Nem kell névjegykártyát osztogatnia, mégis nagy neveknek dolgozik. „A munkám nagy részét az teszi ki, hogy magánembereknek főzök. Séfként dolgoztam elég sokáig, aztán »otthagytam« a klasszikus vendéglátást, és ma már privát séfként tevékenykedem. Ez tágabb fogalom, nagyon sok mindennek meg kell felelni. A főzés csak a munkám egyik része. Menüket kell összeállítani más és más normák szerint, ezt tudni kell beilleszteni az adott szituációba, és hozni minden körülmények között” – magyarázza Viktor.
Nehéz bekerülni, könnyű kikerülni
„Rugalmasnak kell lenni, járatosnak logisztikában, kell tudni szervezni, idegen nyelven beszélni, egyeztetni más »szakiparokkal«, orvosokkal, dietetikusokkal, edzőkkel, külföldön, belföldön, éttermi konyhákon, mozgó konyhákon, erdő szélén, tó partján – vezet be Viktor szakmája rejtelmeibe. – Fel kell készülni mindenre, nincs mód hibázni, mert könnyen kikerülhet az ember. A-kategóriás külföldi színészekkel dolgozom, és ha ők nem boldogak egy produkcióban, az oltári hisztit idézhet elő.
Komoly, felelősségteljes munka ez. Nincs olyan, hogy rosszul vagyok, kicsit kések, lejár a munkaidőm; itt minden körülmények között tökéletes szolgáltatást kell nyújtani. Hiszen amilyen nehéz bekerülni, olyan könnyű kikerülni.”
Viktor hét éve dolgozik a mozivilágban, először csak egy-egy filmben vett részt, aztán ahogy megismerték a nevét, egyre többször hívták. Csak 2024-ben négy nagy produkcióban vett részt: a Nürnberg című filmben, amelynek Russell Crowe és Rami Malek a főszereplői, a Szemfényvesztők 3-ban Woody Harrelsonnak volt a privát séfje, de a többi színész is hozzá tartozott: Isla Fisher, Rosamund Pike, Morgan Freeman. 2025-re van már két szerződése, de erről nem beszélhet.
Kókuszvíz, nem Ázsiából
„Büszke vagyok rá, hogy dolgoztam a Szegény párákban, aminek magyar Oscar-vonzata is van (Mihalek Zsuzsa berendező nyert 2024-ben), Emma Stone-nal és Mark Ruffaloval, jó munka volt, nagyon kedves a szívemnek.”
A jövő év nagy része tehát már biztos, de ez a világ hektikus és kiszámíthatatlan. Hónapokkal a forgatás előtt kezdődnek az egyeztetések, és az utolsó pillanatban is történhet valami. Tárgyalni kell az adott színész menedzserével, stábjával, vagy akár saját magával, személyesen vagy online. Az első hét a legstresszesebb, amíg minden elkezd olajozottan működni, de szerencsére sosem volt még probléma, minden produkciót végigcsináltunk.”
Viktor közben próbál séf is maradni. Tavaly három hónapig dolgozott Norvégiában egy étterem nyitásánál. Borvacsorákat rendez a Káli Art Inn-ben Köveskálon, cateringet is vállal esküvőkön, születésnapokon. Borbély Alexandra és Nagy Ervin esküvőjén is ő főzött.
„Kedvesem, Szilágyi Niki mindenben segít. Ő szervez, ő tart rendben a saját sales-menedzseri munkája mellett.” Niki azt meséli, Viktor komplex munkáját nem is lehetne másképp győzni, mert rengeteg háttérmunka van mögötte.
„Nem csúszhatunk soha, az ebédszünetek mindig kötöttek, ha csúszik, arról a produkció tehet, de ilyenkor mindent újra kell csinálnunk – mondja Viktor –, olyan nincs, hogy melegen tartunk, mindennek frissnek kell lenni. Az összes színész stábjától kapunk egy ún. ridert, egy listát, amelyben minden fontos információ szerepel. Mindent be kell tudni szerezni. Woody Harrelson például friss kókuszvizet iszik, de az nem származhat ázsiai kókuszból.
Rami Maleknek olyan tea kellett, amit csak Franciaországból lehet megrendelni. Ezeket meg kell tudni oldani. Óriási hálózatot kell ismerni és fejben tartani. Ha valami kell, tudom, hova nyúljak és hol keressek az interneten.”
Kuktaként kezdte, kijárta a ranglétrát
„Nem vagyok válogatós, kötözködős vendég. Imádom a családias konyhát, kedvenc ételem a paprikás csirke galuskával. Nem szorong már Niki anyukája sem, hogy mit fog szólni a sztárok séfje az ő falusi konyhájához. Hát tavaly már együtt sütöttünk bejglit! Itthon is szeretek főzni, Nikinek például a lecsót, mert azt nagyon szereti. Soha nem izgulok, amikor dolgozom, akár a jordán, akár a szaudi királynak főzök, de ha Nikinek készítek valamit, kivagyok, vajon ízleni fog-e neki.”
Zalaegerszegen született, Lentiben kezdődött a pályája, édesanyja a kilencvenes években vállalkozóként éttermet, strandbüfét üzemeltetett, Viktor a konyhában nőtt fel. Nem tervezte, hogy ebben a szakmában fog dolgozni, műszaki informatikusnak készült. Érettségi után mégis jelentkezett Angliába egy szakácsállásra.
„Mikor elmondtam anyuéknak, azt hitték, hülyéskedem. Egy évre mentem, hat évig maradtam. Kuktaként kezdtem, lépegettem felfelé a ranglétrán, és rendesen megtanultam angolul. Másodállást is vállaltam, mindig többet akartam, mentem előre. Mikor hazajöttem, a Dérynében már séfként dolgoztam. Meghatározó része lett a pályafutásomnak, a filmes kapcsolat is ott indult: egy törzsvendég beajánlott egy produkciós irodának. Az arab országbeli kapcsolatok is onnan jöttek, sokszor jártam Jordániában is különböző rendezvényeket csinálni. Közel is áll hozzám az arab konyha ízvilága, szeretem ahogy étkeznek, ahogy esznek. Egészségesen esznek, sok zöldséggel, a fűszereik is nagyon jók, és ott még az étel arról szól, hogy összehozza az embereket meg a családot.
Ez régen nálunk is megvolt, ma már hiányzik. A marokkói, az izraeli konyha is közel áll hozzám. A másik kedvencem a mediterrán vonal és a skandináv gasztronómia, amit Norvégiában szerettem meg. Ma már kézről kézre adnak, talán azért is, mert még nem volt olyan helyzet, amiben pánikba estem volna, hogy nem tudom megoldani.”
Sztármenük
„A színészeknek megterhelő a forgatás, ezért úgy alakítjuk ki az étrendet, hogy négy-öt egészséges étkezés szerepeljen benne, friss saláták, smoothie-k, shake-ek, granola, joghurt, friss hal és a friss gyümölcsök, szuperfoodok, quinoa, köles, hajdina. Ehhez jönnek az egyéni kívánságok: Woody Harrelson például nyers vegán étrendet folytat, az nagyobb kihívás, de megoldottuk. Danny DeVitonak egy vacsoránál az volt a kérése, hogy vigyünk bele magyaros vonalat. Gyöngytyúk húsleves volt, szarvas és túrógombóc. Imádta.”
Fotó: Ambrus Marcsi, privát