak így válnak valóra – ez az egyik mottóm. Közöltem az ügyfeleimmel, hogy január elsejétől már nem varrok. Persze nem örültek, de kerestem nekik magam helyett mást. Megvettem az első fonalakat, és beleugrottam valamibe, amiről azt sem tudtam, mi lesz. Az első két hónapom egyenlő volt a nullával, de rákészültem. 2022 márciusában posztoltam először a közösségi hálón, tele félelemmel, aztán két napig világomat se tudtam, akkora pörgés indult meg, rengeteg megrendeléssel. Azóta nincs megállás.”
Nemcsak az interneten vannak rajongói, egyre többen jönnek rá, milyen jó elfoglaltság a hímzés. Zita termékei talán azért annyira kelendők, mert nem egyszerűen falra akasztható díszek, hanem használati tárgyak, amelyek megszépítik a mindennapjaikat. Mindig arra törekszik, hogy egyedi, „nőcis” dolgokat készítsen, hiszen a vásárlói is mind nőies nők. Van, aki ajándékba kapja őket, van, aki saját magának vásárol, vagy éppen ő szánja meglepetésnek. Zita szívesen megosztja a tudását, workshopot is szokott tartani. Reggel 9-től este 9-ig dolgozik, ennél többet egyelőre nem bír, így is a párja intéz mindent, még a házimunkát is leveszi a válláról. Gyógypárnán ülve dolgozik, hogy elkerülje az ülőideg-gyulladást. Az ujjait is gyakran tornáztatja, mindezzel együtt állítja, hogy világéletében a „pepecs” munkát szerette a legjobban. Hívják vásározni, menne is szívesen, de az is nagyon sok időt elvenne a munkától. Egyedül a Makói Hagymafesztiválon vesz részt, és hogy legyen elég terméke, két hónapot is rászán a felkészülésre.
Zita a pozitív hozzáállás híve. „Mindenben a szépet keresem” – fogalmazza meg legfőbb motivációját. Talán ettől is olyan gyönyörűek a munkái. Meg attól, hogy nagyon szereti, amit csinál.
Fotó: Ambrus Marcsi
