Sör és történelem Kőbánya szívében
Kőbánya idén is a magyar sörkultúra központjává válik a Hoptoberfest 2025 fesztiválon, amelyet október 3–5. között rendeznek a HopTop Brewery szervezésében. A történelmi sörgyártó negyedben zajló eseményen a látogatók sörgyárlátogatáson, sörtörténeti előadáson és zenei programokon vehetnek részt, miközben megkóstolhatják a főzde teljes kínálatát.
A fesztivál kiemelt söre a bajor hagyományokat idéző Münich Helles lesz. A belépés ingyenes, fedett helyszín biztosított. A HopTop célja, hogy Kőbánya sörtörténeti múltját és a modern craft sörmozgalmat egyesítve kulturális-gasztronómiai találkozópontot teremtsen.
Kevés olyan városrész van Magyarországon, amely annyira összefonódott volna a sörkultúrával, mint Kőbánya. A 19. századtól itt vertek gyökeret a legnagyobb sörgyárak, és itt húzódik a legendás kőbányai pincerendszer, a több kilométeres barlanglabirintus, amely a magyar sörgyártás egyik legkülönlegesebb öröksége.
Történelmi környezet, remek ízek
Ebben a történelmi környezetben szervez fesztivált a HopTop Brewery, a hazai kisüzemi, craft sörfőzde, amely a nemzetközi díjak mellett mára a közönség szeretetét is kivívta.
A HopTop története egy lakásban kezdődött, de ma már a Maglódi úton, a kőbányai pincerendszer felett, egy modern, látványfőzdében készíti kisüzemi söreit, ugyanazzal a szellemiséggel, amelyet az alapító főzőmester Szami megfogalmazott.
„Kisüzemi, minőségi sörök kompromisszumok nélkül.”
A HopTop neve napjainkban egyet jelent a minőségi craft sörrel, az újdonság iránti nyitottsággal, a nemzetközi elismerésekkel és azzal, hogy a sört nem csak italnak, hanem kultúrának tekintik.
Hoptoberfest: Hop to the Beerfest
A Hoptoberfest nem egyszerűen egy sörfesztivál, hanem a HopTop saját, házon belüli ünnepe, amely 2025-re immár hagyománnyá nőtte ki magát. Október 3–5. között a Maglódi úton a teljes szortiment csapoltan és dobozolva is elérhető lesz – az ünnepi sör pedig idén a Münich Helles, a bajor Oktoberfest klasszikusa, amely a pilseni és müncheni maláták harmóniáját hozza el Kőbányára.
Ez is érdekelhet
INGYENES BELÉPÉS / Programok minden korosztálynak:
- Sörgyárlátogatás – betekintés a HopTop kulisszái mögé, a válogatott alapanyagoktól a kész főzetekig
- One Beer a katlanban can és tap sörök, Szilárd extrém ízei
- Sörkultúra Katona Csaba sörtörténész előadása
- Élőzene – a sör mellé mindig dukál a jó muzsika, fellép Tom White and the Mad Circus, Nehézlemez Műhely, DJ Bodon
- Gyerekprogram: Kőhalmi Ferenc zenés bűvészműsora gyerekeknek, Kitűző workshop, Körhinta
- Sörmentő akció – a fesztivál zárónapján minden sörnek gazdára kell találnia, kedvezményes árakon
Ahol a történelem és a kisüzemi, craft sör találkozik

A Hoptoberfest nemcsak egy fesztivál, hanem Kőbánya sörös múltjának és jelenének találkozása. A sör hagyományaira és a kőbányai pincerendszer legendájára építve a HopTop egy új fejezetet ír a kerület sörtörténetében. Ez a rendezvény egyszerre szól a sör szerelmeseinek, a családoknak és mindazoknak, akik szeretnének részesei lenni annak a kulturális és gasztronómiai örökségnek, amely Kőbányát a magyar sörkultúra fővárosává tette.
Mitől jó a kisüzemi sör?
A craft sörök lényege a szenvedély és a szabadság. Egy kisüzemi főzdében nincs futószalag, csak kreatív kísérletezés, néha meghökkentő ízek, alapnayagok. Az IPA citrusos robbanása, a hordó érlelt stoutok selymes mélysége vagy a gyümölcsös sour sörök frissessége mind olyan élményt ad, amit a nagyüzemi lágerek soha.
Magyarországon ma már több mint száz kisüzem főz saját sört. Bár piaci részesedésük még mindig csak 2–3%, a gasztrokultúrában aránytalanul nagy a hatásuk: fesztiválokat, pubokat, közösségeket teremtettek. A craft sör ma már életérzés – és egy kicsit szubkultúra is.
Magyar sörfesztiválok – a Főzdefeszt öröksége
A magyar sörfesztiválok első hulláma a ’90-es években indult, amikor a nagy gyárak saját rendezvényekkel csábították a közönséget. A valódi fordulatot azonban a Főzdefeszt hozta 2011-ben, amely először adta meg a nagyközönségnek az élményt, hogy kézműves sörökkel találkozzon egy fesztiválon.
Azóta országszerte szaporodnak a fesztiválok – Budapesten, Debrecenben, Sopronban vagy éppen Balaton-parti városokban. Mindegyik más hangulatot képvisel, de közös bennük, hogy a sört nem csupán italként, hanem kulturális élményként mutatják be.
A Hoptoberfest ehhez képest különleges: nem egy belvárosi téren zajlik, hanem ott, ahol a magyar sörtörténelem gyökerei vannak – Kőbányán.
Sörös főváros, a múlt és az új fejezet
Hoptoberfest 2025-ben ismét bebizonyítja, hogy Kőbánya nemcsak a múltban volt a magyar sör fővárosa, hanem a jelenben is az. A Dreher sörhagyományai, a kőbányai pincerendszer legendája és a HopTop kísérletező szelleme együtt írják tovább a történetet.
És nem véletlenül: a mészkőbányászatból hátramaradt, állandóan hűvös pincerendszer ideális klímát adott a sör tárolásához és érleléséhez, ami különösen kedvezett az alsóerjesztésű (láger) sörök elterjedésének. Ehhez társult a helyi karsztvíz / artézi kutak kiemelkedő minősége, továbbá a pesti piac közelsége, így a „láger-forradalom” szó szerint hazatalált Kőbányán.
És valóban: már a 19. század közepétől egymás után települtek ide a serfőzdék. A Kőbányai Serház Társaság, Baber–Kluzelmann, Kőbányai Részvényes Serfőzőház, Dreher Antal serháza, Első Magyar Részvényes Serfőző Társaság, Kőbányai Polgári Serfőzde Rt., a Király Serfőzde, Haggenmacher központ – mind olyan cégek, amelyek a technológiával, infrastruktúrával és logisztikával itt találták meg az optimális helyet és a Hop Top Brewery büszkén viszi tovább ezt az örökséget.
Fotó: Hoptoberfest